English

Egy nap a városban

Vas Manci: új spanyol Budapesten!

Magyarósi Csaba 2017 augusztus 23.
Címkék: gasztro

Ami nem is spanyol, hanem mediterrán.

Ilyesmi helyet nyitni a városban egyébként jó ötlet, legalábbis ha megnézed a spanyol éttermeket, azt látod, hogy egy-két (és ezt most konkrétan úgy értem, hogy kábé kettő) helyet leszámítva mindegyik iszonyatosan megy.

Mert a spanyol konyha zseniális, tele van őrült jó kajákkal, amik ráadásul változatosak is, és a tapaskultúrának köszönhetően ki is élvezhetjük ezt a változatosságot: negyedadagokból négyet is ki tudsz kérni, míg máshol csak egyet, és az egésznek a végén nem is feltétlenül fizetsz olyan sokat.

Szóval az olyan állócsillagok után, mint a Pata Negra, vagy az olyan remek helyek után, mint a Padron, vagy a Vicky Barcelona dekadenciája, a La Nube és a Bontxo után nyilván itt volt az ideje egy újabb helynek, méghozzá a Vas utcában, mert miért ne (ez egyébként kábé félúton van a Blaha és az Astoria között).

A menü tehát spanyol, de ezen túl leginkább mediterrán, szóval bőven vannak olyan fogások, amiket egy kis andalúz étteremben az életben nem látsz, de a közel-keleten már inkább (shakshuka, tabbouleh és a haverok).

Ezzel együtt én a spanyolra mentem rá, főleg, hogy a tulajdonos Valenciában töltött néhány évet (bevallotta), szóval kértem salmorejót, mediterránkrémet és gambas al ajillót.

dsc08364.jpg

dsc08367.jpg

dsc08369.jpg

A salmorejo a világ legegyszerűbb étele, paradicsom, kenyér, olívaolaj, fokhagyma, borecet kell bele, főzni sem kell, de éppen ezért elég jól elárulja, hogy milyen alapanyagokkal dolgozik a hely, és az első teszten a Vasmanci átment.

Ugyanilyen jól vette a mediterránkrém is az akadályt, illetve nem ugyanilyen jól, mert a salmorejo azért ütősebb volt, de jól szerepelt ez a fogás is.

Végül jött a gambas: a pincérnő elismerte, hogy nem ma fogták a rákot, ami mondjuk azért Budapesten bocsánatos bűn, de kicsit már olyan fáradtnak tűnt a fokhagymás házi majonéz is, a felső réteg legalábbis kicsit száraz volt, ízre viszont ötös volt az egész.

Vas Manci
1088, Vas utca 3
06208008953
H-V: 11-22

Ilyen lesz a Városliget parkilag - Elvileg

Magyarósi Csaba 2017 augusztus 22.
Címkék: városkép

Múlt héten jártam az épp felújítás alatt álló Szépművészeti Múzeumban, ahol ugyan elég sok pénzből, de láthatóan nagyon nagy energiákat mozgósítva igyekeznek visszahozni az épület világháború előtti hangulatát. Sőt, egész termeket restaurálnak, hogy a végén a belső terek sokkal látványosabbak legyenek, mint amiket mi lényegében egész életünkben megszokhattunk. Hiszen a Szépművészeti egyes nagyobb csarnokai már hetven éve rohadtak, szóval tényleg alig néhányan lehetnek, akik emlékeznek arra az épületre, aminek a formái újra kezdenek láthatóvá válni.

A bejáráskor említette Lévay Zoli, a Szépművészeti kommunikációs szakértője, hogy ha érdekel, átküld nekem egy PDF-et a Ligetről, merthogy az ő épületük is a Liget projekt keretében újul meg, ha foglalkoztat a téma, akár jobban is beleáshatom magam.

Na hát megérkezett a PDF és kiderült, hogy az átolvasásával olyan nagyon is beleáshatom magam a témába, amennyire sose szerettem volna. Több mint száz oldal, tele leírásokkal, látványtervekkel és ez nem az új funkciókról, épületekről szól, kizárólag a park rehabilitálásáról és a környezetrendezésről.

screen_shot_2017-08-10_at_15_43_20.jpg

screen_shot_2017-08-10_at_15_44.jpeg

Elég forró téma ez, mármint az ember nem tud állást foglalni anélkül, hogy ne kapna egyből politikai bélyeget, ami elég idegbeteg állapot, és a kezdetek óta igyekszünk nem tudomást venni róla itt a blogon. Amellett, hogy számos projektet kimondottan károsnak találtunk Budapesten, pont a Ligetben én például látok egy olyan potenciált, amilyen ritkán jön szembe még egy ilyen nagyváros esetében is.

Persze legalább ekkora kockázatokat is látok, például a vizes vb-re felújított pesti rakpart katasztrofális, mindenféle zöldterületet nélkülöző felújítása után.

Szóval a sokszor kontár, sokszor nem eléggé átgondolt, sokszor kimondottan káros felújítások mellett azért az ember nem dőlhet hátra akkor, amikor kiderül, hogy "ugyanez" a csapat kitalálta, hogy felújítja a város egyik legnagyobb zöldfelületét, de az is tény, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor egy határozottan nagyon-nagyon menő park lesz a vége.

Mert ha megnézitek ezt a 109 oldalas pdf-et, akkor sok mindennel lehet majd vádolni az érintetteket, de azzal nem, hogy ötletszerűen, a zöldterületeket figyelmen kívül hagyva vágnak bele a munkába.

screen_shot_2017-08-10_at_15_43_37.jpg

A terveken ugyanis látszik, hogy a kétszáz évvel ezelőtt Nebbbien Henrik által készített koncepció helyreállítása a cél úgy, hogy minden menet közben kialakult sajátosságot figyelembe vesznek. Például hogy a park területe az Állatkert, a Hősök tere és a múzeumok miatt csökkent, a cél viszont az, hogy adott keretek közt a legtöbb zöld és fa kerüljön a parkba. Megszüntetik például a Kós Károly sétányt jelenlegi formájában, a parkot kettészelő autóútból gyalogos sétány és bringasáv lesz, a környezetet tűrő fákat telepítenek, igyekeznek élővé tenni a tavakat és megoldani, hogy azokon egy lendülettel végig lehessen majd csónakázni, locsolással gondoskodni a zöld gyepről, amire ki lehet majd feküdni, és a parkolók felszámolásával lesz tere a faültetésnek is.

screen_shot_2017-08-10_at_15_43.jpeg

screen_shot_2017-08-10_at_15_44_20.jpg

screen_shot_2017-08-10_at_15_44_35.jpg

Hangsúlyozom újra, bőven van okunk kételkedni abban, hogy tényleg ez valósul majd meg, de ha a tervek válnak valóra, akkor nemcsak hogy nem lesz gáz, de a Városliget lesz Budapest egyik legmenőbb menősége.

Akit még érdekelnek a tervek, az nézegesse a pdf-et, esetleg emészthetőbb hosszúságban ezt a cikket, és odalent kommentben meg ezek alapján ossza meg mindenki az észrevételét.

A fenti képek galériában:

Elég konkrétan épül a hotel az alagút előtt

Magyarósi Csaba 2017 augusztus 18.
Címkék: városkép

Közel 27 éve állt üresen a telek a Clark Ádám téren az alagút előtt, véleményes, hogy ez jó volt-e vagy sem. Az biztos, hogy eredetileg voltak ott épületek, négyszögletes tér volt itt körforgalom nélkül, a mostani építési terület helyén meg a Budai Takarékpénztár állt, az aljában kávéházzal, ahol a Nyugat szerződi rendszeresen találkoztak:

regi.jpg

Aztán az épületet a második világháborúban bombatalálat érte, neki is álltak lebontani, de teljesen azért nem fejezték be a munkát, az Ybl Miklós tervezte épület egy része egészen a rendszerváltásig állt, akkor viszont az utolsó téglát is elhordták innen és azóta üres volt a telek.

Tervek persze bőven voltak a beépítésére, 1997-ben akadt olyan például, aminek a tetejét egy oszlop tartotta volna (Bán Ferenc):

elso.jpeg

Jó tíz évvel később jött az “Aranyfog”, az ablak nélküli épület, aminek a szobáiba camera obscura segítségével vetítették volna ki a telek legnagyobb értékét, a gyönyörű panorámát, aztán ez a projekt is elbukott.

aranyfog.jpg

Végül egy a fentieknél lényegesen egyszerűbb terv valósul meg, Anthony Gall tervein az új kiírás elvárásainak megfelelően nincsenek gegek, formai játékok, sem díszek. A 4 csillag superior besorolású szálloda földszintjén üzlethelyiségek lesznek, meg egy étterem, viszont még tetőterasz sem lesz, pedig mennyire jó lenne már ezen a környéken.

e-05-latvanyterv.jpg

És akkor a lényegre térve: tervezett átadás ősz, és elnézve, hogy hol tart most az építkezés, nagyon úgy fest, hogy sikerül tartani az ütemet:

Milyen a breton palacsinta? Krampuz!

Magyarósi Csaba 2017 augusztus 17.
Címkék: gasztro

Szóval ez nem palacsinta, hanem galette, tökre jó, ha megjegyzed, mert a tulajdonosok nagyon érzékenyek az ilyesmire, mert a palacsinta az egy ilyen tészta, amit megsütsz egy forró vaslapon, ez meg tészta, amit megsütsz egy forró vaslapon.

Oké, ez breton recept, spéci hajtogatástechnikával, első osztályú hajdinalisztből, egyenesen egy breton malomból, ami ráadásul gluténmentes is, meg tele van ásványi anyagokkal és vitaminokkal, de ez nem egy pr poszt, nem is egyeztettünk előre a tulajdonosokkal, szóval:

palacsinta.

A helyről egyébként onnan tudok, hogy épp a szomszédban, az Igen pizzában forgattam, amikor kiderült, hogy mindjárt nyit a Krampuz nevű hely, ahol galette és crêpes lesz a menü, egyébként a crêpes is palacsinta, csak az még édes is, többnyire, bár néha a galette is az.

Nemrég arra jártam, kértem egy pomme de terre verziót és megkezdődött a tesztelés.

img_3999.jpg

Jó hír, mármint nekünk, hogy a hely annak ellenére sincs tele, hogy a környéken moccanni se lehet, szóval ha valaki el akar vonulni valahová egyedül enni, akkor a Krampuz pont megteszi.

img_4005_1.jpg

A breton palacsinta ára 1,8 ezer és 2,2 ezer forint között mozog, ami még úgy sem kevés, hogy jár mellé némi saláta.

img_4002.jpg

Az egyém kétezer volt, cserébe került bele mindenféle előre elkészített dolog, például ementálisajt, sült krumpli, karamellizált hagyma, szalonna, dijoni krém, ennyiért persze lehetett volna minden friss is, de nyilván elég sok időt vett volna igénybe, ha ott helyben nekiállnak pörcöt csinálni meg karamellizálni.

img_4004.jpg

A végeredmény ilyen:

img_4007.jpg

img_4009.jpg

Helyezzük kontextusba. Laktató? Az. Nem feltétlenül egy mekis menü szintjén, de majdnem: ha betolod vacsorára, aznap már nem leszel éhes. Spéci az íze? Igen, elég különleges, főleg ezzel a salátával kiegészítve. Finom? Igen. Veri a szomszédos Igen kínálatát? Hát nem vétetlen, hogy a pizza lett a világsztár és nem a galette.

Mert jó kaja ez, de mondjuk én főleg csak akkor kísérleteznék vele, ha már annyi pizzát ettem az Igenben, hogy kiütésem lett tőle. Akkor viszont tényleg szuper menekülőútvonal. Ha valaki kóstolta a crêpest is, okvetlenül írja le kommentben a tapasztalatait!

Krampuz
Budapest 1075, Madách Imre út 5.
06703553054
H: Zárva, többi nap: 11-23

The Selection: belvárosi füstölő!

Magyarósi Csaba 2017 augusztus 14.
Címkék: gasztro

Szóval mindenki füstöl mostanában, a füstölés az új hamburger, vagyis már nem is új, hanem kábé egy éves, de hát mit lehet tenni, a füstölés jó. És ebben aztán tényleg van meló, ismerem a Sophie és Ben meg a Pántlika tulajdonosát, aki végigjárta az USA déli részét, hogy kiismerje a szakmát, fél napokat állt sorban, hogy kóstoljon, hónapokig kísérletezett azzal, hogy milyen fával érdemes füstölni a húsokat, ha jó ízt akar a végén, szóval ahogy írtam is, meló ebben van bőven.

Ilyesmi lehet a Selectionnél is a Szabadság tér és a Bazilika közt, ahol mindent megfüstölnek neked Németh Ádámék, őt egyébként az RTL-es konyashowból ismerhetitek, megnyerte valamelyik évadot, és én is dolgoztam vele egy videóban, de most nem szóltam, hogy megyek, csak beültem és rendeltem.

Az étlap izgi, van napi menü és az is teljesen vállalható:

dsc08043.JPG

És van állandó étlap is chilivel, fogas filével, csirke lollipoppal, és persze pulled porkkal, amit jól ki is rendeltem:

dsc08042.JPG

A pulled pork veszélyes elem, mert ebből ettem már egyszer olyan jót a boldogult füredi Malackrumpliban, hogy azóta is az államat keresem, és odáig még kábé senkinek sem sikerült felnőnie (még a Malackrumplinak sem, mert az elsőre zseniális pulled pork azért sokat vesztett a nyári hónapok alatt a lendületéből).

És a Selection pulled porkja sem tud olyan szaftos szörnyeteg lenni, mint az volt, de jó technikával, nagy odafigyeléssel összerakott szendvics ez, aminek remek, kiegyensúlyozott ízvilága van, amit tök jól egészít ki a káposztasaláta és közepesen a krumpli.

Én mondjuk szeretem, ha a füstölt húsíz mindent átmar, viszont aki csak azt szeretné, hogy valahol középen töltse ki tartalommal az életét, az csapjon le rá!

The Selection
1051 Budapest, Október 6. utca 19.
V-Cs:11-23
P-Szo: 11-00