A blog és a Cserpes Sajtműhely kapcsolata rendkívül szórakoztató. Sokáig szerettem a cég termékeit, aztán csalódtam a cheddarjukban, amit meg is írtam. A meglepő nem ez volt, hanem a válasz: maga Mr Cserpestől, azaz Cserpes Istvántól kaptam levelet, aki biztosított arról, hogy a minőség náluk mindennél fontosabb, és hogy utána néznek a sajtügynek. Nem sokkal később meghívást kaptunk tőlük a sajtgyárba, ahol forgattunk egy videót, egyúttal megnyugtattak minket a cheddar-kérdésben is, szóval igazi happy enddel zárult a történet. Aki nem látta a videót, annak jó szórakozást:

Azóta nem beszéltünk egymással, és cserpesékre jellemző az a szakmai szerénység, hogy eszükbe sem jutott első budapesti tejivójuk megnyitásakor sajtótájékoztatót csapni, esetleg megkérni minket, hogy valamilyen módon promózzuk a helyet, csendben megnyitottak és elkezdek dolgozni. Egyszerűen nem élnek vissza a helyzettel.

Egészen véletlenül tudtam meg, hogy új vállalkozásba kezdtek (valaki a facebookos oldalunkon megosztotta a helyet), ennek örömére két napja felkerestem a Tejivót, hogy megnézzem, mit hoztak ki a Cserpes-alapokból. Hogy néz ki egy étterem, ha az a Kapuváron megismert családias, de profi filozófiára épül.

A helyszín mindenesetre tökéletes, a Tejivót a Deák téren, a McDonald's mellett találjátok meg, és a külső-belső kialakítása semmiben sem marad el a multinacionális éttermekétől: annyira átgondolt, egyetlen ötlet mentén végigvitt, profi a dizájn a tejesüveg lámpákkal, az izgalmas tapétákkal, a színes tereptárgyakkal, hogy eszünkbe se jut előzmény nélküli étteremre gondolni.

Ehhez, és az elhelyezkedéshez képest meglepően viccesek az árak. Biztos voltam abban, hogy a belvárosi környezet erőteljesen felfelé pozicionálta a helyet, de nem: odabent teljes menüket hirdetnek néhány száz forintért. Szendvics cappuccinóval 700. Kakaós csiga vagy túrós batyu három deci habos kakaóval 390. És így tovább. Ezek az árak még akkor sem lennének magasak, ha egy éjjel-nappaliban vennénk meg a hozzávalókat, viszont most a belváros közepén vagyunk egy nagyon dizájnos helyen.

Csak a csigát akartam megkóstolni, de bámészkodás közben elkapott az étvágy: kértem még mangalicakolbászos szendvicset (480), karamellás tejet (180), meg egy pogácsát, és az egészért fizettem egy ezrest.

Tökéletesen elfogadható. Fizetés közben elhatároztam, hogy szokás szerint cseles módon inkognitóban nyomom végig a tesztelést: felviszem az emeletre az ételt, ott senki sem látja, ahogy fotózom, aztán amikor már mindennel végeztem, pofátlan módon végig kattintgatom a helyet. Akkor már le lehet bukni. Magamban sátáni kacajjal fordultam el a pénztártól, de fordulás közben szembetalálkoztam Mr. Cserpessel.

Ennyit az ördögi tervről.

Odaült az asztalomhoz, miközben ettem, mesélt. Kiderült, hogy csak januárban jutott eszükbe, hogy a régi korok mintájára Tejivó kéne nyitniuk, ami alig öt hónappal később már meg is nyílt. Ez van akkor, amikor a család dönt, nem egy századik meeting, gondosan kiképzett kontrollcsoportokkal elvégzett próbák után. Kitalálták, megcsinálták. Ráadásul mindent a belső körből szereztek be: közeli ismerős készítette a dizájnt, a wc-k piktogramjaitól a felhasznált anyagokig közösen találtak ki mindent, saját tejtermékeket használnak, azokat a lekvárokat vetik be a tejberizshez, amikkel a joghurtokban is találkozunk, a péksüteményekhez meg két öreg néni gyúrja a tésztát Kapuváron, akik korábban a tejüzemben dolgoztak. Ja, és amíg Budapesten van, Cserpes István készíti reggel a tejberizst. Este meg ő mosogat.

Végtelenül jó hallgatni ezt a szép, kerek, szerethető sztorit.

Közben pusztítom az ételeket. A szendvics könnyebb, mint ahogy kinéz, kicsivel erősebb kolbászt talán el tudnék képzelni (állítólag lesz is), a péksütemény viszont tökéletes, roppan a héja, de a roppanás után egyből puha lesz, még a sarkoknál sem kemény, nem sérti fel a szájpadlást, jó a zöldség, jó a sajt, bár ebből is lehetne talán valamivel több a szendvicsben.

A pogácsa finom, tömör, laktató, a csiga meg remek: van benne elég kakaó, szép, puha a tésztája, ahogy a karamellás tej sem tolakodó, szimplán finom. Miközben ettem, az volt a benyomásom, hogy minden ételnél és italnál a kellemes benyomásokra törekedtek, nem tapostak rá a fűszer-gombra, könnyű, szerethető, bármikor fogyasztható falatokat akartak létrehozni.

Evés közben Cserpes István elmeséli, hogy ez csak a kezdet, könnyen lehet, hogy több hasonló hely követi az elsőt, ami a nyitás negyedik napján is tele volt már vendégekkel, mindenféle hírverés nélkül. Miközben erről mesél, elindulunk a földszint felé, de séta közben meglát valami mikroszkopikus koszt az asztalon, és azonnal nekiáll eltüntetni. Ő nem befektető, hanem tulajdonos.  

Persze az étteremlánc még odébb van, de elnézve, hogy milyen pillanatok alatt rakták össze ebben a szuper minőségben a Tejivót, meg azt, hogy az lényegében instant siker lett, simán el tudom képzelni, hogy a Cserpes-recept még nagyobb méretekben is működni fog.

Tényleg drukkolok nekik, annyira kellenek a magyar családi sikersztorik.

Részletek itt és itt, a Tejivó a Deák tér mellett, a Sütő utca 2-ben van, és nyolctól este tízig tartanak nyitva.