Előre szólok, hogy a most következő poszt nem egy kifejezetten jó budapesti étteremről szól majd, hanem egy nemrég nyitott helyről, ami meglepő kísérletezéssel próbálja meg becsalogatni az embereket. Nem minden hely mondhatja el ugyanis magáról, hogy asztallapba épített monitorokról rendelhetnek maguknak ételt a vendégek. Ráadásul egyáltalán nem egy luxusétteremről beszélünk.
Hogy ne nektek kelljen beleugrani az ismeretlenbe, kipróbáltam a dolgot, és megírom a tapasztalatokat.
Kétszer mentem el a Kaja.hu elnevezésű étterem előtt, míg rávettem magam, hogy végül belépjek az ajtón. Megmutatom, mi volt a baj, ez:
Nem a hely tisztaságával van a baj, vagyis azzal, de nem a megszokott értelemben. Ez a hely ugyanis steril. Annak ellenére, hogy amikor beléptem, a nyitott konyha ellenére tökéletesen szagtalan volt a levegő, én mégis végig klórszagot vizionáltam, és gondolatban porszemeket számolgattam.
A belső tér kétségkívül profin ki van találva, és a kivitelezés is szép, vagyis szép lenne, ha nem egy étteremről, hanem mondjuk egy nappaliról lenne szó. A fehér MacBookomnak voltak hasonló adottságai, dizájnja, de az mégiscsak egy számítógép. Összességében azért bizakodó voltam, gondoltam nemrég nyitottak, még nem sikerült belakni, talán csak a kopásnyomok hiányoznak.
A bejáratnál kaptam egy kártyát, rajta egy kóddal. Volt már itt? Még nem. Akkor segítek, válassza ki az asztalát, és odamegyek, mondta a bejárati fogadó lány. Kiválasztottam egy asztalt, leültem, ezt láttam magam előtt:
Ti most látjátok azt a világító eszközt a kép alján, én nem láttam, így aztán az érintőképernyőkhöz szokott kezemmel elkezdtem nyomogatni az üveglapot, de mint kiderült, nem eszik ilyen forrón. A kis résben rábukkantak az ujjaim az egérre, ezzel navigáltam, és ütöttem be a kódot. A kijelzőn kiválaszthattam, mit iszom, mit eszem, és tájékoztatást kaptam az ételekről is, és rögtön észrevettem a szürkemarha burgert. A hely specialitása, büszkék rá, és a szürkemarha egészséges, garantáltan BSE-mentes, ilyesmiket olvastam. Kértem egyet, kimentem kezet mosni (miután a sokak által tapogatott egeret voltam kénytelen használni), visszajöttem, és számoltam az időt. Ha hamburgerről van szó, a gyorsaság gyanús. Megelégedésemre elég sokára hozták ki:
Minden bizalmamat a húsba vetettem, mert a bolti ketchup vagy mustár nem elég bizalomgerjesztő nekem (ebben az étterem állítása szerint házi készítésű salsa szósz volt, de nem éreztem minőségbeli emelkedést emiatt), a zsemle ráadásul a második harapás után porhanyóssá omlott szét, most először voltam kénytelen tényleg késsel és villával enni hamburgert. A zöldségek túl vastagra voltak szeletelve, így azokat felaprítottam, de az egész mögött így sem láttam semmilyen koncepciót.
Na de a hús, az már csak jó lesz. Ki kell ábrándítanom mindenkit, ez sem volt élvezetes. Szokatlan volt a fűszerezése és maga a hús is, de néhány harapás után eluntam magam, mert semmi izgalom nem maradt már benne addigra. Fáradt íze lett, így a végén már csak piszkáltam a maradékot, pedig tényleg éhes voltam. Mondhatnám, hogy laktató volt, de szerintem máshol kell keresni az igazságot.
A pincér elment mellettem, már gyakorlott voltam: nem intettem neki. Itt nem úgy megy. Egér, számlát kérek, készpénzzel, enter. És jött a számla, fizettem, 1090 forint. Megkérdeztem, kire számítanak, hogy bejön ide. Azt mondta a hölgy, sokan feszengenek az étteremben, hogy inteni kell a pincérnek, vagy várni kell arra, hogy megérkezzen. Nekik tényleg ideális. Az ötlet egyébként bizarr módon jópofa, de azért a hamburger lehetne jobb.
Versenyben vagyunk! Remek lenne megnyerni a 11 ország 33 blogja közt zajló küzdelmet, úgyhogy ha van szabad 4 másodperced, arra kérünk, szavazz erre a posztra itt a szívecske-gombbal. Ha már korábban szavaztál, most újra megteheted, minden posztra lehet leadni szavazatot. Előre is köszönjük! Az inspiráció témájában májustól a fenti oldalon egy mindenki számára nyitott fotópályázat is indul.