English

Egy nap a városban

Elértük a 3D-s mozi legalját

simon mondja 2010 július 29.

Már az első mondattal megmentem azok estéjét, akik Az utolsó léghajlítót akarták ma megnézni, mondván hogy kaland, meg izgi, meg Shyamalan: NE MENJETEK.

Az évek óta bukást-bukásra halmozó rendező ugyanis pechsorozatával szakítva most nemcsak egyszerűen mellényúlt, hanem inkább direkt arra törekedett, hogy a nyár leggyengébb filmjét készítse el. Véletlenül ilyet összehozni ugyanis lehetetlen.

A DVD borítójára valami ilyesmit írnék: egy fiatal lány és bátyja vadászat közben jégbuborékot találnak, benne egy megfagyott gyermekkel és egy bazi, négylábú, szőrös micsodával. A fiú a jégből kiengedve jobban lesz, és lassan rájön, hogy az ő feladat megállítani a Tűz seregeit, akik évek óta rettegésben tartják a Víz és a Föld törzseket. Feladatának eleget téve az utolsó léghajlító világító homlokkal kungfuzza le a levegőt.

Nem viccelek, az akciójelenetek tényleg abból állnak, hogy egy kisfiú néhány felnőtt társaságában kungfu-formagyakorlatokat végez, aminek hatására mozgásba jön a számítógéppel a képernyőre rajzolt kő, tűz, víz, szél. Az ilyesmi mangában biztos hatásos, de filmen látva folyton az a nonkontakt-karatemester jutott eszembe, aki életében először kiállt egy valódi harcművész ellen, és meglepődve tapasztalta, hogy ellenfele nem feküdt ki, miközben ő izomból ütötte a levegőt. Ellenben kapott egy olyan pofont, hogy eleredt az orra vére:

És a cselekmény. Teljesen normális, hogy időnként feltesszük magunknak a kérdést: mit is láttunk? Automatikus és alig észrevehető elemzés ez, aminek része, hogy a szálakat áttekintve, majd azokat összekapcsolva megértjük a sztorit. Egy mese esetében ez a munka jó esetben minimális, a gyerekek ugyanis nem szeretnek szálfűzésekkel bíbelődni, ilyen esetben a munka nagy részét a készítőknek kell elvégezni. De sajnos Shyamalan mozijában mintha senki sem törődött volna ezzel, még a felnőtteknek sem áll össze a moziból semmi.

De a legrosszabb a filmben nem ez, sokkal inkább az őszintén nevetséges párbeszédek, a gyenge gyermekszínészek, a rosszul sikerült vágások, a cselekmény erőltetett noszogatása. Utóbbira példa: a főgonosz múltját konkrétan elmondatja az egyik szereplő a másikkal, ami a legsúlyosabb szintű rendezői ötlettelenség. Ehhez képest még az sem lett volna feltűnő, ha maga Shyamalan jön be a képbe, vonszolja oda a kislányt a kamera elé, és kéri meg: tudod, amit tegnap olvastál, azt mondd most vissza.

A film tehát egy zűrzavaros baromság. Van itt minden, ami misztikussá tehet egy mozit, júdási árulás, jézusi önfeláldozás, buddhista imatekercsek, egy rakás kungfu és "nagyon spirituális helyek". Mindez összeöntve, rázva, nem keverve, néhány klisé, és kész. A többi az effektszobában dől el, ott csinálnak 3D-s élményt, tűz- és vízgömböket, hadd szarjon be a mozinéző. 

A Rottenen 8 százalékot kapott Az utolsó léghajlító, Shyamalan fimjeit A hatodik érzék óta egyébként egyre kevesebbre értékelik itt. Igazuk is van: a remek kezdés és a tűrhető folytatás után az indiai rendező egyre bénább filmeket készít, de van remény is: ennél lejjebb már nem nagyon van, a zuhanás tehát megállt, ezek után már csak mélyrepülés jöhet.

NEM AJÁNLOTT