English

Egy nap a városban

Elképesztően menő volt Budapest 1938-ban

Magyarósi Csaba 2010 augusztus 10.
Címkék: budapest régen

Napvilágot látott egy régi színes videó a fővárosról, azonnal oda akarok költözni.

Oké, hogy fekete-fehér képeken lehetett már látni a város régi arcát, de ez az amerikai videó mindent felülmúl. Kiderül, hogy Budapest szuper hely lehetett a harmincas évek végén, rendezett utcákkal, történelmi örökségekkel, rendesen öltöző emberekkel, ápolt közparkokkal.

A felvétel 1938-ban készült, kevesebb, mint húsz évvel a Trianoni békeszerződés után, ami bizony érezhető. A képeken látható Budapest egy jóval nagyobb országot feltételez, mint amekkora addigra valójában volt, olyan érzésünk van, mintha a korabeli Londont vagy Rómát látnánk, nem egy apró köztársaság fővárosát, de hát idő kellett az önazonosuláshoz.

Nemcsak a nagyság miatt tűnik izgalmasnak a korabeli Budapest, hanem ártatlansága miatt is: a második világháború előtt járunk, még azok előtt a borzalmak előtt volt a város, amiket később elkövettek benne, meg ellene.

És talán még Kelet-Európa sem voltunk annyira, csak a volt Osztrák-Magyar monarchia keleti fele. Az ápolt környezetben élő ápolt emberekről egy szerethető ország képe bontakozik ki, ahol nem lehetett sokkal rosszabb élni, mint valamelyik nyugati szomszédjában, és ahol óriásstrandok, nem is olyan régen épület hatalmas épületek, nyüzsgő utcán üzletekkel, hullámmedencék, meg mindenféle izgalmas dolgok várták a látogatókat.

Szeretek Budapesten élni, de a videó alapján 1938-ban még jobban szerettem volna, már ha megállt volna a történelem, és nem szaladt volna tovább arra, amerre. 

Egyébként nem tudja valaki, hogy mi az az épület 1:50-nél?

· 2 trackback