English

Egy nap a városban

Megnyílhat a CET

Magyarósi Csaba 2012 június 29.
Címkék: városkép cet

A CET Budapest egyik legizgalmasabb modern épülete, a megnyitása körüli jogi bénázás viszont annyira szövevényes, hogy a többségnek fogalma sincs arról, mi folyik odabent. Pontosabban a CET körül. Az ügy annyira bonyolult, hogy hiába történt a közelmúltban két áttörés is a megnyitással kapcsolatban, a sajtó legnagyobb része nem írt ezekről semmit, mert szerintem már az újságírók sem tudják követni az eseményeket. 

Megpróbálom röviden összefoglalni, mi történt. Akit nem érdekelnek a részletek, azoknak lelövöm a poént: a CET megnyitása most már biztos, várhatóan 2013. közepén megkezdi a működést az intézmény, bár elképzelhető, hogy nem olyan színvonalas üzletekkel, mint eredetileg tervezték.

Akit érdekel az is, hogyan jutottunk el idáig, az maradjon velünk. Vegyük át az előzményeket: a régi városvezetés megkötötte a szerződést az épület létrehozására a Portóval, mint beruházóval, a kivitelezést pedig a WHB végezte.

Szóval a szereplők:

Főváros: Megbízó, aki kérte az épületet
Porto: Beruházó, aki leszervezi a beruházást, pénzt ad és szolgáltatást
WHB: Kivitelező, aki felhúzza a CET-et

Az épület egy elég spéci konstrukcióban üzemelt volna. A főváros a tervek szerint nem fizetett volna a beruházásért. Sőt, ha elkészül az épület, hozzá folynak be az üzletek kiadásából származó bevételek. Ebből az összegből fizette volna ki a Portót, aki a felépítés mellett az épület üzemeltetésért, a karbantartásért és az időnkénti felújításért is felelt volna. A CET-be tolt portós pénzt tehát egyfajta szolgáltatási díjként fizette volna vissza a főváros, évtizedek alatt.

Aztán az új városvezetés arra jutott, hogy az eredeti szerződés nem kóser (lehet, hogy tényleg nem volt az, lehet, hogy az volt, ezt nem fogjuk tudni itt blogilag eldönteni), és megkezdődött a csatározás. A főváros nem fogadta el a régi feltételeket, így az épületet nem lehetett átadni. Az átlagos budapesti persze egy szót sem értett az egészből, csak annyit látott, hogy van egy zseniális épület a város közepén, amit nem lehet használni semmire.

A Porto egy idő után annyira felhúzta magát, hogy felmondta a szolgáltatási szerződést, így a fővárosnak szó nélkül át kellett volna vennie az épületet és egy összegben kifizetnie a teljes beruházási költséget. Erre viszont nem volt hajlandó. Közben ott volt a WHB is, aminek rengeteg pénze állt a projektben, ráadásul még az épület karbantartása, őrzése is rájuk hárul, amíg át nem adják azt akárkinek: egyre nagyobb volt tehát a kivitelező pénzügyi követelése is.

A helyzet megoldására Tarlós István létrehozott egy fővárosi tárgyalódelegációt, akik a Portóval és a WHB-vel együttműködve hosszú és kemény egyeztetések után egy kompromisszumos megoldásra jutottak. Egy úgynevezett elszámolási megállapodással zárták az ügyet.

Ennek az volt a lényege, hogy a Porto lemond a követelései egy részéről, ahogy a WHB sem számolja fel bizonyos költségeit, a fővárosnak tehát csak egy alacsonyabb összeget kellett volna kifizetnie és a végén ő lett volna a szolgáltató is. Nyilván egy ennyire elmérgesedett helyzetben már mindenki csak vesztes lehetett az eredeti állapothoz képest, de egyik félnek sem volt érdeke az ügy további húzása. És főleg pedig a budapestiek örülhettek volna annak, hogy az ügy megnyugtatóan zárul.

Le is zárul, csak épp nem megnyugtatóan: időközben ugyanis folyamatban volt egy jogi ügy is, amit még a Porto és a WHB indított, amiért a főváros leszedett a bankszámlájukról egy milliárdos tételt. Ne feszegessük, hogy ez miért történt, ilyen a jog, a bankgarancia lehívásának lehetősége szerződésben volt szabályozva. A Porto és a WHB vitatta a lépés jogosságát, ezért indította az eljárást, aminek pont akkor lett vége, amikor a három főszereplő összekalapálta az elszámolási megállapodást és úgy tűnt, mindenki vállalható kompromisszummal száll ki az ügyből.

Az ítélőtábla döntése aztán összezavart mindent: megállapította, hogy a milliárdos bankgarancia lehívása jogszerű volt (bár arról nincs szó, hogy ezt vissza kell-e fizetnie a fővárosnak), és hogy a Portónak nincs mozgástere, át kell adnia az épületet a fővárosnak.

Szóval vegyük át: volt egy megállapodás a felek közt, amiben mindenki kompromisszummal bár, de belement az átadásba. Erre jött az ítélet, ami gyakorlatilag kötelezte a Portót az átadásra, egyezkedési lehetőség nélkül.

A főváros ezek után zsebében a megnyert üggyel úgy döntött, hogy nem terjeszti a közgyűlés elé a megállapodást, hiszen az épület mindenképp az övé, így határozott az ítélőtábla. Szóval a tető alá hozott elszámolási megállapodást elfelejtették, és kérték a Portótól a kulcsokat a CET-hez.

Ebből két dolog következik: egyrészt, és ez jó, minden akadály elhárult a CET megnyitása elől. Másrészt, és ez rossz: a Porto és a WHB az újra erőből politizáló fővároshoz az eredeti követelését terjeszti majd be, ami jóval magasabb annál, mint amekkora összeget az elszámolási megállapodásban kiszámoltak. A Porto szerint egyébként körülbelül 11,5 milliárd forintról, plusz a kamatokról van szó. A főváros ugyan jól járt az ítélőtábla döntésével, hiszen nem kell tovább alkudoznia sem a Portóval, sem a WHB-val, viszont arról sehol sem szól a döntés, hogy ne kéne kifizetnie a beruházás költségeit. Amik százmilliókkal magasabbak lehetnek, mint amit az elszámolási megállapodásban leírtak.

De leírom egyszerűbben is: Béla megkér rá, hogy vegyél neki egy 100 forintos csokit, mert nála nincsen pénz. Bélával megállapodsz egy szerződésben arról, hogy vigyázol a csokira egy hétig, hűtőben tartod, majd átadod neki 120-ért. Aztán egy hét múlva Bélának már csak egy százasért kell a csoki. Annyiért meg nem adod. De Béla éhes. Neked nem is kell a csoki. Egyezkedni kezdtek. Megállapodtok egy kompromisszumos 110 forintban. Épp átadnád a csokit, amikor jön Béla anyukája és rád szól, hogy azonnal add oda a csokit Béluskának. Átadod, mert Béla anyukája erős. Viszont van egy szerződésed, amiben az szerepel, hogy ha Béla megkapja a csokidat, 120 forintot kell fizetnie. Miközben tehát Béluska majszolja a csokit, te már arra gondolsz, hogy holnap rátöreted majd a kommandósokkal az ajtót, és a szerződést lobogtatva 120 forintot fogsz tőle követelni.

Kábé.

Szóval amire számítani lehet: a főváros átveszi a kulcsokat és remélhetőleg villámgyorsan megkezdi a nyitás előkészületeit. Le kell ülnie számos partnerrel egyeztetni, bérlőkkel kell szerződést kötnie, be kell fejeznie az épület fejlesztését, ezek alapján leghamarabb háromnegyed év múlva lesz élet a CET-ben. És meg kell egyeznie a Portóval és a WHB-val is perben, vagy peren kívül a követelések kielégítéséről.

A 360 fokos képeket a Kerekterek.hu készítette.

Ha mindent tudni akarsz Budapest szerethető arcáról, csatlakozz az Egy nap a városban blog facebookos csoportjához.