English

Egy nap a városban

Phil Collins volt a munkatársam

simon mondja 2010 július 27.
Címkék: nomád

A nomád-sorozat folytatódik, ezúttal a Vígszínházzal szemben található Jubilee-be ültem be, meghívásos alapon. Az előző részben a szerintem kiváló, 30-ból 27 pontosra ítélt Costából végeztem a napi munkát, az írás kommentjei közt meg a Jubilee tulajdonosa áthívott magához. Inkognitóban közelítettem meg az objektumot, ami arctalan bloggerként persze csak annyit jelentett, hogy nem tetováltattam a "Tesztelni jöttem, az Egy nap a városban blogot írom"-feliratot a homlokomra.

A hely könnyen megközelíthető, megtalálni sem jelent problémát, bár a közlekedés azért nem hibátlan: a nyugatitól és a Jászaitól is gyalogolni kell, mert a Jubilee pont a kettő közt van félúton, persze az a két-háromszáz méteres séta nem jelent problémát, szóval ötből négy pontot mindenképp meg tudok ítélni.

A beltér kellemes, kissé nosztalgikus, ugyanakkor ötletes: a plafont egységesen mindenhol újságpapírba csomagolták, jót tesznek az olyan részletek, mint a váratlanul felbukkanó biciklik, vagy dísztányérok, tetszettek a fotelek, a puffok, a kényelmesebb és a formálisabb helyek ritmikus váltakozása, ráadásul hibátlan volt a mosdó is. Ugyanakkor a Jubilee nem az a kimondott munkahely, inkább olyan környezet, ahol a munkát megszakítva találkozunk barátainkkal, üzlettársainkkal, ahhoz ugyanis, hogy hat-hét órán keresztül üssük a laptopot, túlságosan sötét és elhagyatott a beltér. Ötből négy pont.

A fogyasztható ételek és italok azonban sokkal jobbak, mint a Costában: amennyiért ott műanyag teát kapunk, itt friss citrommal és naranccsal dúsított limonádét adnak, igaz, a pohár űrtartalmának a felét a jég teszi ki. Kétfogásos déli menüt már egy ezresért kapunk, a sült krumplival felszolgált marhahúsos szendvics karamellizált hagymával meg nemcsak finom, de nagyon laktató fogás is egyben. Ezerötszázért ezen a környéken nem is tűnik soknak, ezt a fordulót tehát ötből öt ponttal vitte a Jubilee.

A személyzettel nem volt problémám, készségesen álltak a rendelkezésemre, a férfi pincérek mindig képben voltak, minden kérdésre tudtak válaszolni, és még olyan információkat is közöltek, amik a vendég, és nem a hely érdekeit szolgálták (ha éhes vagy, bagettbe, ne ciabattába kérd a szendvicsed), a lányok meg egyszerre voltak csinosak, kedvesek és engedékenyek. Ötből öt pont.

A szolgáltatások alapvetően jók: az internet ingyenes és villámgyors, 15 megabit lefele, 1,5 megabit felfele, van légkondi, dohányzórész, tiszta, kiválóan felszerelt mosdó, a zene azonban túlságosan hangos, ráadásul komoly kockázatokat rejt. Legalábbis amikor már harmadik órája hallgattam a saját útjait járó Phil Collinst (tudtátok, hogy ekkora életműve van ennek a szerepet tévesztett dobosnak?), kedvem lett volna az asztalomon hagyott szívószállal vérfürdőbe kezdeni, hogy a aztán a műanyag majonézes tubussal végezzek magammal. Csak az volt képes megmenteni a napot, hogy miután szóltam, azonnal kicserélték a cd-t, és a Collins után érkező ismeretlen, de kiváló latin zenék már megfelelő hangulatot varázsoltak a Jubilee-be. Ötből négy pont.

És végül a csajok: mivel vendégekből sem volt sok, így jó csajok is alig akadtak, csak véletlenszerűen vettem észre időnként néhány lányt a teraszon, bent eggyel sem futottam össze. Pontosabban eggyel: a pincérnő csinos volt, de hát ő meg nem a szolgáltatás része, nem illik azzal piszkálni, hogy teszem azt, kérek egy limonádét, jó a segged, szóval nem felhasználható egyenleg. Jelenléte és a teraszon időnként felbukkanó lányok miatt mégis három pontot tudok adni a helynek.

Összességében 30-ból 25 pontot kap a Jubilee, ami helynek kellemes, nomádkodásra a sötét környezet miatt kevésbé alkalmas, de aki direkt élvezi, hogy egymaga lehet, annak minden technikai feltétel adott lesz a munkához. Éppen ezért a hely:

AJÁNLOTT.