English

Egy nap a városban


Verssel fizettem a kávémért, amit egy költő hozott az asztalokhoz

szucsadam 2017 március 23.

A költészet világnapja számomra ugyanolyannak tűnt elsőre, mint bármelyik más világnap. Attól, hogy szép nevet kapott, mégiscsak egy kedd. Teljesen véletlenül azonban erre a napra időzítettem az éppen próbaüzemen működő Magvető kávézó látogatását, és kiderült, hogy jobb napot nem is választhattam…

Tovább olvasom

Ha nem bírod kivárni a tavaszt, kávézz egy virágboltban

szucsadam 2017 március 17.
Címkék: gasztro kávézó

Várat magára az igazi tavasz, úgyhogy még ki kell húzni valahogy, virágillat nélkül, és mérsékelt madárcsicsergéssel, itt-ott poloskákkal. Mondjuk ha a Kossuth tér felé jársz, és beülnél valahová, az első problémán tudok segíteni. A Smúz - Virágneked nevű hely egyike a korábban már általam…

Tovább olvasom

Most akkor ez kávézó, könyvesbolt, vagy iroda? - D18

szucsadam 2017 február 02.
Címkék: kávézó kuckó

Véletlenül futottam bele egy tök üres kávézóba az egyik decemberi estén. Benéztem az üvegablakokon, és tetszett, amit bent láttam, így beültem. Aztán nem sokkal később újra arra jártam, és ismét beültem. És tervezem, hogy megint megyek majd. Nem a kávé, vagy a szendvicsek miatt. Nem is a polcon…

Tovább olvasom

Új versenyző a Jóféle Kávézók Szokatlan Helyeken versenyben - Smankerli

szucsadam 2016 augusztus 19.

Leesett az állam két éve, amikor a Mexikói úti kisföldalatti-végállomás mellett, a bazársoron egy minőségi kávézót találtam. Nem mintha nem lett volna már akkor is elég sok újhullámos hely a városban, de egy olyan helyen, ahol azelőtt csak a BKV sofőrök ittak 100 forintos feketét, amit egy magát…

Tovább olvasom

Ilyen helyekkel kellene megtölteni a nyolcadik kerületet - Zsiga Bár

szucsadam 2016 június 03.

A Tavaszmező utca a nyolcadik kerület József körúton kívül eső részének legszerethetőbb utcája. Egy hangulatos, szellős, nyugodt sétálóutca, amit azért körülvesz a kerület strandpapucsos, autóra támaszkodva beszélgetős-beszólogatós hangulata, ahogy be-benézünk a környező mellékutcákba.  És e…

Tovább olvasom