English

Egy nap a városban

Kiégtek a fák a felújított Kiskörúton

Magyarósi Csaba 2011 augusztus 30.

Annak idején elég közelről követtük az eseményeket, mégis a belváros egyik legforgalmasabb, de teljesen ötlettelen részét újították fel úgy, hogy attól talán egész Budapest énképe megváltozott egy kicsit. A Kiskörút határozottan jobb lett, mint volt, persze kritika is akadt bőven, ahogy az illik.

Én tökéletesen elégedett voltam, talán csak két problémám volt. Az egyik, hogy a fák között elhelyezett szökőkutak ökörhugyozás-stílusban böfögik fel a vizet: látszólag nincs semmilyen rendezőelv, az egyik magas, a másik alacsony, az egyik széles, a másik cingár, ami lehetett akár tervezői szándék is, de annak elég szar: esetlen tőle a végeredmény.

A másik gondot maguk a fák jelentették: az egy dolog, hogy még kicsik, így csak évek múlva érik el azt a tervrajzon szereplő állapotot, amikor a kocka alakú lombok összeérnek és egy nagy rudat formáznak majd a Deáktól a zsinagógáig. Ennél sokkal problémásabb, hogy a fák láthatóan elkezdtek pusztulni. Múltkor, amikor arra fele jártam, jobban meg is néztem szerencsétleneket:

Aztán feltűnt az is, hogy egy tábla van közöttük. Jobban megnéztem, ez volt ráírva:

A helyzet tehát nem reménytelen, sőt. Ez a tábla nekem példaértékű: nemcsak tudják, hogy baj van, és kezelik azt, de még arra is veszik a fáradtságot, hogy értesítsék a lakosságot.

Merthogy ezt egészen pontosan így kell, így illik.