English

Egy nap a városban

Mit tegyünk, ha egy pocsék étterembe tévedünk?

simon mondja 2010 július 26.
Címkék: étel étterem

A válasz egyértelműnek tűnik, de nem az. Nem arról beszélek, hogy mi van, ha cserebogarat találunk a levesben, sót a kávéban, zöld foltot a panír alatt. Azokról az esetekről beszélek, amikor egy látszólag hangulatos étteremben az első falat nem kimondottan okoz élvezetet. A második sem. Az ötödik után meg legszívesebben kinyitnál egy könyvet, annyira unatkozol, és még a teljesen elhibázott ízharmóniákat, vagy azok hiányát sincs kedved kibogozni, elemezni.

A válasz egyszerű, de sokszor nem egyértelmű mindenki számára: menekülj!

Állj fel az első falat után, azonnal, fizess, távozz. Ha megteheted, mentsd meg az estét, és ülj be partnereddel egy másik étterembe, de ha túllépted az előirányzott keretet, akkor is jobb otthon egy szendvics. Ha ugyanis kelletlenül, rossz ízű ételekkel laksz jól, menthetetlenül elrontod a napod hátralévő részét.

A legjobb példa erre a XX. kerületi Tortuga étterem. Másodszor jártam ott a napokban, először önszántamból tévedtem be oda barátaimmal, most pedig egy születésnapi vacsora meghívottjaként ültem asztalhoz a láb alatt úszó teknősök közé. Alapvetően persze tetszik az ötlet, hogy alattunk egy mesterséges folyónak tűnő állóvízben dagonyáznak az állatok. Sajnos azonban a mesterszakács merényletei pénznyelő szörnyeteggé rajzolták át a teknősök emlékét, és jobban meggondolva ezek tényleg falják a pénzt:

Kiss Péter, a séf, nagyjából mindenből képes kihozni a legrosszabbat. Illetve a legunalmasabb katyvaszt. Első alkalommal ott kezdődött a probléma, hogy nem azt az ételt kaptam, amit rendeltem, de ezt a hibát gyorsan - gyanúsan gyorsan - korrigálták. Ezután egy olyan menthetetlenül elsózott, furcsa ízű valamit tálaltak Kalózok pénze-néven, ami elvileg májjal, kukoricával és csilis babbal töltött sertésszűz lett volna kapormártással, a valóságban ezekből a szerintem csomagolt vagy konzervált alapanyagokból azonban nem sikerült semmi értelmezhetőt létrehozni. Első alkalommal még elkövettem azt a hibát, hogy annyit ettem az ételből, hogy legalább jóllakjak. Kár volt. Kellemetlen érzés vett erőt rajtam, ami jó ideig velem maradt, akkor már úgy gondoltam, inkább mentem volna éhesen tovább.

A királyi terem megér egy külön fotót:

Néhány napja már felkészülten, előítéletekkel felvértezve mentem, noha még mindig bizakodtam. Barátnőm strucchúst kért Metaxával flambírozott erdei gombamártással, burgonyafánkkal és tésztapudinggal, én meg hátszínt bourbonös vargányagomba-mártással, rizzsel és burgonyafánkkal.

Hihetetlen, de mindketten nagyjából ugyanazt kaptuk. Ugyanaz az íze volt mindkét szósznak (rettenetes), a burgonyafánk szottyos volt, az erdei gomba és a vargánya meg ízre és külsőre is olyan volt, mint a csiperke. Nem először kértünk struccot, de amit itt hoztak, az alapján a madarakat a "nem ehető" kategóriába sorolnám, holott ízletes tud lenni.

Legyűrhettem volna ezt a borzalmat, de ezúttal beavatottként a következő módszert választottam: két falat után ügyesen elajándékoztam a többi ételt, helyette kóstolót kaptam a mézes-chillis pácban érlelt csirkemellből ötgyümölcsös raguval (hús lekvárral), valamint megkóstolhattam a csülköt is, ami csak azért volt ehető, mert még egy hülye is el tudja készíteni.

Tovább rontja a Tortuga esélyeit, hogy a teremben jó esetben mindenkinek születésnapja van, ami azt jelenti, hogy tízpercenként elsötétül a terem, valami iszonyú és hangos zene kezd el szólni, és egy maszkos, lepelbe öltözött pincér rak le egy tortát valamelyik asztalra. Ezután tapsolni is szokás.

Az érzés, ami az első ilyen után elfog, szintén helyes: a menekülési vágynak érdemes átadni magunkat, akár még az étel felszolgálása előtt.

Összefoglalva: rossz étteremben tilos jóllakni. Szorongás vagy klausztrofóbiás érzések felbukkanása esetén érdemes átadni magunknak a vágynak, rohanjunk egy ismert, megbízható étterembe.