English

Egy nap a városban

Az eltűnt Budapest nyomában

Magyarósi Csaba 2010 augusztus 18.
Címkék: udvarok

Budapest szépül, egyre több az élhető sétálóutca, a jó étterem, esküszöm, még a csajok is egyre jobban néznek ki, de mi van azokkal a helyekkel, amiknek per definitionem szakadtan kell kinézniük? Az ócskásokkal, akik szerethető limlomokat árulnak elfogadható áron? A régmúltból itt maradt kocsmákkal, amik ugyan nem koszosok, de mégis egy világ választja el őket a Liszt Ferenc tér elegáns kávézóitól? És azokkal a belső udvarokkal, amikben ötven éve egyfolytában ugyanazok a mesteremberek dolgoznak?

Utóbbira a Ferenciek tere közelében, a Petőfi Sándor utca 3 és a Városház utca 6 között találtam rá, egészen pontosan itt (ne zavarjon meg senkit a Google, a két pont közti legrövidebb út az egyenes, és nem a Pilvax közön át vezet):


View Larger Map

Egészen véletlenül léptem be a kapun, talán a tábla tűnt fel, amin azzal fenyegetőztek, hogy odabent minden kamerával figyelnek, de az is lehet, hogy csak azért mentem be, mert be tudtam menni: nyitott ajtó, üres udvar, az ilyen alkalmakkal élni kell, mert ilyenkor rendszerint történik valami.

Most az történt, hogy egy a zajos belváros közepén egyszer csak egy szélsőségesen nyugodt zöldövezetben találtam magam. Egy erdőben, ahol nincs gondosan rövidre nyírt gyep, vagy egyenletesen eloszlatott beton, ahol konkrét aljnövényzet van, meg bokrok, meg fák, ha fantáziavilágban élnék, simán el tudnék itt képzelni néhány medvét, meg Tumakot is, az indiánt, aki puszta tekintetével vadássza le őket.

De maradjunk a realitás talaján, mert tényleg elég érdekes a hely. A rendkívül zöld környezetből ugyanis kisebb boltok, régi fogászati kezelők, szabászatok, szőrmeboltok bukkannak elő. Ez például a Városház utcai ruhabolt belső udvarra néző nyitott ajtaja, amin belesve mindenféle régi varrógépet meg szabászati eszközt lát az ember:

A kedvencem azonban mégsem ez volt, hanem az a villanyszerelő-műhely, ami eredetileg Tuli Sándoré volt, most azonban már a nejéé. Legalábbis a cégtáblából erre következtettem:

Beléptem az üzletbe, hogy megtudjam, mi folyik ott. Két idős hölgy beszélgetett egymással, de sosem derül ki, hogy miről, mert miután megérkeztem, elhallgattak. Azt azért elmondják, hogy 1928 óta működik ott villanyszerelő üzlet, tehát már 82 éve. Megtaláltam amit kerestem, gondoltam, de tovább folytatódott a sztori: a pult mögött ücsörgő néni 1957-ben vette át az üzletet, pontosabban férje, Tuli Sándor kezdett el itt dolgozni. Aztán a férfi a hetvenes évek közepén meghalt, felesége meg nem tudta, mihez kezdjen a szervizzel. Bezárni nem akarta, ráadásul a legfontosabb villanyszerelési trükköket már korábban eltanulta férjétől, ezért úgy döntött, hogy a cégtáblára odabiggyeszti a né-t, aztán átveszi az üzletet. Most már több, mint harminc éve javítja a lámpákat, villamossági berendezéseket, viszont nem szereti, ha fotózzák és a szervizről is csak húsz perces beszélgetés és tíz percnyi győzködés után tudtam képet készíteni:

Tud valaki még jópofa budapesti udvarokat, amik őriznek még valamit a századforduló hangulatából? Okvetlenül osszátok meg velem, mert érdekelnek ezek a helyek.