English

Egy nap a városban

Budapest legszebb lépcsőházai: Apáczai Csere János utca 3.

szucsadam 2012 február 11.

A mai versenyzőnk nem az a hivalkodó típus. Első pillantásra még ezt gondolhatnánk, hiszen a sok barna-szürke színű ház között egy igen egyedi, még éppen nem ízléstelen árnyalatot képvisel:

Ez a játékosság folytatódik a lépcsőházban, legalábbis ami a színt illeti. Ezt leszámítva egy egyszerű, nem fellengzős, de rendben tartott lépcsőházat láthatunk. A hivalkodás hiányának megvan az oka: ez a ház 1811-ben épült. Vagyis nemhogy százéves, de mindjárt kettő.

1808-ban a király jóváhagyta Pest városépítési tervét, amit Hild János dolgozott ki (a híres Hild édesapja). Pesten ekkoriban már jelentős tőke halmozódott fel, ami az építkezést szorgalmazta, így a klasszicista Duna-sor elkezdett épülni. Egy évtized alatt felhúzták az Alduna sor (Apáczai Csere utca) keleti házsorát, ezek közül sok ma is áll, és műemléki védettséget élvez (Vörös Károly: A Dunakorzó regénye). Ezek az akkori igényeknek megfelelően egyszerűek, de nagy gonddal készültek, és egy kis különlegességgel is sikerült megfűszerezni a belső tereket, hogy szerethetőek legyenek a lakók számára.

A lépcsőfokokat is érdemes megnézni. Ezek ugyanis erősen leharcolt állapotban vannak, néhol egy kis hobbibetonnal kijavítva, de ami a legérdekesebb: a korlát mellett, ahol a legtöbben járnak, szabályosan behajlottak a sok évtizedes súly alatt (persze az még valószínűbb, ahogy jeleztétek is, hogy elkopott a lépcső:)

Átadom a szót a fotók készítőjének, Mészáros Zsuzskának, aki ezúttal a ház lakóival kapcsolatban is érdekes észrevételeket tett.

Építtetője nyomán Szemerédy-házként volt ismert ez a háromemeletes, belsőudvaros klasszicista épület. 1811-ben, Hofrichter József tervei alapján épült. A lépcsőház négyzetes alaprajzú előterében jellegzetesen XX. század eleji, szecessziós hangulatú Persephoneia szobor helyezkedik el. A lépcsőház orsóterében a földszinten négyzetes alaprajzú dór, feljebb kör alaprajzú ión oszloppárok állnak Az épület udvarán egyszerű vörösmárvány kutat helyeztek el.

Sokáig kerülgettem ezt a kedves, fogkrémszín házat, mire sikerült bejutnom, hiába lobogtattam az engedélyemet. Ahogy elkezdtem dokumentálni, legalább tíz szempár figyelt különböző ablakokból - egy idő után egy idősebb hölgy kijött a függőfolyosóra, és kikérdezett, hogy ki vagyok, és mit csinálok itt. Kellemes meglepetés volt, miután kóstolgatott egy kicsit, és rájött, hogy ártalmatlan vagyok, hosszan mesélt arról, hogy mennyire összetartanak a házbeliek, a bio-térfigyelőkamera-rendszeren túl is. Gyanítom, hogy ő lehetett a ház közösségi motorja, mert beszélgetésünk után már senki nem figyelte a tevékenységemet.

Teljesen beleszerettem a belső udvaron álló fába.