English

Egy nap a városban

Szalonnát csak bátran

Magyarósi Csaba 2010 június 28.
Címkék: étel főzés

Az ételkészítésnek több különböző fokozatát ismerem, kezdve az amatőr, konzervnyitó kóklertől egészen Alain Ducasse-ig, esetleg Paul Bocuse-ig, vagy hogy egy hazai példát is említsek, Miguel Vieiráig.

Ha el kéne helyeznem magam ebben a koordináta-rendszerben, azt mondanám, hogy a kókler korszakon már túlléptem, de ez a legtöbb, amit elmondhatok, és ez is tíz évembe telt.

Először akkor néztem szét a konyhában, amikor egyetemistaként rájöttem, hogy hiányzik anyám főztje: nem kaptam minden nap az otthoni rántotthúsból, nem engedhettem meg magamnak a jobb éttermeket, és nem okoztak örömet az olcsóbbak. Megismerkedtem az olajjal, a fakanállal, a fűszerekkel, aztán főzni kezdtem. Eleinte zacskós ételeket, amiket egyre nagyobb hozzáértéssel javítottam fel, aztán egy idő után csak a feljavítás maradt, a zacskó eltűnt.

Mára már ezen is túl vagyok: képes vagyok úgy alakítani egy kiváló receptet, hogy az megfeleljen az ízlésemnek, pedig az első években patikamérlegen adagoltam a hozzávalókat a papírra leírtak szerint. Konkrétan.

Óriási reveláció volt például a minap, amikor lasagne-t készítettem, a pulton szétnézve olyan hozzávalókat is megtaláltam, amik nem szerepeltek az eredeti receptben.

Paradicsompüré mellett például raktam bele hámozott paradicsomot is, és nem tehetek róla, de szalonnát is, pedig az nem része az olasz folklórnak. Pontosabban görögnek, hiszen a joghurt, a demokrácia, meg a férfiszerelem mellett a lasagne-elnevezést is nekik köszönhetjük, igaz, a lasana még bilit jelentett, aztán rómaiak a kifejezést átvéve azokat a tálakat kezdték el lasanumnak hívni, amikben később a rétegezett tésztákat készítették.

A lényeg, hogy a lasagne-m remek lett, össze sem lehet hasonlítani azzal a műanyaggal, amit pár hete ettünk Siena főterén.

Fontos: a szószt vagy négy órán keresztül rotyogtattam a sütőben, így minden íz összeért, a rétegeket vastagságát elég jól sikerült eltalálnom, és a Toszkán túráról hozott Parmigiano Reggiano is remekül passzolt a régi-új recepthez. Belereszeltem annyit, amennyit izommal bírtam, kár vele spórolni.

Próbálkozzatok meg vele ti is, itt a recept, bár a tésztagyúrást tényleg csak az advanced-júzereknek ajánlom, mert iszonyat melós (értem már, miért volt nagyanyámnak akkora karja), ráadásul a receptben említett egy kiló tésztához érdemes kétszeres mennyiségű szószt használni (és némi hámozott paradicsom sem árt), összességében azonban remek ételt készíthettek az útmutatás alapján.