English

Egy nap a városban

Igazi artistának álltam fél órára Budapesten, az Eiffel téren

szucsadam 2018 október 19.

Tegnap, meg az elmúlt három napban fellépett Budapesten Joan Català, a barcelonai születésű művész. akinek a performanszai a tánc, a színház és az újcirkusz határait feszegetik, egymás irányába és szétfele.

Joan Català Barcelonában született, kortárstáncot, fizikai színházat és bohócművészetet tanult. A színpadot egy lehetőségnek látja, ahol tárgyak, emberek és közeg találkozhatnak és összeolvadhat a játék és a munka azokon az eszközökön keresztül, amiket az egyes résztvevők magukkal hoztak. Az utcai, a városi tér érdekli.

Ennyit tudtam, amikor ellátogattam az Eiffel térre, délután ötkor, ahol olyan emberek verődtek össze, hogy egy kicsit máris Barcelonában éreztem magam. Különös, hogy az ilyen művészeti projektek köré gyűlő arcokkal soha máshol nem találkozhatsz, mint ilyen művészeti projektek körül.

Joan Català egyszer csak megjelent, vállán egy gerendával.

dsc03569.JPG

Sétált, áthelyezte a súlyt, kézzel nem érintette a fát. Aztán egyszercsak a nézők felé vette az irányt, a rönk a fejek felé suhant, a fejeket elkapták, az utolsó pillanatban. Vagy a rönk állt meg az utolsó pillanatban. De végül mindenki, a legkeményebbek is elfeküdtek, ha a rönk pár centire az arcuktól lopta a millimétereket.

dsc03584.JPG

dsc03586.JPG

dsc03596_1.JPG

Az egésznek tényleg volt egy artista + bohóc jellege, mindenki felszabadult, várta, mikor kerül rá a sor. Közben a földre rajzolt krétával jeleket Joan, ekkor még nem tudtuk, miért. Később rájöttünk, hogy kijelölte egy későbbi mutatványához, a segítőinek, a megfelelő pontokat. Hogy hová álljanak.

És idáig tudok beszámolni arról, milyen volt Joan Català előadása a nézőtérről. Ugyanis a következő pillanatban Joan Català három másikunkkal együtt odahívott magához, azokra a már említett krétapontokra, hogy legyünk a segítői. A hátizsákomat az egyik nézőnek adta, a zakómat egy másiknak, a pénztárcámat egy vödörbe dobta. A Nyugati Pályaudvar egyik bejárata mellett, mondom, izgalmas volt. Nem mondom, hogy az életem volt a táskában, de úgy egymillió forintnyi érték igen.

Időnként egy artista, időnként egy bohóc segítői voltunk. Amikor artistának segítettünk, nagyon kellett figyelni. Rögtön utána viszont a bohóc segítőiként nevetett rajtunk mindenki. És ezt a feszültséget használta nagyon ügyesen.

Megpörgetett minket, azán megpörgettük egymást. Vittük a rönköt, dobtuk a kötelet. Énekeltünk, hangosan, vidáman. Felszabadultunk, gyerekek voltunk.

Joan baromi szimpatikus, nyílt tekintetű, kedves. Mindenkit rávett mindenre, amit akart. Egy darab fotóm nincs semmiről onnantól, hogy kihívtak, az egyik nézőtől kértem el képeket, ezt sikerült. Én pont nem vagyok rajta, de a fő attrakció, az általunk tartott póznára való felmászás, és a tetején egyensúlyozás előtti pillanat igen.

img_0014.jpg

img_0013.jpg

Itt meg egy beszélgetés a művésszel.

 

Imádom, amikor Budapest közterein rendeznek ilyeneket. Köszi, Trafó, ki mostan vagy 20 éves, és ellátsz minket ily földi jókkal.