English

Egy nap a városban

A város személyes bibiliája: Török András Budapest Könyve

szucsadam 2012 augusztus 30.

A poszt egy könyvről szól, de szeretném azt is leírni, ami ezzel kapcsolatban történt velem. Az egész úgy kezdődött azt hiszem, hogy egy könyvesboltban kerestem Török András Budapest Könyvét. Akkor nemrég jelent meg - egészen pontosan a 2012-es kiadásról beszélek, hiszen 1986 óta rendszeresen újraírja a könyvet a szerző -, meg akartam vásárolni. Szerencsére éppen mellettem állt Évi testvére, Tamás és a barátnője, Csilla, aki rögtön mondta: ne vedd meg, szerzek neked egy dedikáltat. Kiderült, hogy Török András a nagybátyja, és a szóban forgó kötetet az ő szobájában fejezte be, amikor náluk járt.

Nagyon megörültem, hogy a neves Budapest-szakértő valamiféle rokonfélesége vagyok, így rábólintottam az ajánlatra, azzal a kikötéssel, hogy egyszer mutasson is be neki.

Ezután felgyorsultak az események, és egymástól függetlenül, több szálon megsiettették a találkozást. Megkeresett a Park kiadó (akiknél az egyik lépcsőháztúrám során jártam), és felajánlotta, küldenek egy tiszteletpéldányt a könyvből, ha elfogadom. Ahhoz képest, gondoltam, hogy múlt héten még meg akartam venni, most már ketten is nyújtogatnak felém egy-egy példányt. Megadtam a címet, érkezett a könyv.

P1100992.JPG

Alig pár napja lapozgattam még, amikor Török András a fenti két esettől függetlenül írt nekem egy emailt a bloghus adatlapomon keresztül.

Kedves Ádám,

nagyon remek kis beszámolót írt a lépcsőházunkról, a Bedő házban. (Az irodám van itt.)
Egyébként is lelkesen olvasom a blogját. Ha legközelebb erre jár, adok a Könyvhétre megjelent Budapest Könyvből.

Üdvözli

Simplicissimus

Ezt válaszoltam:

Kedves Simplicissimus!

Köszönöm a kedves szavakat, sokat jelent nekem, hogy Ön élvezettel olvassa, amit én írok. Én is élvezettel olvasom épp a Budapest Könyvét.

De a meghívását köszönöm, szívesen meglátogatom hamarosan. A találkozás mondhatni elkerülhetetlen.

Üdvözlettel

Ádám

Azért voltam ilyen rejtélyes, mert ekkor már tudtam, hogy a levelezést követő hétvégén találkozni fogok Andrással. Csilla hívott ugyanis egy nappal korábban, hogy hétvégén jönnek Budapestre, és találkoznak vele egy rendhagyó városvezetés erejéig. Nem sok mindenki mondhatja el magáról, hogy Török András vezette körbe Budapesten (ilyen például Jimmy Carter egykori amerikai elnök), úgyhogy én is beneveztem, viszont titokban. Csilla csak annyit árult el Andrásnak, hogy egy ismerős jönne, aki szintén rajong a városért. Így nagy izgalommal mentem a Bedő-házba a megbeszélt időpontban. A bemutatkozáskor zavarba is jöttünk mind a ketten.

Hát ezzel a hosszúra nyúlt bevezetővel hadd mutassam be nektek Török András Budapest Könyvét. Ezek után minden dicséret úgy tűnne, mintha hazabeszélnék, de azért higgyétek el: nagyon fontos alkotásról van szó.

Mint korábban írtam, András több mint 25 éve írja a könyvet (igaz, magyar nyelven csak 1998 óta), rendszeresen ápolva a tartalmát, kivéve belőle a feleslegessé vált, idejétmúlt részeket, és beletéve az azóta épült, megnyitott helyek sorát. Olyan, mint az író személyes jegyzetei a városról. A kedvenc pontjai, részletek a kedvenc épületeinek rövid történetéből, semmi szárazanyag-tartalom, csak amire egyenként felvonja bárki a szemöldökét. Mint egy jófajta idegenvezetés, ami nem próbálja meg a Wikipedia-szerű szövegekkel megúszni, hanem olyan részleteket árul el, amiket máshol nem kaphatsz meg. Mindezt több mint 500 oldalon.

P1100993.JPG

A könyv szerkezete is önkényes. A legnagyobb része sétákból áll, hosszú, egész napos gyaloglásokból, amik során Simplicissimus (András alteregója) megfogja a kezünket, és balra-jobbra nézegetve öt napon keresztül mutatja be a város érdekes pontjait. Találunk a könyvben rendhagyó étteremkritikát is, ami nem Michelin-csillagok szerint osztályoz, hanem: étterem, ahová nem csak a rendszerváltás nyertesei járnak. Ahol nem szitokszó a magyar konyha.

De olyan, egyébként tényleg elemi problémára is találunk benne választ, hogy hová beszéljünk meg ismerőssel találkozót reggel 7 órára. Vagy délután háromra. Vagy éjjel egyre. Hogy milyen, kockázati elemekkel sújtott esti kikapcsolódásokra van lehetőség, vagy honnan a legizgalmasabb nézni a várost. Hogy hol lakott Kincsem, vagy mi a közös Jókai Mórban és Darvas Ivánban.

A könyv alapvetően nem-budapestieknek készült, de csodálkoznék, ha egy helyi lakos azt állítaná nekem, az információk nagy részét tudta már korábban is. Hacsak nem ő is évtizedek óta kutatja kedvenc városát, amiről Simplicissimus így foglalta össze egyszer az érzelmeit:

Hát ősrégi, vadonatúj, koszos, szent, zűrös, ismerős, leszakadó, éppen jó méretű, kifinomult metropolisz.

Nagyon találó. Pont ilyen csapongó ez a város.