English

Egy nap a városban

Tudtad, hogy van Budapesten egy terem, ahová máig temetkeznek a Habsburgok?

szucsadam 2018 május 15.

Ha bemész a Magyar Nemzeti Galéria főbejáratán, azon belül a bejárattól jobb oldalon található időszaki kiállítási teremsorozatba, akkor egyszer csak egy különös ajtót vehetsz észre az egyik falon.

dsc08644.JPG

dsc08643.JPG

Nem tűnik túlságosan ősinek, pedig egy eléggé régóta érintetlen termet rejt a lépcsősor, amit mögötte találunk. Egészen konkrétan nincs az egész palotában még egy olyan belső tér, ami egy az egyben átvészelte volna a második világháborút, érintetlenül.

Stílszerűen egy kriptát találunk itt.

Ahol most műalkotásokban gyönyörködhetünk, ott 1769-ben egy frissen befejezett templom állt, a Szent Zsigmond vártemplom. Ez alatt helyezkedett el ez a kripta, ami akkoriban még az Oroszlános udvarból egy külön bejáratot kapott. De nem igazán tudták, mihez kezdjenek ezzel a templommal és kriptával: a király ugye Bécsben, próbálták hasznosítani, ahogy tudták, még az angol kisasszonyok apácarendjének is odaadták az egészet néhány évre. Mégis, 1777-ig mindössze 10 halotti anyakönyvi bejegyzés történt itt.

Később jött az ötlet, hogy a kriptát megkapja a nádor és családja. A nádor, a király helytartója, a legfőbb méltóság, aki maga is Habsburg, megérdemli. A nádori kripta lett tehát a Habsburg ház nádori ágának hivatalos temetkezőhelye, az első ide temetett halott József nádor és harmadik feleségének közös gyermeke volt, aki csecsemő korában elhunyt.

És azóta, egészen máig, ennek a Habsburg családi ágnak minden halottja ide került.

Ahogy leérkezünk a lépcsőkön, egy apró kápolnába érünk, ahol egy felszentelt oltár is áll, lehet misézni. A mennyezet festése elképesztő, ahogy a márványnak tűnő falak is. Csak ha közelebb megyünk, és megvizsgáljuk a műemlékesek szolid lyukjait a falon, láthatjuk, hogy szó sincs márványról. Ez műmárvány, abból viszont a legszebb, amit valaha láttam.

dsc08636.JPG

A plafon mintáit a ravennai mauzóleumról másolták, a falak a firenzei Medici kápolnát utánozzák. A sírkőszobrokat Zala György, Stróbl Alajos, Sennyei Károly faragta.

dsc08592.JPG

Itt fekszenek József nádor feleségei (az ortodox, a református és az evangélikus is), gyermekei, öccse, és az azóta elhunytak. Noha eltelt kétszáz év, és a tulajdonosi viszonyok azóta picit átrendeződtek, a palota ezen pontja még mindig a család birtokában van (ma is Budapesten él az egyik leszármazott, aki egyszer maga vezetett itt tárlatot, saját rokonairól). Saját kulcsuk van a kriptához, amit a múzeum rendelkezésére bocsátottak, de amikor ide szeretnének látogatni, bejelentkeznek, és tiszteletüket adják a halottaknak.

József nádor ugyan Habsburg volt, de az itt élők magyarnak tartották. Rokonai kinevették, “Rákóczinak” csúfolták, fiát, József Károly főherceget pedig “cigányos jóskának” becézték. Ő volt ugyanis az, aki kiadta az első cigány-magyar szótárt. Ilyeneket és hasonló érdekességeket tudhatunk meg a múzeum minket kísérő, szakavatott képviselőjétől. Egy biztos: József nádor maga több mint 50 évig vezette az országot a király távollétében, ennyi idő alatt nyilván felsorolni is nehéz lenne az érdemeit, meg úgy az egész életét és intézkedéseit (egy különös döntéséről épp nemrég írtam egy posztot), mindenesetre sokat mond el az a tény, hogy a kripta közepén található, hatalmas egész alakos szobrát némi méltatlankodással fogadták Bécsben.

A hivatalos értelmezés szerint ugyanis a korona fölé tartja védelmező kezét. Viszont az a kéz, a mozdulat, és ahogy a saját kalapját a hóna alá csapva áll a királyi szimbólum felett, azt sejteti, hogy talán nem is védelmező mozdulat ez. Talán inkább a koronáért nyúl, hogy a saját fejére tegye?

dsc08601.JPG

1945-től a kriptát nem őrizték, az ország vezetése méltatlannak érezte, hogy foglalkozzon egy ilyen történelmi emlékkel. Ennek megfelelően 1973-ban be is törtek a kriptába, a csontokat szanaszét szórták, és elmentek. Mivel semmi nem tűnt el, a sejtések szerint a burzsoázia elleni akció lehetett, a tetteseket nem kapták el.

A kriptát az az Egy nap a városban túráin velünk is meglátogathatod: ha elhozod a munkatársaidat velünk túrázni Budapesten, és szeretnéd, érintjük ezt a helyszínt is több tucat másik mellett, és a legjobb falatokat kóstolva, a legérdekesebb ajtókon bekukucskálva építhetitek a csapatot. Bár kicsit morbid dolog kriptákat említeni a kajálással egy mondatban, de mi azért vagyunk remek programszervezők, mert morbid társaságok igényeit is ki tudjuk elégíteni. Alig várjuk már például, hogy temetkezési vállalkozóknak készítsünk személyre szabott túrát. Szóval ha jönnél velünk felfedezni a várost kollégáiddal, keress minket.

A hónap játéka: A Mars terraformálása

szucsadam 2018 május 11.
Címkék: játék hirdető

Társasjáték-berkekben kevés akkora durranást lehetett hallani az elmúlt években, mint A Mars terraformálása. Egészen furcsa módon született ez a játék: tizenhat testvér hozta létre, akik természettudós apjuk házi társasjátékaival játszottak gyerekkoruk óta. És mivel a játékok otthon készültek, a testvérek folyamatosan javítgatták, fejlesztgették. Így amikor elhatározták, hogy ugyanezt megcsinálják nagyban is, egy vállalkozást építenek erre a szenvedélyükre, már megszokott pályán mozogtak.

dsc09417.JPG

Ez érvényes egyrészt a játékmenet kidolgozására, a játékélmény maximalizálására, de ugyanígy érvényes a természettudományi pontosságra. A Mars terraformálása ugyanis egy 2315 körüli sztorival indító sci-fi, amiben az emberiség a Marsot veszi célba, és próbálja lakhatóvá tenni. A terraformálás azonban nem rugaszkodik el a valóságtól: valódi tudományos áttöréseket, valódi megoldásokat gondoltak tovább a kártyákon, és a testvérek állítják, hogy a játék során bevetett technológiák is léteznek. Van olyan kártya, ami épp az egyik készítő testvér - aki egyébként kémikus - szakterületét villantja fel.

Az eredmény egy rakás díj, a társasokban alapoldalnak számító BoardGameGeek toplistáján jelenleg az 5. legjobb társasjáték, stratégia kategóriában pedig a negyedik helyen szerepel. Nem csoda, hogy az itthon kiadó Reflexshop gyorsan lefordította magyarra.

Kíváncsi voltam, minek köszönheti ezt az elismerést a játék, ami első ránézésre egy bonyolult területfoglalós stratégiai táblának tűnik, persze azt már megtanultam, hogy első ránézésre csak a francia krémest lehet megítélni. A játékélmény megismeréséhez szigorúan játszani kell, és a társasjáték nem hagy sokáig kétségek között.

Az első lépés ugyanis, hogy kiválasztjuk, mely céget vagy szervezetet képviseljük majd a játék során. Két kártyát kapunk, ebből kell az egyik mellett letenni a voksot, de ne úgy képzeljétek el, hogy ez valami egyszerű döntés.

A választás nem csak az induló tőkénket, és a játék során folyamatosan rendelkezésre álló képességünket vetíti előre, de erkölcsi dilemmát is okoz.

Én például választhattam egy ultramenő, modern gondolkozású, energiában utazó vállalat, valamint a régi marsi telepesek közösségéből kinőtt konzervatív szerveződés között. Olyan volt, mintha a Tesla és SZOT Üdülők Baráti Társasága között kellett volna választanom, én persze a kezdő tőkét látva elég nagy marha voltam, hogy a második mellett tegyem le a voksom. És fura módon ez később az egész viselkedésemre rányomta a bélyegét.

Az első egy órában nagyjából a szabályokat fogadtuk be, amikről kiderültek, hogy logikusak, épp ezért könnyen tanulhatóak. Megtanultuk a körökre osztott generációváltás mikéntjét, és tényleg kissé elfogódottan vettük tudomásul, hogy amikor mindenki végez a saját tevékenységeivel (körönként két akció hajtható végre, de ha újra ránk kerül a sor, elvileg addig ismételgethetjük ezt, amíg csak tudunk akciót végrehajtani), szóval ha végeztünk mindennel, az adott generáció

meghal.

Minden egyes generációváltás után elképzeltük, hogy a marsi kolónián tényleg felcseperedtek a gyerekek, és átvették szüleik helyét. És minden generáció a szüleik érdemeit aratja le, hiszen amit az előző generációban elértük a termeléskapacitás bővítésén, azt a következő nemzedék kapja meg első körös útravalóul. Valamint a szüleik ki nem használt lehetőségeit (akció- és eseménykártyák), és saját lehetőségeket is, saját akciók megvásárlására.

A játék irányát nagyban meghatározza az - sőt, főleg ez határozza meg -, hogy ki milyen habitusú, és az elsőre bonyolultnak tűnő kártyákból mit tart megvásárlásra érdemesnek. Maga a kártya mindegyike 3 M€ (megakredit), ami nem sok, de a kijátszásuk újabb, általában nagyobb összeg. Ez lehet néhány megakreditől egészen 40 megakredit feletti összeg is, amit csak később, a játék vége felé tudunk előcsalni. Akkor viszont nagyot üt.

Felbukkannak a játék során makrogazdasági attitűdjeink is, amikről azt sem tudtuk, hogy vannak. Egy adott kártyával elég olcsón lecsökkenthetjük mondjuk az energiatermelésünket, hogy cserébe gyorsan elfogyó, azonnal felhasználható energiát kapjunk. Ez olyan, mint egy nagy állami hitel: a későbbi generációk terhére, az ő kontójukra növeljük a pillanatnyi gazdagságot, amivel hazárdírozunk. Ha bejön, a végeremény persze az unokáinknak is jobb lesz. Ha nem, akkor így jártunk.

Én például azon kaptam magam, hogy kezdem átvenni az általam kiválasztott Tharsis Köztársaság nevű szociális közösség vélt attitűdjét. Elkezdtem elavult technológiákat bevetni, pl. atombomba, az újonnan városokat alapító játékostársaim ellen nem túl barátságos lépéseket tettem. A célom az lett volna, hogy minél több saját várost alapítsak, és a többiek is azért terjeszkedjenek: ehhez képest a játék képe úgy alakult, hogy alig változott meg a Mars felszíne, így nem tudtam előnyömre kovácsolni a képességem.

Min múlt ez? Rengeteg dolgon: milyen cégekkel versenyeztem, nekik mi volt az érdekük? A többi játékosnak milyen lapok tetszettek meg? Mennyi lehetőségük volt építkezni, növényeket telepíteni, vagy épp pénzzel megvásárolni különféle javakat?

A játék célja, hogy a Mars lakható legyen: a hőmérséklet felemelkedjen átlag 8 fokra, az oxigénszint pedig 14% legyen, valamint kellő mennyiségű óceánt találhassunk a felszínen. Aki ezekben a projektekben eredményt ér el a játék során, növeli a terraformálási rátáját. A játék végén az nyer, akinek a legmagasabb ez a mutatója.

Csakhogy egy csomó más tényező is befolyásolja ezt.

Én például a játék utolsó körében messze a legmagasabb mutatóval bírtam, rengeteget tettem a Mars élhetővé tételéért. Csakhogy mások jól helyezkedtek a táblán, vagy épp ügyesen választottak kártyákat, amik egymásra hatására a végén elhúzhattak mellettem. A játék nagyon bonyolultnak tűnik elsőre, és a szabályok sokasága visszariaszthat minket, de valójában ez csak a látszat. Az első játék után rájöttünk, hogy nem kell tudni pontosan mindenről, hogy micsoda. Érzéssel is lehet játszani, és amikor elénk kerül a lehetőség, úgyis rájövünk, hogy

jaaaa, erre vártunk eddig.

Két óra tiszta játék után pedig már nagyjából minden világos. Egyébként meg a játék második felében már nagyon sokfelé kell figyelni, nézzétek csak:

Tuti, hogy elfelejtünk valamit, és az optimális akciósorozathoz képest más utakat járunk majd. Lehet, hogy hosszútávon nekünk lesz igazunk. Végül is ki a fene tudja, hogyan lehet lakhatóvá tenni a Marsot?

A játék megvásárolható a kiadónál, a Reflexshop pesti vagy budai üzletében. Javaslom, hogy a budai üzletben próbáljátok ki a játékot, vagy kérjétek segítséget az ottani eladóktól, akik mesterei már a társasnak. Sokkal gyorsabb, sokkal élvezetesebb lesz az első próba. Ha pedig már mesterei lettünk a táblának, elérhetőek a kiegészítők is, így a Mars másik oldalán és a Vénuszon is elkezdhetjük kiépíteni a kolóniákat.

Disclaimer: a Reflexshop az Egy nap a városban partnere.

Korábbi posztok a Hónap Játékában:

A hónap játéka - Metal Earth R2-D2 és C-3PO
A hónap játéka: KLANK
A hónap játéka: Összeszerelni egy igazi tekerőlantot!
A hónap játéka - A Tiltott Sziget és Tiltott Sivatag

Lila zsigulit políroztak mellettem egy elhagyatott sörgyár tetején, imádom ezt a várost

szucsadam 2018 május 10.

Bocs, nem tudtam felvenni. Egy művészeti telepen, egy régi sörgyár tetején volt egy megbeszélésem, de ami a legfurcsább, hogy mellettünk, a tetőn, egy lila Zsigulit polírozott két különös arc, a fiún úgy emlékszem, rózsaszín póló volt pandamackókkal.

Ezek a mondatok az én számat hagyták el tegnap délután, hazafelé az autóban telefonálva. Magam is meglepődtem rajta, teljesen álomszerű volt már akkorra a jelenet. Ez velem történt? Tényleg? Háztető, zsiguli, sörgyár, pandamackók?

Tekerjük vissza kicsit az időt. Oké, autóban ülök, megyek Budafok felé, hogy találkozzak Majával, a helyi sütikészítő és szeretetosztogató hölggyel, akit a világ legkedvesebb emberének tartok immár két éve, mióta egyszer elkeveredtem hozzá.

Nemsokára megírom majd, mi történt vele azóta.

Maja megmutatta nekem a háttérkonyháját, még erre is emlékszem. Lementünk a Duna felé, ahol a régi Haggenmacher sörgyár területén parkoltunk le. Ez a terület ma Art Quarter Budapest néven fut, nagyon izgalmas művészteleppé változott, itt alkotnak kis- és nagy kreatív nevek, de erről szintén majd később.

dsc09500.JPG

Felmentünk a tetőre, ahol Maja konyhája van, ez is stimmel.

dsc09504.JPG

Ott pedig már folyt a Zsiguli-polírozás.

dsc09512.JPG

Forgatáskövető tányérok is kerültek a kerekek alá:

Tovább olvasom

Helyi borok egy jó étteremben? Itt nem triviális, mégis megoldották

szucsadam 2018 május 09.
Címkék: gasztro étterem

Amióta láttam, hogy a Gault Millau kalauzban szerepel egy győrújbaráti étterem, méghozzá elég magas ponttal (12), el szeretnék jutni oda. Győrújbarát nem sokat mond a legtöbb embernek, a neve alapján egy Győr melletti falura tippelhetnétek, és a tipp egyébként pontos, csakhogy nekem többet mond ennél. Én gyerekkoromban hetente megfordultam erre, itt lakott az édesapám.

Szóval a “kontrasarok”, ahogy a helyiek hívják, és ahol a Pipacs étterem is helyet foglal - akkoriban az étterem helyén lakóház állt -, meglehetősen ismert előttem. Majdnem belémhajtott itt egy hölgy autóval, az elsőbbséget meg nem adva, emlékszem arra is, amikor biciklivel tekertem ki a negyven fokban, és épp kiköptem a belem, meg a fagyikra is emlékszem, amit az itt található két konkurens fagyis árul. A barátiak ötven százaléka az egyikre, a másik ötven a másikra esküszik.

Na, de elkalandoztam.

dsc08239.JPG

Azt, hogy ezen a környéken találunk egy 12 pontos éttermet, egyáltalán nem megszokott. Az egész Győr és vonzáskörnyezetének gasztronómiája nem volt sosem kiemelkedő, néhány kivételtől eltekintve a rendszerváltás előttről ránk maradt, valamint az újabb, de harmatgyenge próbálkozások jellemzik, Győrben és Pannonhalmán egy-két kivétellel. De hogy Győrújbarát, na, arra nem számítottam.

dsc08222.JPG

Az étterem belülről árnyékos, jó hangulatú, modern, kényelmes. A polgármester pár asztallal arrébb ült, rajta kívül még három asztal volt foglalt, pedig ebédidő van, hétköznap, és az ebédmenü nagyon olcsó. 950 forint, két fogás, és ne számítsunk semmi különösre: csontleves, rántott karaj, ilyesmi. Az ilyen minimál, nyomott árú menüztetés egyébként annyira idegen a Gault Millau által felértékelt helyektől, hogy nem is nagyon tudtam hová tenni a dolgot. Mi étlapról rendeltünk.

A pincérek felkészültek, a konyha pedig rugalmas az egyéni ételallergiák kezelésében. Én a krétatábláról rendeltem egy borjúpaprikást sztrapacskával, kértünk még lazacot és borjúbécsit. Jött egy krémleves és tyúkhúsleves is.

A krémlevesem nagyon izgalmas volt, benne a rántott burgonyával, zöldségekkel, bár a savanyított hagymát túlzásnak éreztem. Eléggé meglepődtem, amikor a főételek tányérján is megtaláltam több elemet is a leves szilárd összetevőiből, mintha itt megtalálták volna az univerzális ételkiegészítőket, amit krémleveshez, rántott húshoz és pörkölthöz is kiváló.

Gondolhatjátok, mennyire szurkoltam, hogy nagy élmény legyen a hely. Tényleg jó minőséget adtak, szó se róla, de azért több mindenben lehetett találni javítanivalót. Különösen a borjúpaprikásom volt száraz. Volt viszont egy nagyon pozitív tulajdonsága a helynek: itteni borokat kínáltak.

dsc08228.JPG

dsc08227.JPG

Aki nem tudná, miért nagy szó ez, az menjen be egy borkereskedésbe, és válogasson a Pannonhalmi borvidék palackjai közül. Talál majd apátságit biztosan, még egy vagy két termelőt és kész. Ez a borvidék szinte nem is létezik országos összehasonlításban, így egy étterem, ami tényleg a közvetlen környezetéből, néhány kilométerről szerzi be a borokat (és persze itt palackozott, forgalomképes borokra gondolok), elismerést érdemel. Aki pedig itt eszik, végre tényleg megkóstolhatja a helyi kisebb termelők borait, amik savai kissé karcosabbak a kellemesnél, de tutira autentikusak.

Az árak viszont kissé magasak. Még úgy is, ha a kategórián belül nézzük, és mondjuk a szintén 12 pontos Kisvendéglő a Hargitához étteremmel hasonlítunk: az itteninél sokkal izgalmasabb ételeket az itteninél jóval alacsonyabb árszinten kínálnak.

Persze az a hely a valódi Hargitához, emez pedig Ingolsadthoz van közelebb.

A 12 pontot sokallom. Mégis örömmel mentem el ide, hiszen nem gondoltam, hogy egyáltalán ez a szint eljut Győrújbarátra, ilyen rövid idő alatt.

Pipacs étterem
Cím: 9081 Győrújbarát, Liszt Ferenc u. 2

Budapest nem először néz szembe az eszeveszett fakivágásokkal

szucsadam 2018 május 08.

Budapest fáira az utóbbi években erősen rájárt a rúd. Csak ha a közelmúlt híradásait vizsgáljuk, akkor is szembe jön a Margitsziget, a Semmelweis utca, a tervezett Határ úti útbővítés, és persze állandó szereplőként a városligeti antiparkosítás. És noha a főpolgármester ezekkel egy időben hirdette meg “Tízezer fát Budapestre” programját, ami során fiatal növényeket telepítenek a kivágott, sok esetben hatalmas fák helyett (ezzel kapcsolatban egy szakmabeli véleményt itt lehet olvasni, én hozzáértés híján nem mennék bele a részletekbe), érezzük, hogy nem éppen a természetközeliségnek kedveznek a mostani döntések.

Ennek nem csak a fakivágás az oka. Az is tehet róla, hogy a főpolgármester kifejezetten a biciklisek és a tömegközlekedés hátrányára hozna meg döntéseket, és előnyben részesíti az autósok érdekeit. Tehet róla az is, hogy az állítja, életvédelmi okai vannak a fakivágásoknak, miközben mindenki számára világos, hogy sok esetben nem erről van szó. Az átláthatatlanság pedig mindig egy bizonytalan, “bármi megtörténhet” légkört alakít ki.

Ebben a hangulatban olvasom épp Podmaniczky Frigyes emlékiratait, amiben szinte mellékesen jött szembe két bekezdés a Városligeti fasorról. Pontosabban a fasor hatalmas nyárfáiról. Ez pedig azért különös, mert a Városligeti fasort sokkal inkább gesztenyésnek ismerjük. Miféle hatalmas nyárfákról van itt szó?

Podmaniczky írja, hogy az 1830-as tél igencsak hideg volt, és a szegények “sokat szenvedtek a fűtőanyag hiányában”. József nádor ekkor elrendelte, hogy a Városligeti fasor - akkoriban még Stadtwaldchen Alle - összes fáját vágják ki, és osszák ki a rászorulóknak. A tervet gyorsan véghez is vitték, sokkolva a lakókat, köztük Podmaniczkyt. Mert persze, a szegények megsegítésének ügye fontos, de nem szabad mögé bújva bármit legitimizálni, különösen ha fa egyébként az országban akadt épp elég. Pest határában is: az emlékirat felsorolja, mely települések mellett burjánzanak “csekély hasznot hajtó erdőségek”, amik fáit bátran ki lehetett volna osztani akár egész Pestnek is. Kerepes, Gödöllő, Mácsa, Kálló, Aszód, Mindszent, Kartal, Szent-László, Isaszeg.

A helyzet korántsem egyértelmű. A fenti tette alapján József nádort nevezhetnénk a fák ellenségének, holott mi sem állt távolabb tőle. Ő volt az, aki a király legfontosabb helytartójaként a Városligetet, Margitszigetet beültette fákkal, előbbi legöregebb platánjait ő maga hozatta fel alcsúti birtokáról, ahol egyébként mintagazdaságot, botanikus kertet hozott létre. Ezt tudta Podmaniczky is, aki azt írja:

Általában igen különös jelenség volt az, hogy József Nádor, a Városligetnek, a Margitszigetnek, az alcsúti nagyszerű ültetvények megalkotója, a kiváló kertész, a városban ültetendő minden egyes fának vagy bokornak esküdt ellensége vala. Mindig azt mondaná: Die Bäume gehören nicht in die Stadt. (Fák nem valók a városba - szerk.) Mint kertésznek igaza lehetett, mert csakugyan, városban nehezebb, mint bárhol, fát nevelni és fenntartani: de mindemellett, akár szépségi, akár közegészségi, akár üdülési szempontból vesszük is szemügyre e tárgyat, a fa s bokornemű mégis valódi áldását képezi a városi lakosnak, akinek szeme és tüdeje felette sokat szenved a porlepte utcakövezet, a naphevítette magas házfalak és kopár terek befolyása alatt.

 

ke_pernyo_foto_2018-05-08_10_04_16.png

Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.108

József Nádor, aki 53 évig viselte a nádori tisztséget, és akit még Bécsben is kívülállónak éreztek túlzottnak gondolt magyarsága miatt - Habsburg főherceg létére “Rákóczinak” gúnyolták saját rokonai -, rengeteget tett Pestért. Szerette a növényeket, és sokat tett a főváros ma is élvezhető botanikai értékeiért, többek között épp ott, ahol most is fakivágások zajlanak.

Mégis sokkolta a várost egy furcsa döntésével.

Hogy mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy a fák végül túlélnek minden rossz döntést. Ültetnek a helyükre “csenevész gesztenyét“ vagy más fát, amiket egy ideig szomorúan nézünk, aztán évtizedek múlva csodálkozva nézünk rájuk, aztán meghalunk (ettől még olvass tovább, ne most!), aztán majd az utánunk következők azt sem tudják majd, ki volt az, aki kivágatta. Oké, József nádorról pont tudják majd, ki volt, nem is rá céloztam.

Amennyire csak tudjuk, állítsuk meg az ősi fáink, a Budapest hangulatát meghatározó növények kivágását. Amennyire csak tudjuk, kérjük számon az ültetéseket, és onnantól kezdve folyamatosan a növények gondozását, ápolását, hogy azok tényleg nőjenek, és egészségesek maradjanak. Támogassuk azokat, akik mindezt megteszik helyettünk, ha mi személyesen nem tudunk ezzel foglalkozni. Ha ezt megtettük, ne féljünk, mert nagyon apró kis porszemek vagyunk egy fához képest, nekik sokkal nagyszabásúbb terveik vannak az aszfaltnál.

A posztban említett könyv: Podmaniczky Frigyes: Egy régi gavallér emlékeit, 1984, Helikon Kiadó