English

Egy nap a városban

Orgazmust a szemnek - Ajándékpolc

szucsadam 2013 április 23.

Amikor még a Lövőház utcát nem újították fel, és kétoldalt parkoló, középen meg pöfögő autók adták meg az alaphangulatot, nagyjából egyetlen igényes üzletet találhattunk rajta. Egy ajándékboltot, az Ajándékpolcot. Most, hogy sétálóutcává vált a környék, az üzlet még mindig különlegesnek számít, noha körülötte sorban jelennek meg az itt termett embertömegre számító egységek.

P1140925 copy.jpg

Valójában az Ajándékpolc tizennyolc éve áll itt. Sőt már egy ideje Pesten is megjelentek, a Hollán Ernő utcában. Minimum 2004 óta van webshopjuk is (a dizájn is árulkodik erről), biztos vagyok benne, hogy a legtöbben már találkoztatok velük valamilyen formában.

Meg is kerestem a facebookos oldalukat, arra számítottam, lesz rajta úgy 20 ezer lájk, aztán leesett az állam. 517. Ennyit sikerült összeszedniük, pedig azóta létezik az üzlet, hogy Zuckerberg megkapta az első biciklijét. Hát ezért gondoltam, hogy írok róluk: vagy nem ismeritek, vagy nem lájkoltatok még náluk elég lelkesen.

Pedig érdemes ellátogatni a boltba, igazi ékszerdoboz. Különlegessége egyrészt a bejárata, bent pedig véget nem érő orgazmus a szemnek:

P1140897.JPG

P1140901 copy.jpg

P1140912 copy.jpg

Az ajándékbolt nekem eddig azt jelentette, hogy csupa szirszar sorakozik a polcon, ami semmire sem jó, csak fantáziátlan meglepetésnek. Ezekből kellene valami épkézlábat kiválasztani, ami nem túl ciki, valamennyire meg még hasznos is. Aztán feladom, mert tudom, hogy a végén csak bevágják a szekrény aljába, amit viszek.

Hát itt egész más az élmény. Egyfolytában az "én is akarok egy ilyet" érzéssel küzdesz, mint a naiv apuka gyermeke, akit megbíznak a testvér ajándékának kiválasztásával, hogy később ne legyen irigység.

A legtöbb tárgy kézzel készült, és van értelme a létezésének. Sőt egy csomót használni is lehet valamire, ékszerdobozok, pólók, táskák, teáskészletek, ékszerek, lámpák sorakoznak óriási kakofóniában, de én imádom a hajlított drótemberkéket is, amiknek egyébként elsőre nehéz felfedezni a jelentőségét. Viszont jól néznek ki.

P1140908 copy.jpg

Egyedi meghívók, képeslapok, Rofusz Kinga zseniális grafikái, olyan a hely, mint a WAMP dizájnpiac raktára, ahol egymásra halmozták a jövő hétre szánt termést.

P1140904 copy.jpg

P1140913 copy.jpg

P1140921 copy.jpg

Megkérdeztem a tulajdonost, Kárpáti Gabit, örül-e a Lövőház utca megújulásának, és a rengeteg embernek az üzlet előtt. A válaszában nem láttam azt az elragadtatottságot, amit vártam. "Más" - mondta. "Azelőtt csak én voltam itt. A közeli Ganzból özönlöttek ide munka után a titkárnők, dolgozók." Nem elégedetlen a mostani helyzettel sem, nem láttam rajta a csalódottságot, inkább betudtam tizennyolc év üzletvezetés bölcsességének, sztoicizmusának.

Szóval 500 lájk az kevés egy ilyen helynek, látogassatok el, nézzétek meg ezt a kis mesevilágot akár Budán, akár Pesten.

Ajándékpolc
1024 Budapest, Lövőház utca 19.
1136 Budapest Hollán Ernő utca 16.
Nyitva: Hétfőtől szombatig 10:00 - 19:00

További tippjeink a Széll Kálmán (Moszkva) tér környékén:
Orosz lakoma az Arany Kaviárban
Az á Table reggelije
A Chez le francais szendvicse
A Finomító Kantin hamburgere
A Jégbüfé új ruhája
A Pékműhely kakaós csigája
Ebéd a Boryou-ban