English

Egy nap a városban

A legjobb reggelik Budapesten: Noir

Magyarósi Csaba 2011 augusztus 08.
Címkék: reggeli

Nagyon gyorsan szögezzük le az elején: ez bizony nem gourmet reggeli. Még csak jónak sem nevezném, már gasztronómiai értelemben. Nem is terveztem, hogy beülök a Noirba, de épp arra jártam, volt fél szabad órám, nagyon éhes voltam a kora reggeli edzés után, úgyhogy átnéztem az étlapot.

És akkor megdöbbentem: a full reggeli menü ugyanis olyan hosszú volt, hogy az ebédnek meg vacsorának is beillett volna. Adnak vajat, lekvárt, mézet, egy kosár péksüteményt. Megkérdeztem a bejáratnál álló csinos és kedves pincérlányt, hogy akkor most sonka, sajt és zöldségek vannak a menüben, vagy valamilyen tojásétel, a leírásból ugyanis nem derült ki egyértelműen. Kiderült, hogy mindkettő. Aztán láttam, hogy italt is adnak, kérdeztem, hogy üdítőt vagy kávét-teát lehet választani, mire megtudtam, hogy is-is.

Tíz perccel később tehát a következő hadsereget hozták ki az asztalomhoz:

Óriási adag, amihez még kávét meg narancslevet is kaptam, mindezt 1100 forintért, ami nevetségesen alacsony, a sorozatban bőven előfordult már, hogy kétszer ennyiért két szelet sonkát meg egy narancslevet kaptam.

Persze ízben össze sem lehet hasonlítani őket.

A Noir et L'or reggelije ugyanis pont olyan, amilyet a három-négycsillagos hotelekben kaparunk le a svédasztalról: a rántottának se íze, se bűze, a sonka és a sajt egyszerű, olcsó áru, a narancslé nem frissen facsart, a kávé a közepesnél jobb. Köze nincs a gasztronómiai élményhez, aki ilyenre vágyik, kerülje el a Noir-t.

Aki viszont viszonylag olcsón akar hatalmas adagot enni a belvárosban, kellemes környezetben, annak tökre megfelel a hely.

 

Elindult a GoldenBlog, ha épp úgy tartja kedvetek, szavazzatok ránk a Helyi.érték kategóriában!

süti beállítások módosítása