English

Egy nap a városban

Csak jövőre lesz BuBi

Magyarósi Csaba 2013 április 03.

Lehet, hogy csak én maradtam le róla, de valahogy teljesen elkerülte a figyelmem a BKK februári közleménye, amiben arról értesítenek, hogy jövőre indulhat a budapesti bringakölcsönző rendszer, a BuBi. A hír azért érdekes, mert amikor legutóbb írtunk róla, még 2013-as startról volt szó. Persze tavaly még én is csodálkoztam azon, hogy alig egy év alatt ki tudják építeni az egész rendszert, de inkább töltöttem volna idén is meglepett révületben az évet, minthogy elégedetten oldalba bökjem magam azzal, hogy ugye én megmondtam.

bubi.jpg

A bringakölcsönző részletes leírásával most nem húznám az időtöket, Ádám gyakorlatilag mindent leírt, amit épp ésszel le lehet. Aki egyébként már járt például Párizsban, tudja mire lehet számítani, ott köpésenként van egy bringatároló, nagyon praktikus, nagyon olcsó, nagyon egyszerű az egész Vélib'. Fogalmam sincs, miért, de legutóbb, amikor ott jártam, el is mondtam, hogy milyen:

Most meg koncentráljunk a BKK közleményének mérföldköveire, mert az a hír:

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kiírta azt a közbeszerzési eljárást, amelynek győztese építi ki és üzemelteti majd az új rendszert. A... közbeszerzési eljárás nyertesének a szerződéskötés után mintegy fél év alatt kell a rendszert úgy felépítenie, hogy Budapesten beindulhasson a közbringa-rendszer.

A tervezett működési modell szerint a nyertes vállalkozónak olyan rendszert kell szállítania és üzemeltetnie, amely alkalmas arra, hogy a felhasználók télen-nyáron, éjjel-nappal, automatizáltan tudjanak a Bubi-kerékpárokhoz hozzáférni és használat után azokat tetszőleges állomáson visszahelyezni.

A Bubit rendszeres és eseti felhasználók is igénybe vehetik majd díj ellenében, azonban az első félóra ingyenes lesz. A rendszeres felhasználók ügyfélszolgálati regisztrációt követően kapják meg Bubi-kártyájukat, az eseti felhasználók pedig bankkártyájukkal tudnak majd regisztrálni a termináloknál, amelyet a használat idejére kaucióval terhel meg a rendszer.

A belvárosi zónában átlagosan 300-500 méterenként lesznek a gyűjtőállomások; a rendszer első ütemben a dél-budai egyetemváros, a bel-budai Víziváros, a Belváros, Terézváros, Erzsébetváros teljes területén, illetve Újlipótváros, Ferencváros, Józsefváros belsőbb területein épül ki, keleti határa pedig a Városliget vonalában lesz.

A nyertes vállalkozó feladata a gyűjtőállomások tervezése, a 75 terminál gyártása és telepítése, a szoftverek biztosítása, és nem utolsósorban mobilalkalmazás fejlesztése. A kerékpárokat ún. dokkolókban helyezik el az állomásokon, ilyenekből első körben több mint 1500-at kell telepíteni 1100 kerékpár tárolására.

Szigorúak a szállítandó kerékpárokkal szemben támasztott feltételek. Egyedi, a kereskedelemben kapható kerékpároktól könnyen megkülönböztethető biciklikről van szó, amelyek jól bírják a fokozott igénybevételt, kis- és nagytermetű biciklisták, férfiak és nők számára egyaránt kényelmesen használhatóak. Feltétel a graffiti-álló bevonat, a tömlő és szelep nélküli abroncs, a külön működtethető első és hátsó fék, a váltó, a csomagszállításra alkalmas tároló. A komplett rendszerhez karbantartó műhely és a bicikliket a gyűjtőállomások között szállító járműpark is tartozik. A rendszer szállítójának feladata, hogy a kerékpárokat minél hatékonyabb lopásvédelemmel lássa el. A BKK az elkövetkező években tervezi a Bubi rendszer további bővítését, ezért már a most kiírásra került közbeszerzési eljárásba beépítetésre kerültek olyan opciós tételek, amelyek lehívásával további 150 terminál kiépítésére és 2200 kerékpár beszerzésére van lehetőség.

A BKK az elmúlt időszakban a széles nyilvánosság bevonásával véglegesítette a 75 kerékpár-gyűjtőállomás helyét.

A Bubi megvalósítását az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja az Új Széchenyi Terv keretében közel 900 millió forinttal támogatja, az önrészt pedig Budapest Főváros Önkormányzata biztosítja a BKK számára.

süti beállítások módosítása