English

Egy nap a városban

A tökéletes rántott hús nyomában: Vár a Speiz

Magyarósi Csaba 2012 augusztus 07.
Címkék: étel gasztro étterem

Többször terveztem már, hogy ellátogatunk a Vár a Speizbe, de eddig mindig elbukott a projekt. Volt, hogy csak megbeszéltünk oda egy randevút Dórával, aztán másként döntöttünk. Olyan is előfordult, hogy a bejárattól fordultunk vissza: rájöttünk, hogy valójában nem is vagyunk éhesek. Most viszont a tervből elhatározás született: tudni akartam végre, hogy milyenek a Speiz legendás rántott szeletei.

Screen Shot 2012-05-21 at 5.11.06 PM.jpg

Két előzményt hadd meséljek el: az egyikhez Bécsbe kell utaznunk, pontosabban az osztrák főváros egyik legendás étterméhez, a Figlmullerhez. Arról lehet megismerni, hogy rendszerint mindig sor áll előtte, és a bécsiek többsége hosszasan tud mesélni az 1905 óta árult rántott húsról. Az a specialitása, hogy nem borjúból, hanem sertésből készült. Bécsben. Kicsit olyan ez, mintha vasárnap félelőttönként népszerű sátánista szeánszokat rendeznének a Vatikánban (belépés 2 euró). A Figlmuller ennek ellenére működik: remek a hús, remek a köret, mindenkinek megér egy 15-20 eurós kitérőt az étterem.

Szóval a bécsi példából már tudtam, hogy milyennek képzelik odaát a jó bécsi szeletet. És néhány hete én is készítettem itthon a családnak kiváló borjúhúsból, házi prézlit használva, vajban kisütve. Így együtt állatian drága volt egy rántott húshoz képest, de annyira ropogós, egyszersmind szaftos lett a végeredmény, hogy az ebéd elfogyasztása után mindannyian tudtuk: ezentúl így kell csinálni a rántott húst.

Ilyen előzményekkel értünk fel a várba. Jó hangulatban érkeztünk, az első házassági évfordulónkat ünnepeltük, a kislányunkra a nagymama vigyázott otthon, a taxis végig semleges témákkal tartotta életben az érdeklődésünket, de fizetés után azzal búcsúzott, hogy imádja az Attraktort, és sose hagyjuk abba a forgatást, szóval: jó kedvvel léptünk be az étterembe.

A hangulat odabent is megmaradt, bár a pincérek a szükségesnél talán valamivel közvetlenebben voltak, és mintha néhány viccesnek szánt bazmeg is elhangzott volna közöttük. Értem én, hogy rajtunk kívül mindenki külföldi volt az étteremben, ők meg nem értik (bár ha tudnak valamit magyarul, a bazmeg biztos szerepel a szókincsükben), de egy olyan éttermeben, ahol 3-4 ezertől indulnak az előételek, és 1000 forinttól a borok (per deci) ez talán túlzás.

P1190278.JPG

P1190279.JPG

Én fokhagymás, petrezselymes, vajas, mangoldos, csibekrémes csigával kezdtem, ügyes, bár kissé talán nehéz és íztelen volt volt a szósz, de nem volt sokkal rosszabb ez a fogás, mint amit Párizsban ettem, pedig ott aztán értenek a csigákhoz, ugye.

P1190287.JPG

Dóra libamájat kért málnazselével, azt is kapott, ami 3900 forintos árával nálam már egyértelműen a húazanyja kategória, de tény, hogy a libamáj hibátlan volt, amihez remekül passzoltak az édes köretek.

P1190285.JPG

Ezek után jöttek a húsok. Dóra 240 grammos bécsi búrjőszeletet kért, amit 4300 forintért adtak:

P1190288.JPG

Én meg sertés aranypecsenyét, ez 3100 volt.

P1190290.JPG

Dóra borjú bécsije hatalmas adag volt, ami azért is meglepő, mert általában minél drágább az étterem, annál kisebbek a falatok. Itt viszont a magas ár negyed kiló hússal járt. A fogás egyébként rendben volt. Nem tűnt mondjuk más dimenziónak, mint a Figlmuller rántott szelete, talán valamivel szárazabb annál, cserébe nem kell 240 kilométert utazni érte.

Az aranypecsenye nekem jobban bejött. Ez a fogás a fledermaus (bőregér), tehát a sertés hátsó combjának belső felületéről lefejthető lédús, puha részéből készült, ennek megfelelően sokkal intenzívebb, mint a borjú bécsi. A panír nekem ennél is kissé száraznak tűnt, amin nem segített a köretként tálalt, chipsnek nevezett chips sem, ellenben a paradicsomsaláta remek kiegészítő volt.

P1190293.JPG

P1190289.JPG

Levezetésként Dóra panna cottát kért, amit úgy jellemzett, hogy "finom, de semmi küli":

P1190295.JPG

Én meg rávetettem magam a klasszikus túrótortára eperfagylalttal, ami viszont kiváló desszertnek bizonyult, jöhetne belőle még kettő.

P1190296.JPG

P1190297.JPG

Végül a kötelező szervizdíjjal együtt 25 ezer forintot fizettünk, ami sok. Nagyon.

P1190299.JPG

Ennyiért még Párizsban is csak nagy erőfeszítések árán tudtunk vacsorázni olyan helyeken, amiket a Michelin is ajánlott, itthon meg alig akad néhány olyan étterem, ahol ekkora összeget ki tudunk fizetni. A vacsora jó volt, viszont az árhoz képest nincsenek intenzív emlékeim, nem leszek öngyilkos, ha arra gondolok, hogy többet nem ehetek a Vár a Speizben.

Ezzel együtt ha valaki kiváló rántott húsra vágyik, és nem akar sem otthon bénázni, sem 240 kilométert utazni érte, az biztos nem jár rosszul, ha felugrik a várba, csak győzze kifizetni.