English

Egy nap a városban

2011 legjobban várt filmjei

simon mondja 2010 július 07.
Címkék: film

Nézegettem az IMDb-t, amikor beleszaladtam a legjobban várt filmek összeállításába. A toplistát a MOVIEmeter alapján készítették, ami több millió felhasználó véleményéből áll össze, elmondhatjuk tehát, hogy amelyik film rajta van a listán, azt tényleg várja a közönség. Nem feltétlenül jó mozikról van tehát szó, hanem azokról, amikre sokan váltanak majd jegyet.

A legjobb bizonyíték erre maga az első helyezett Alkonyat-saga legújabb, negyedik része. Az első három epizód ugyanis kétségbeejtően unalmas, béna film volt, és ezt úgy állítom, hogy csak a legjobbnak számító első részt láttam, azt is csak félig: ritkán fordul elő, hogy nem tudok végignézni egy mozit, de a 2008-as Alkonyattal pont ez volt a helyzet.

A lista egyébként többnyire folytatásokból áll, üdítő kivétel a második helyezett Green Hornet, amiben a 40 éves szűzből ismert zseniális Seth Rogen keveredik szuperhősös kalandokba. Nem a klasszikus maszkos ellenállóval van dolgunk, hanem egy olyan fickóval, aki ha kell, üzletet is köt a rossz fiúkkal, szóval egy újabb alternatív szuperhőst látunk a Kick/Ass után, igaz, nekem már sem különösebben tetszett. Amikor a hagyományos köpenyeseket már nem lehet eladni, és a szakma kétségbeesetten nyúlkál az alternatív szereplők után, az a képregénykorszak végét jelenti.

Harmadik helyen a Harry Potter befejező epizódja áll, negyedik a harmadik Transformers, ötödik a negyedik Karib tenger kalózai, hatodik a negyedik Sikoly, hetedik az ötödik X-Men, aztán a nyolcadik helyen egy újabb szuperhős, de legalább nem egy valahányadik rész, a Captain America. A stáb elég jó, mondjuk a főszereplő Chris Evanshoz nem kötődik túl sok emlékem, de benne lesz a filmben még Hugo Weaving, Tommy Lee Jones, Stanley Tucco és Samuel L. Jackson.

Mindenki kedvenc fekete színészét nem véletlenül hagytam a végére, a bad motherfucker ugyanis Nick Furyt játssza - ugyanazt a karaktert, mint a Vasember 2-ben. A második világháborús katonai hős figurája Robert Downey Jr. filmjében még csak egy mellékszerepet kapott, hasonló szerepet kap a Captain Americában is, de filmről-filmre egyre fontosabb lesz.

2012-ben ugyanis jön az Avengers című film, amit Samuel L. Jackson karaktere fog össze, és amiben viszont látjuk a Vasembert, Captain Americát, a Fekete özvegyet, sőt, még a Thor nevű szuperhőst is. Thornak egyébként 2011-ben saját filmje lesz, ahogy Nick Furynak is 2012-ben.

És akkor a lista vége: kilencedik a Green Lantern-nevű akció-sci-fi, tizedik meg a Rango című animációs film, amiben egy személyiségzavaros kaméleon kalandjaival ismerkedhetünk meg.

Összegezve: a tízes listán hat folytatás van, ezeken kívül három szuperhősös és egy animációs film. Ezekre vagyunk kiéhezve, hogy ez mit jelent, annak az elemzését rábízom az esztétákra meg a pszichológusokra. Az biztos, hogy főleg olyan filmeket tudunk várni, amikről már van némi fogalmunk, és a sorozatepizódok pont ilyenek.

Körülbelül a felét meg is nézem majd ezeknek, most már ne menjetek sehova, részletes beszámolóm egy éven belül ugyanitt!