English

Egy nap a városban

Kovácsműhely Budapesten

Magyarósi Csaba 2010 november 23.
Címkék: kovács mester

Pár hete a belvárosban mászkáltam, és a Múzeum körúton sétálgatva, arról időnként letérve azt vettem észre, hogy az egyik ház pincéjében ég a tűz. Belestem a térdmagasságban sorakozó apró vasrácsos ablakokon keresztül, és kiderült, hogy egy kovácsműhely van odalent, kemencével, kovácsokkal, hatalmas, épp készülő kerítésekkel, présgépekkel.

Miután körülnéztem, és megbizonyosodtam arról, hogy nincs a Bródy Sándor utcában egy eddig észre nem vett kukoricaföld, esetleg egy hajókikötő néhány óceánjáróval, meg tankerrel, leszaladtam a nem éppen tipikusan belvárosi műhelybe, hogy megkérdezzem: MI FOLYIK ITT?

Kiderült, hogy a műhely már az 1950-es évek óta működik, a jelenlegi tulajdonos 41 éve vágott bele a munkába. Az idő látszik is a pincében: a lobogó, ropogó tűz sötét korommal vonta be a boltozott födémet, az asztalokon satuk és elkészült kovácsoltvas minták vannak szerteszét, egy óriási kalapács takarja ki a hatalmas üllőt, míg a szomszédos teremben a présgép fogaskerekei vallanak arról, hogy a fém is letérdel a nálánál hatalmasabb erőnek.

Az egyik kovács elmeséli, hogy eredetileg csavarokat készítettek a pincében, aztán fokozatosan áttértek a bonyolultabb formákra, és ma már bármit meg lehet rendelni a Díszmű Kovács Bt.-től.

A mesterség több szempontból is nehéz: például problémás a kitanulása, alig akad Magyarországon olyan iskola, ahol megfelelő képzést lehetne kapni, legtöbben éppen ezért a lópatkoláson keresztül ismerik meg a szakmát.

Némi gyakorlással aztán már bármit el lehet készíteni. "A vas kemény, de 1250 fokon azt csinálsz vele, amit akarsz" - mondják a kovácsok, akik szerint a valóban szép munkában kevés a hegesztés, de annál több a hajlítás, és akkor büszkék a végeredményre, amikor a forró fémet egy-egy ütéssel veszik rá az alakulásra, nem a hatalmas présgéppel. Mutatnak is nekem egy lépcsőkorlátot, aminek minden tíz centijét megütötték, és amit hegesztés helyett szegecseléssel illesztettek össze. Így többe kerül, de jóval értékesebb is a végeredmény.

A trendek egyébként egyértelműek: régebben szerették csicsázni a megrendelők, ma már a letisztultabb, elegánsabb formákat keresik, akik megengedhetik maguknak a kovácsolt vasat. Mert ezekből is egyre kevesebb van, a válság rendesen betett az iparnak, és a maradék megrendelő is inkább ajtó és vasrácsot kér, mintsem mondjuk karnist: elsősorban a praktikumra és nem az esztétikumra van most igény.

Pedig a karnis sem drága, egy gyönyörű darabot mutatnak nekem, két méter kerül 12-14 ezer forintba, ami ahhoz képest, hogy kézimunkáról van szó, egyáltalán nem tűnik soknak. Elvileg jövőre költözöm, szerintem vissza fogok nézni a kovácsműhelybe, mert ha a sok lapra szerelt bútor mellett csak egyetlen olyan berendezési tárgyam is lesz, amiről tudom, hogy ki, milyen körülmények közt készítette, az már ad némi hátteret, mélységet a lakásomnak. Közben meg persze örülök, hogy a hegedűkészítő után egy újabb belvárosi mestert fedeztem fel. 

Tudtok esetleg valami hasonló műhelyről a belvárosban?