English

Egy nap a városban

A legjobb budapesti fagyi nyomában: Cadeau Csokoládé Cukrászda

Magyarósi Csaba 2010 augusztus 11.
Címkék: budapest fagyi

A Cadeau alapvetően egy gyulai bonbon manufaktúra, ahol 1998 óta készítik kézműves módszerekkel a különféle édességeket. A modern francia, belga és olasz iskolát követik, miközben a receptek kialakítása közben figyelembe veszik a hagyományos magyar ízeket is, szóval a körülbelül nyolcvanféle bonbonban mindenki megtalálja, amire szüksége van. Egy pillanatkép:

A Cadeau szerencsére úgy döntött, hogy a bonbonok forgalmazása mellett nyáron megtolja a fagyikat is, amiket saját bevallása szerint ugyanolyan szeretettel és odafigyeléssel készít, mint a hagyományos termékvonalat.

Az biztos, hogy a Veres Pálné utcában található cukrászdából árad a csodálatos bonbonillat, és a fagylaltok is jól mutatnak, ahogy egymás mellett sorakoznak.

Főleg a sötétbarna és éj fekete csokoládé fogott meg, mindkettő étcsokira épül, és hát olyanok is: erőteljesek, kíméletlenek, a masszív csokoládéízen kívül nem nagyon engednek teret semmilyen elhajlásnak. A Cadeau csokija olyan, mint egy nagydarab fekete fószer a ringben, saját kategóriájában kiütéssel győz. Persze van ennél átgondoltabb, trükkösebb, frissebb fagyi, de ha csak egy izmos csokoládét akarunk enni, a Cadeau mindenképp kiváló választás. 


View Larger Map

Ha tudni akarod, hol vannak a legjobb budapesti fagyizók, vagy hogy mit érdemes felkeresni, milyen programra érdemes elmenni a városban ahhoz, hogy jobban szeress itt élni, csatlakozz a facebookos csoporthoz, ahonnan minden új írásról értesülsz!

süti beállítások módosítása