Tök jó dolognak tartom a Szépművészeti Múzeum Múzeum+ programjait. Kiválasztanak egy-egy közérdeklődésre számot tartó tematikát, és annak mentén mutatnak be a kiállított anyagokból jó néhányat. Ilyen módon volt már napirenden a divat, a szerelem, a gasztronómia, a pszichológia, a színjáték és a zene.

Tegnap a sör volt a téma. Naná, hogy mentem.

A Bónusz Brigádnál rendszeresen kapható féláron belépő ezekre az eseményekre, így én is beneveztem egy 1400 forintos kuponra. Az árban benne foglaltatik egy pohár kézműves sör is az állítás szerint.

Beérve az épületbe rögtön láttam, hol a sörcsap, kígyózó sor állt előtte. Én egyelőre elnapoltam ezt a dolgot, de azért megnéztem, miket lehet kóstolni - az első ingyenes pohár után 600 forintért:

Hátrafelé sétáltam a földszinten, az egyik asztalnál söralátéteket ragasztgató workshopba futottam, még hátrébb pedig Bart Dániel söríró tartott előadást a sör történetének főbb állomásairól. Hogy az egyiptomiak kénytelenek voltak megelégedni a 2,8 százalékos sörrel (kivéve a fáraó és a főpapok, ők rendszeresen "vallási révületbe" kerültek az italtól), hogy Európába a ciszterci szerzetesen hozták be az italt. Hogy a Passglass játék abból állt, hogy a nagyon magas, szintvonalakkal jelölt poharat egymásnak adogatták az emberek, és a következő csak akkor passzolhatta tovább, ha pont a következő szintig itta le a saját adagját. Különben újra ivott, és így tovább.

Nem sokkal később, a tárlatvezetésre indulva láttam, hogy már kisebb a sor a sörfőzdék előtt, így kértem egy Keserű Mézet. Sokat hallottam már a Fóti Kézműves Sörfőzdének a söréről, de még csak most kortyolhattam bele először. Óriási élmény, na. Én, aki folyton a prágai kocsmák után sírok, most végre egy igazi élményt kaptam ettől az italtól itthon is: nagyon ízletes, egyszerre savanyú és édes a korty, a buborékok pedig olyan aprók és selymesek, mint egy jófajta pezsgőben. Miután leért, a szájban hagy egy nagyon kellemes keserűséget és ízt, ami még vagy fél óráig kitart. De pont nem annyira tömény, hogy ne lehetne akár egyben lehúzni egy korsóval, ha úgy tartja kedvünk. Tökéletes.

A Holland Gyűjteménynél volt a következő program "Kocsmatúra" - sörözés, mulatozás németalföldi és holland festményeken címmel. Sorra nézegettünk festményeket, amin benyomott földművesek meg hasonlók ordibáltak egymásra. Közben elkezdett gyöngyözni a homlokom, mintha kicsapódott volna a gyorsan legurított sör, de a terem klimatizálásáért nagyon hálás voltam.

Ez az egyik kedvencem, Hieronymus Bosch Bacchus énekesei:

A bájos kis társaságban éppen hülyére zabálta és vedelte magát mindenki, amikor úgy gondolták, hogy itt az ideje a zenének is. A kottában viszont nagy meglepetésre nem hangjegyeket, hanem különféle ételek képeit találják, de azért nem adják fel. Az egyikük egy sörös poharat (a korábban említett Passglasst), a másik egy kecskelábat kezd el fújni, hátha. Balra a koma épp a taccsot dobja ki, a macska meg a kutyára vár, hogy befejezze az evést. Remélem, nem hagytam ki senkit.

Kiérve a Márvány Csarnokba közben megkezdődött egy zongora-szaxofon koncert, a hangulat az elfogyasztott sör arányában lett egyre fesztelenebb, már folyamatosan nevetgélő lányokat, és hangosan beszélő férfiakat is el lehetett csípni.

A sarokban egy távolba meredő fiút is láttam, reménytelen arckifejezéssel, talán az elmúlt szerelmeit idézte, a háttérben elmosódott zenével együtt az egész jelenet egy Tornatore-filmbe is elment volna.

Ittam egy kukoricasört is. Ez sokkal lágyabb ízű anyag, inkább ezzel kellett volna kezdeni. Viszont az utóízből teljesen hiányzik a keserűség, lágy, kellemes, inkább édes.

Még elmentem egy másik tárlatvezetésre, de a legtöbben már a zongora körül ettek-ittak (A Remiz étterem készített harapnivalót az alkalomra, 600-800 forintért osztogatták a tányérokat).

Az üres gyomorra lenyomott két sörtől viszont kicsit fesztelenebbül kezdtem jegyzetelni, idézem:

Görögök bora szar volt, meszet is raktak bele, de attól sem lett jobb. Egy böfögés sem volt a tárlatvezetésen és egy böffencsfelhőbe se szaladtam bele. Nem értem, hogy miért nem lehet a témát érdekesebben megfogni. Nem tudom, milyen nehezek a talpkövek a szobrok alatt, de szerintem simán fel tudnám lökni.

És így tovább.

A kritika egyébként annak szólt, hogy kicsit másra számítottam. Azt hittem, a műalkotások értékelése és a sörözés kicsit közelebb lesz egymáshoz, térben és stílusban - mint ahogy azt a plakát is sugallja. Nem így történt, élesen el volt szeparálva egymástól a kóstolás és az ismeretszerzés, a gyakorlat és az elmélet, ráadásul az előadások stílusa, feszessége sem volt párhuzamban az időközben mosolygósra ivott emberek hangulatával. Én értem, hogy féltik a festményeket, szobrokat a részegektől, de valami játékot, vagy játékos formában bemutatott műveket el tudtam volna viselni.

Az viszont biztos, hogy az ilyen események becsalogatják a múzeumba azokat is, akik egyébként kívül maradnak. És ők is végigsétálják a termeket, igaz hogy csak az őket érdeklő témára fókuszálva, de legalább ismerkednek a közeggel.

Kilencre már a négyből csak egyféle sört lehetett kapni, az emberek azért még kitartóan álltak sorba. Nem tudom, meddig aljasodott le a buli, de szerencsére a teremben található festményeket elég magasra akasztották ahhoz, hogy ne legyen probléma.