English

Egy nap a városban

Újabb jól kitalált hamburgerest találtam Budapesten

szucsadam 2011 november 18.

Tavaly decemberben ünnepeltem magyar McDonald's-ként a Gusto Burgert a Váci utcában, ami ugyan nem a kitűnő minőségű ételekről híres, de a McDonald's-nak simán lehetne vetélytársa. Már ha az akkor gyorsétteremláncként induló üzlet megérte volna akár csak egy második üzlet nyitását. De egytagú láncként továbbra is alkalmasnak tűnik a feladatra: elhinném, hogy számtalan Gustót nyitnak hasonló dizájnnal, ez utóbbira ugyanis nagy hangsúlyt fektettek.

Ha ez már elég ahhoz, hogy Budapesten gyorsétteremláncot kiáltsunk, hát akkor megtaláltam a másodikat. Igaz, kisebb, egyszerűbb, ellenben jobb hamburgert kínál: ez a Black Cab Burger.

Egy olvasó ajánlotta, hogy nézzünk be, mert olcsón nagyon jó minőséget árulnak. Megnéztem a weboldalt, 600 forint egy hamburgerért, nagyjából belőttem, mit lehet ebből kihozni. A képek alapján kíváncsi lettem, mert úgy tűnt, ők többet hoztak ki belőle - így aztán amikor épp a körúton jártam, bekanyarodtam a Mester utca felé. Alig találtam meg az üzletet, annyira nem volt semmilyen csalogató felirat a bejárat felett, csak valami csempebolt hirdette a weboldalát. Végül benyitottam az üres helyiségbe, és kértem egy Cabbie Burgert sült krumplival.

Kicsomagoltam a gyorséttermesen becsomagolt hamburgert, és megcsodáltam az egyedi krumplitartó dobozt. A hamburger egyébként nem túl nagy, kábé mekis méret, viszont annál jobb. A zsemle jó minőségű, és pirított, se nem porlad, se nem ázik, de nem is száraz. A hús darált marhanyak, különösebb fűszerezés nélkül, és noha az alapanyag nem nevezhető a legkifinomultabbnak, ez is egész jó. Persze nem juthat a gourmet burgerek magasságába.

A húsra pakoltak még paradicsomot, jalapeno paprikát, grillezett hagymát és bacont, cheddar sajtot és jégsalátát. Az összkép egy jó kis hamburgert adott ki, nekem a grillezett hagyma édessége nem annyira jött be, de ez már részletkérdés: tisztességes hamburger 900 forintért, amit kicsit kevesebb feltéttel akár 600-ból is megúszhattam volna (ennyi a hagyományos burger, bacon és sajt nélkül).

Ami viszont ütött, az a krumpli. Remek volt a hasábburgonya, az igazi, kézzel vágott, felemás szeletek, amiket érezhetően kellően magas hőmérsékleten sütöttek ki, és belül sem voltak szárazak, remek volt, na. Ez lehet a hely legnagyobb erőssége.

Amit elsőre látni, és ami a többi hamburgeres hely fölé emelheti a Black Cab Burgert: a hely ki van találva. A londoni fekete taxi, a bent szóló angol rádió, a ritkaságnak számító angol sörök, a minimáldíszítés, a pult, a saját sültkrumplis doboz és hamburgercsomagoló papír miatt rá is kérdeztem, ez a gondos dizájn csak emiatt az egytlen hely miatt lett-e kitalálva. A tulajdonos (vagy annak látszó valaki) elmondta, hogy szeretnének bővülni majd, de egyelőre csak ez a hely van.

Nekem bejött, ha erre járok, és gyorsan akarok hamburgert enni, sokkal inkább ide jövök, mint a külföldi gyorséttermekbe. Sőt, a krumpli miatt viszont akár szándékosan is hajlandó vagyok erre járni.

süti beállítások módosítása