English

Egy nap a városban

Tervezzétek meg, mit fessenek Budapestre

szucsadam 2013 augusztus 01.

A málladozó budapesti tűzfalak lefestésével talán mindenki egyetért. Ez egy olyan dolog. Pedig ahogy a romkocsma-ellenzők általában vehemensen követelik a foghíjtelkek azonnali beépítését, úgy a tűzfalakra is mondhatnák: takarjuk el egy új építésű ház homlokzatával, és nincs probléma. Szerencsére tehetünk többet is, mint hogy a befektetői pénzeket követelünk, vagy csendben várunk ezekre.

Vannak ugyanis, akik egy idő után megelégelték a lehullott vakolat nézegetését, ecsetet vettek a kezükbe, és festettek. A Színes Város Csoport 2008 óta több, mint 13 ezer négyzetméter közfalat színesített ki. Aztán emlékezhetünk még, milyen jól esett a szemnek a Kazinczy utca elején lévő festett égbolt léggömbökkel, azóta pedig egyre több helyen látjuk a Neopaint csapat keze munkáját is. A Let's Colour pályázat is rendszeresen megrendezésre kerül. Úgy tűnik, hogy az alulról induló szerveződés megint teret nyert, és érdemes belevágni a hatalmas festmények elkészítésébe.

Most pont a Színes Város csoport fogott bele egy izgalmas projektbe. Pályázatot írtak ki, amiben ennek a falnak a díszítésére várnak ötleteket:

IMG_0206.JPG

A Kertész utca és a Wesselényi utca találkozásánál található, 36 méter hosszú és 11 méter magas, vagyis összesen 400 négyzetméter. A téma: "Mi neked a magyar?", vagyis a magyarsággal kapcsolatos ötleteket várnak, annak a bemutatását, hogyan lehetne definiálni a saját nemzetiségünket. Egy előszűrés és a szakmai zsűri a garancia arra, hogy egészségesebb módon kerül feldolgozásra ez a téma, mint amit a közéletben tapasztaltunk az elmúlt években. A népcsoportra, nemre, felekezetre sértő pályamunkákat gyorsan kukázzák.

Mondjuk hozzáteszem, nehéz lenne bárkit megsérteni: csak nonfiguratív pályázatokat fogadnak el, vagyis senki ne várjon, és ne is tervezzen egy új Feszty-körképet. Hogy végül mit lehet megvalósítani arcok, testek, város/falu csendéletek, történelmi eseményekre való direkt utalás nélkül, arra én is kíváncsi leszek. Úgy gondolom, a képzőművészek lesznek leginkább előnyben, meg például Eyvind Earle tanítványai.

Alapvetően alkotók vagy alkotó csoportok jelentkezését várják, akiknek van már tapasztalata kültéri festések terén, de képzőművészek, graffitisek, urbanisták pályázatát is várják 2013. augusztus 16. éjfélig. Fontos, hogy olyan festményt küldjetek, ami 4-10 nap alatt megvalósítható.

A nyertes grafikát felfestik, valamint jár még az első díjhoz egy ötnapos berlini utazás (repülőjegy, és szállás), festék egy későbbi saját munkához, meg persze díszoklevél.

A teljes pályázati kiírás itt elérhető.

süti beállítások módosítása