English

Egy nap a városban

Bárkiből lehet karmester - Bélaműhely & Soharóza

szucsadam 2015 május 11.

Izgalmas kísérletbe kezdett két zenei csapat. Azzal kezdtek el játszani, hogy vajon a hétköznapi ember hogyan képes karmesterként helytállni, és vezényelni két zenekart.

Pontosabban: vezényelni két zenekart, akiknek még kottája sincs.

A Trafóban ez volt a feladat múlt héten. Kiállhatott bárki a közönség soraiból (akár ketten is), egy raklapra, és mutogathatott, táncolhatott, ugrálhatott, vagy csak állhatott mozdulatlanul: eljátszották őket a zenekarok.

p1270966.JPG

Persze a zenekar nem a megfelelő szó, hiszen furcsa egy csapatok ezek: a Bélaműhely nevű együttes kezében például nincs is hangszer. Van viszony biciklikerék, küllő, slag, papírdoboz, régi számítógépes billentyűzet. Az a kattogós fajta, amivel - most tudtam meg - lehet shakerezni. Biciklidob, hangburger, fakutya. Ezekkel a hangkeltő eszközökkel képesek egyébként tök jó hangulatot csinálni, és ráhangolódni a karmesterre.

A Soharóza pedig nem hivatásos zenészekből alakult, és ennek megfelelően az akcióik sem mindennaposak: fellépnek erőműben, barlangban, vagy - ennek én is tanúja voltam - a Király fürdőben.

Szóval két eléggé flúgos csapat, a szó lehető legjobb értelmében.

Képzeld el, hogy kiállsz eléjük, rád mered vagy negyven szempár, és azt figyelik, mit szeretnél. Hogy mi van a fejedben.

p1270958.JPG

 

A szabályok egyszerűek: a karmester választ hangszereket, és kórust. Méretet, összetételt. Ránéz arra, akit meg szeretne szólaltatni, és vagy eldúdolja neki, mit csináljon, vagy csak gesztusokkal mutogat neki, mi legyen a stílus. És akkor az szól. A szerepek pedig összekeveredhetnek: a Bélaműhely általában ütős hangszereket vonultat fel, de a slagból készített trombita például dallamokat is játszhat. A Soharóza kórus pedig nem csak énekelni tud, de beszélni, kiabálni, susogni, kattogni és tapsolni is.

p1270962.JPG

De van egy mindennél fontosabb szabály, amit a koncerten - vagy min - mindjárt az első karmester elfelejtett betartani. Nem a magamutogatásról szól. Azaz ha a karmester magával van elfoglalva, a szereplési vágya arra korlátozódik, hogy kiáll sok ember elé, és vicces mozgásokat mutat be különösebb cél nélkül, az inkább kínos.

A másik szabály: nincs olyan, hogy hiba. Nem éreztetheted a zenészekkel, hogy türelmetlen vagy, vagy nem értik, mit szeretnél. Neked kell egyértelműnek lenned, és ha valamiért mégsem sikerült átvinni az üzenetet, próbálj meg feloldódni abban, amit így hoztál létre.

A harmadik szabályt csak én említem meg, ott a világért sem mondtak volna ilyet: valamennyire azért koncepcióval érkezz. Találj ki egy ritmust, egy dallamot, vagy valamit, különben zajt hozol létre, és az előtted izzadó negyven ember hiába próbál meg valami értelmeset kihozni a dologból, ütemes primitív izé lesz az egészből.

Egyébként voltak nagyon jó pillanatok az előadáson, és volt olyan is, amikor nem sikerült sokat kihozni a helyzetből. Nem baj: arról szól az esemény, hogy mindenki kipróbálhatja magát (legalábbis úgy tízen, többre nincs idő), hogy a közönség miként szórakozik, most másodlagos. Szavak nélküli kommunikáció zajlik épp ott elöl, nincs kompozíció, élvezetifaktor-terv. Vagy szórakoztat ennek az egésznek látványa, vagy nem.

p1270954.JPG

Érdekes kísérlet, és nagyon jó, hogy közelebb hozza az embereket a zenéhez. És amikor olyasvalaki lép eléjük, akinek láthatóan ötlete sincs, a Soharóza és a Bélaműhely akkor is kitalál valamit.

 A koncert trafós oldala itt található.