English

Egy nap a városban

Gigantikus falfestmény tette százszor menőbbé a nyomorúságos iskolaudvart

Magyarósi Csaba 2015 szeptember 24.

A hetedik kerületi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium minden tőle telhetőt megtett, hogy feldobja az udvart, látszik az eredeti képeken is, hogy pofás játszóteret raktak össze a gyerekeknek, de ez sem tudta feledtetni azt a poszt-apokaliptikus látványt, ami közvetlenül a mászókák mögül borult a környékre.

Még az égből is látszott, hogy mekkora volt a gond:

fal.jpg

Hogy kezeljék valahogy a problémát, felkérték a falfestményei miatt híres Neopaintet, hogy fessen valamit az ezer négyzetméteres falra: ez volt a legnagyobb falfestős projekt Budapesten valaha.

A munka első fázisa a vakolás volt, végül Vidák Zsolt grafikusművész tervei alapján nekiálltak a festésnek és egy hónappal a kezdés után már át is adták a képet.

Ilyen volt előtte:

1_12.jpg

És ilyen lett utána:

2_10.jpg

Zseniális, ahogy kezelhető és értelmezhető költségek mellett, ilyen rövid idő alatt ekkora változást képesek elérni. A problémát nem egyszerűen kezeltél, nem megszüntették, hanem raktak valamit a helyére, ami szenzációsan jóvá tette az udvart. Ha lenne még tíz másik csoport, amelyik másik területen, de hasonló hatékonysággal segítené Budapest megújulását, pillanatok alatt megszépülhetne a város (egyébként akadnak még néhányan, akár össze is lehetne fogni a tevékenységüket).

És akkor már csak leírom a projekt támogatóit is: a Trilak Festékgyártó és az Erzsébetvárosi Önkormányzat adja a szupportot a Neopaintnek, hogy az dolgozni tudjon.

Taps

untitled.jpgÉs ha nem a faladdal, hanem a lakásoddal van gond és szeretnél átverések nélkül, megbízható és kreatív stáb segítségével menő otthont magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Én menő lakásom projektet, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket.