English

Egy nap a városban

Óriási rántott hús Bécsben

Magyarósi Csaba 2011 január 20.
Címkék: külföld bécs

Az elmúlt hetekben folyton ugyanabba a hirdetésbe botlottam a 47-es villamoson. Erre gondolok:

Hogy lélekmelengető-e, azt nem tudom, szerintem a hatályos jogszabályok nem is engedélyezik ennek a szónak a használatát, de tény, hogy karácsony környékén az osztrák főváros a legjobb arcát mutatja. Szinte minden évben kilátogattam Bécsbe az adventi időszakban, a program többnyire úgy szokott kinézni, hogy reggel elindulunk Budapestről, délelőttől estig megy a forralt borozás a városban, aztán irány Pozsony, ahol a szállás elfoglalása után sörrel zárjuk a napot. Másnap megnézzük a szlovák főváros ünnepi izéit is, aztán estére visszaérünk Budapestre. Három főváros 36 órán és ötszáz kilométeren belül, kompakt, praktikus, teljesíthető.


View Larger Map

Idén viszont kimaradt a karácsonyi Bécs, csak január második hétvégéjén ugrottunk ki barátokkal. A lányok természetesen fél napig vásároltak (és nem találtak semmi érdekeset egy hálóingen kívül), én többször el akartam szökni az Albertina Picasso-kiállítására, végül maradtam, amit életem rossz döntései közé fogok sorolni. Kora délutánra azonban mindenki belátta, hogy nincs értelme a további szenvedésnek, ezért befejeztük a vásárlást (hahaha) és elindultunk ebédelni.

Ha Bécsben vagyunk, rendszerint a Figlmüllerben szoktunk kikötni. Az étterem idén 105 éves, a családi vállalkozás működtetésében már a negyedik generáció vesz részt. Valahogy így kezdődött:

A hely mára híres, talán túl híres is, rendszerint 20-30 perces sorok szoktak állni előtte főleg az adventi időszakban, de január elején is érdemes néhány perc várakozásra számítani, akkora az érdeklődés.

A Figlmüller két részből áll: egy apró sikátorból nyílik a régi étterem, ahová csak kevesen férnek be, és egy merőleges utcából az új, ahol már több szinten folyik az étkeztetés (címek). Ez az egyik:

A hangulat jó, a rántott hús kiváló, annak ellenére, hogy nem borjúból, hanem sertésből készítik. A szelet minden esetben túllóg az egyébként elég nagy tányéron, az étteremben négyen csak a klopfolással foglalkoznak, akik közel egy hónapig tanulják a tökéletes technikát. Az eredmény egy negyed kilós, kábé 32 centis, négy milliméter vastag hússzelet, amit négy különböző hőmérsékletű serpenyőben sütnek körülbelül fél percig. Aztán tádááám!

A rántott hús mellé citromot meg remek krumplisalátát adnak, a ház borai könnyűek, kólát, Fantát nem kapsz, csak Almdudlert, meg hagyományos osztrák italokat.

A rántott hús mellé legtöbbször tafelspitzet is szoktunk kérni. Amikor először voltunk az étteremben, zavarodottságunkban teljesen véletlenül rendeltük meg ezt a fogást. Emlékszem, beálltunk Dórával a közel félórásnak ígérkező sorba az étterem előtti sikátorban, amikor kinézett egy pincér az ajtón és közölte, hogy egy kétfős asztal felszabadult. Előttünk már jóideje didergő 3-4-5 fős társaságok vártak, mi voltunk a sor végén az egyetlen kétfős társaság, így a gyűlölethullám közepette elsétáltunk a várakozók mellett és beültünk a kellemesen meleg étterembe.

Annyira megörültünk a szerencsénknek, hogy a rendelést némiképp lazán véve egészen mást kértünk, mint amit akartunk: rántott hús helyett wiener tafelspitzet, ami egy szép nagy szelet főtt hús. Elsőre persze kilenget a balfaszméter, aztán kiderült, hogy jobbat nem is tévedhettünk volna: a tafelspitz kiváló választás volt, így azóta abból is rendelünk minden alkalommal egyet, így tettünk most is. A hús puha, szaftos, a sárgarépakörettől nem megyek a falnak, de a kis tálkákban hozott tejfölös, és almás-tormás szósz feledtet mindent.

Összesen 41 eurót, 11 ezer forintot fizettünk ketten a rántott húsért, a tafelspitzért, a köretért, egy pohár borért és egy Almdudlerért, ami nem kevés, de Bécsben nem is különösebben sok. Cserébe igazi helyi ízeket ettünk a Stephansdom mellett, utána meg csavarogtunk egyet a még mindig karácsonyi díszbe öltözött osztrák fővárosban.

· 3 trackback
süti beállítások módosítása