English

Egy nap a városban

A legjobb dolgok Barcelonában

Magyarósi Csaba 2016 május 24.
Címkék: nyaralós videók

Folytatódik a nyaralós sorozatunk: tavaly megnéztük, hogy mit ad FirenzeLondonPárizsMadridRóma és Andalúzia, idén tovább utazunk és újabb európai városok legjobb izéit válogatjuk ki nektek. Mit nézz meg Barcelonában? Hogyan ne kelljen sorba állni? Hol érdemes enni? Minden Barcelonáról, első rész:

Az összes hely a térképen:

 

A Youtube csatornámra itt tudsz feliratkozni.

Az új Városliget a Mennyország, vagy a Pokol pusztító tüze?

Magyarósi Csaba 2016 május 23.

Nem írtunk eddig a témáról, pedig kéne, mert mégiscsak egy Budapesttel foglalkozó blog vagyunk és mégiscsak a város egyik fontos, emblematikus részére vár akkora átalakítás, hogy a következő száz év adja a másikat.

A Liget projekt most minden szempontból a legfontosabb beruházás Budapesten, szóval valamit mondani kéne róla.

Főleg, hogy két, gyakorlatilag egymásnak teljesen ellentmondó állítás hangzik el vele kapcsolatban nap mint nap: a kormány és szimpatizánsai szerint nyilván ennél jobb nem is történhetne a Városligettel, míg a másik oldalon teljes az elkeseredés és az Apokalipszis-vízió. Nehezíti a véleményalkotást ebben a kérdésben, hogy viszonylag kevesen botanikai, építészeti és kulturális szakértők egyszerre, pedig ennek a sztorinak nagyon sok vetülete van, és hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján attól még, hogy valamire ígéretet kap egy szakmai csoport (a projekt végén még több lesz a fa!) egyáltalán nem biztos, hogy pont ez is fog történni (megvédjük a nyugdíjakat!).

Ezzel együtt is tök abszurd, hogy látszólag nincs átjárás a két oldal között, középen egy kilométeres lövésárok, a senki földje, amit teljes kormányzati felhatalmazással dolgozó végrehajtók és önmagukat fákhoz meg bokrokhoz kötöző aktivisták szegélyeznek.

Sajnos az az érv tényleg áll, hogy az ígéretnek sok értékük nincsen, szóval jelenleg bármiről csak elméleti szinten beszélhetünk. De beszélnünk kell ezekről a kérdésekről, mert a végrehajtás nem kétséges, ennél lényegesen vitatottabb és nagyobb katasztrófával fenyegető terveket is átnyomtak már komolyabb ellenállás nélkül, a Liget várhatóan pont úgy fog megépülni, ahogy épp akarják.

Lássuk akkor elméletben, hogy mit gondolok erről: elsülhet ez nagyon jól is.

Persze, ismerem az összes ellenérvet, van is, ami megállja a helyét, de nem mindegyikkel értek egyet. Azzal például nem tudok vitatkozni, hogy a zöldfelületek aránya nem csökkenhet egy ekkora közparkban, hiszen ha a mostani építkezés megnyesi egy kicsit a beton-fa-arányt, akkor a következő majd megint megteheti ezt, aztán száz év múlva nincs többé park. Ez nem lehet vita kérdése, itt elvekről beszélünk, a park parkjellegét meg kell tartani, azért hívják parknak.

Azzal viszont már nem tudok egyetérteni, hogy egy nagy ívű beruházás miatt ne lehetne néhány fát kivágni, ha helyettük ültetnek újakat, amik ugyan 5-10-15 évig nyilván csenevészek lesznek, az eredetiek nyomába se érnek majd, de húsz év múlva, és egy várost érdemes nagy távlatokban szemlélni, a növényzet regenerálódhat. És ha 2035-ben potenciálisan ugyanannyi, vagy több fa lesz a Ligetben, mint most, akkor vállalható lehet a kompromisszum, ami nélkül egyébként kábé semmi se lenne a város helyén, ha cserébe Budapest kap valami értéket.

És persze mindezek mellett is minimálisra kell szorítani a régi fák kivágását, amiben segíteni tudnak a mindenhol felbukkanó aktivisták, tényleg el kell ültetni az újakat, méghozzá nem is akármilyeneket, de a múlt héten nyilvánosságra hozott rehabilitációs tervek, hangsúlyozom, a tervek, ígéretesek.

varosl.jpg

A kétszáz éves parkra ráfért már némi update, tele volt őrületesen széles aszfaltutakkal, lebetonozott felületekkel, elhanyagolt, lepusztult részekkel. A Garten Studió nyertes pályázata azonban szépen kezelte ezeket a kérdéseket teljesen kitiltott autós forgalommal, elektromos midibuszokkal és trolikkal, eltolt mélygarázsbejárókkal, bringautakkal és bringaszervizekkel, tavakkal és mesterséges szigetekkel, rózsakertekkel, megóvott fákkal, sakkasztalokkal, normális játszóterekkel.

Ez a rész tehát elvileg nagyon rendben van.

És akkor ott a másik kérdés: mit gondoljunk az új épületekről, funkcióikban, elhelyezkedésükben, megjelenésükben.

Igazi tűzfészek, hozzányúlt, elégsz!

Essünk neki: kevés állami projekt hozott annyira izgalomba az elmúlt tíz-húsz évben, mint ez. Pontosítok: egy se.

Ha most végigmész a Városligeten, látsz egy rakás katasztrofális állapotú, megépítésük pillanatában is ronda, ötlettelen épületet, amik csak csökkentik a park értékét. Mindezek mellé tegyük oda, hogy Budapest építészete bár mutat rengeteg óvandó, csodálatos, egyedülálló értéket, azért erősen jellemző a historizmus, tehát hogy néhány száz évvel a világtrendeket mögött kullogva húztuk fel a saját ikonikus épületeinket. Őrült jól fest például a Bazilika, csak kábé négyszáz évvel azután készült el, hogy máshol ilyesmiket építettek.

Az elmúlt évtizedek meg igazán nyomorúságosak teltek, mert sem a historizáló, sem a kortárs építészet nem köpött ki sok említésre méltó házat magából.

Na most ehhez képest itt vannak ezek! Az Új Nemzeti Galéria:

screen_shot_2016-05-23_at_09_11_12.png

A Magyar Zene háza:

screen_shot_2016-05-23_at_09_12_04.png

A Néprajzi múzeum:

11788752_767795412bc8380897eda9bf866841bc_t.jpg

Ezek mind izgalmas, érdekes épületek, amik adnak valamit a városhoz, amik miatt érdemes lehet majd emlékezni erre az évtizedre ötven-száz év múlva. Nekem nagyon hiányzott már az ilyesmi Budapestről.

És akkor az elhelyezkedés: kell-e központi múzeumpark, vagy sem?

Nyilván a motivációk közt szerepel, hogy fel kell szabadítani épületeket a várban és a Parlament mellett, ami némi elemzés után aggodalomra is adhat okot.

De ha csak az építkezés tényét vesszük figyelembe, se nem nemzetközi előzmény nélküli, se nem végítéletszerű egy olyan park, ahol egy csomó múzeum van egy rakáson, rengeteg zölddel és szórakozási lehetőséggel tarkítva.

Sőt, akinek van családja, az elképzelni se tudna ennél jobbat: utazgatni a város különböző pontjai közt pont annyira tenne bonyolulttá egy múzeumtripet, hogy neki se vágnál több gyerekkel. Ide viszont kimész reggel, aztán megnézel egy múzeumot. Aztán sétálsz a parkban, eszel valamit, délután egy másik múzeum. Vagy állatkert-csónakázás-múzeum-kombó. És így tovább. Több hétvégét is eltölthetsz egymás után a Városligetben úgy, hogy mindig valami új útvonalat jársz be, egész napra megvan a program, tömöd a kultúrát és szívod a lehetőségekhez képest tiszta levegőt.

Ez fantasztikus lehetőség, amivel szemben elég gyenge érv az, hogy eltűnik a mostani csöndes, madárcsicsergős liget: a madarak akkor is maradnak, ha családok futkároznak mindenfele, és egy belvárosközeli közparknak nem az a funkciója, hogy tök üresen valamiféle város menti erdőt idézzen, hanem hogy az emberek oda akarjanak járni, ott akarjanak lenni, ott töltsék a szabadidejüket.

Összegezve: elég komoly a parafaktor, hogy semmi sem úgy lesz, ahogy ígérik. De ha véletlenül pont úgy lesz és ha kizárólag a Városligetre koncentrálunk, akkor simán lehet, hogy néhány éven belül egy iszonyú jó parkunk lesz, ami kiváló hétvégi programot jelenthet majd az egész városban, és amit ötven év múlva lehet mutogatni, hogy oké, katedrálisokat már nem csináltak a szüleink, de hét nézzétek má meg ezt, meg ezt is, azért ez is elég menőség, nem?!

De írjátok le inkább ti is kommentben, mit gondoltok erről az egészről, mégiscsak a mi parkunkról van szó.

Kipróbáltuk Jamie Oliver budapesti éttermét - Jamie's Italian Budapest

szucsadam 2016 május 21.
Címkék: olasz gasztro étterem

Tegnap délben megnyitott a brit celebséf budapesti olasz étterme. Nagy várakozás előzte meg a céldátumot: noha sorok nem alakultak ki a hely előtt a nyitáskor, a Facebookon 12:01-kor már sokan reklamálták, hogy nem osztották meg a foglalási linket, pedig már egy perce frissítgetnek.

Még nekem is be volt írva a naptárba, hogy 12-kor üljek le a gép elé.

Pár perc alatt betelt az online rendszer szerint a szombat, majd a vasárnap is. Pár óra alatt kétezer új lájk Facebookon. A telefon egyfolytában foglaltat jelzett. Húzós nap lehetett.

Miért nagy szám, hogy Jamie Oliver éttermet nyit Budapesten? Kezdjük ott, hogy ENNYIRE azért nem az. Nincs szó arról, hogy ezzel a hellyel most majd megmutatják a gasztronómia mélységeit a környéknek. Egyszerű, könnyen érthető olasz konyhát kínálnak, kiváló alapanyagokból, nem többet, nem kevesebbet. Jamie Olivernek vagy hatvan ilyen étterme van világszerte, nem beszélve a többi brandjéről, amik ugyanúgy franchise rendszerben működnek, és ugyanúgy egy rakás hely tartozik hozzájuk.  

Azonban a régióban még egyetlen Jamie's Italian sem működött eddig, a kontinentális Európában is csak Rotterdamban és Stockholmban találunk egy ilyen éttermet. Ez a tény pedig már önmagában elég, hogy új gasztroturistákat fogadjon majd a város. És itt nincs vége: Zsidai Roy, az étterem tulajdonosa, és menedzsmentjéért felelős személy ennél többet tart a kezében. A régió felelőse lett, így a hamarosan a környező országokban nyíló éttermeket is ő irányítja majd.

Egy ilyen hely előkészületei pedig viszik a pénzt. Tavaly szeptemberben írták alá a szerződést, ekkor vált véglegessé, amit a résztvevők azért már tudtak egy ideje: lesz budapesti étterem. Az elmúlt nyolc hónap pedig sűrű volt. A hely belső kialakítása már négy hete készen volt, azóta heti hat napon reggeltől estig gyakorlatoztak a konyhán, a felszolgálók szorgalmasan tanulták az alapanyagok forrását és az ételek bemutatását, ezt megelőzően az üzletvezetők pedig nyolc hetet töltöttek Londonban, hogy ott kapjanak kiképzést arról, mik az elvárások Jamie éttermeiben. A Nagy-Britanniából elküldött receptek alapanyagainak beszerzését az étterem saját forrásból oldhatta meg, de szigorú alapelveknek kellett megfelelnie. Még a legutolsó, legjelentéktelenebb hozzávaló esetében is pontosan meg kellett adni egy webes rendszerben, hogy pontosan honnan szerzik be. A britek pedig volt, hogy ellenőriztek is egy osztrák biogazdaságot, hogy tényleg megvan-e az ott tartott állatok szükséges élettere.

És végül átadták ezt:

A dizájnban nem a családias vonalat erősítették, inkább a nagy, világos tereket részesítették előnyben. Hangulatban a Divin Porcello ugrik be, ha budapesti helyek közül kellene választanom. Aztán ahogy hátramegyünk, észreveszünk egy elhúzható fa-üvegfallal elválasztott, meghitt kis teret. Itt épp azt találjuk, amit az előbb hiányoltunk, összeszűkül a tér, simulékonyabbá válik a hangulat.

p1330207.JPG

Kint pedig a terasz várja azokat, akiknek a Mátyás-templom látványa pont elég dizájnos.

Egy hosszú látványpult található a tér közepén, ami felett elnézve belátunk a konyhába is. Itt egy tűt nem lehetne leejteni: szabály, hogy minden munkafolyamatnak, alapanyag-csoportnak saját felelőse van, így szinte egymás sarkát tapossák a szakácsok odabent. Viszont mindenki csak arra figyel, ami hozzá tartozik.

p1330208.JPG

Az étlap ráfér egy oldalra (ez a nyitáskor nem volt online elérhető):

img_0190.JPG

Látjátok? Általában egyszerű kaják. Vannak itt 1500-2000 forintos előételek, 2-3 ezer forintos tészták, ugyanennyiért pizzák, és jellemzően 3 ezer forintról induló, akár 6 ezer forint fölé is elérő halas-húsos-zöldséges főételek, burgerek. Meg persze a desszertek, 1500 körül. Egy pohár bor vagy egy deci prosecco 1500 körül indul, a legolcsóbb sör a csíki, aminek ugyan a szódaszerű habja gyorsan szétolvad, de már 780-ért kapunk belőle egy korsóval. Nem olcsó hely tehát - ez már a lokáció miatt is érthető -, viszont kellően rugalmas: egy háromfogásos vacsora egy itallal megállhat akár hatezerből, de elszállhat tíz fölé is. 

Mi ketten borravalóval (kötelező 13%) 16 ezer körül fizettünk ezekért:

  • előétel: rozmaringos-sajtos-fokhagymás kenyér
  • kis főétel: fenntartható forrásból származó ropogós halak, kagylók citromos sajtmártással
  • tészta: garnélás linguine tészta, édesköménnyel, paradicsommal, chilivel, sáfrános hallével és rukkolával
  • pizza: pármai sonkával, rukkolával, sajttal
  • desszert: tiramisu Vin Santóval
  • prosecco, sör, ásványvíz

Tovább olvasom

Budapest a csúcs felé tart, ha meg nem állítják

szucsadam 2016 május 19.

Nagyon érdekes, ahogyan a dolgok fejlődnek körülöttünk. És ahogy mi ezt észre sem vesszük.

Elültetsz egy fát a kertedben. Nap mint nap látod, ahogyan nő, fejlődik, és mégis lesz egy nap, amikor rácsodálkozol, hogy jé, milyen nagyra nőtt. Nem emlékszel ezek után másra, csak az ültetésre, és erre a rácsodálkozásra, a kettő közötti idő felett elsiklasz.

Mondok egy másik példát. Csabával 2008 óta írjuk az Appleblogot. Akkoriban kezdtük el, amikor még csak a második iPhone-ját dobra piacra az Apple. Akkoriban a cég ugyan már nem számított garázsvállalkozásnak, de még mindig egy szűkebb klubhoz tartozott, akinek almalogós cucca volt. Láttuk, hogy a telefonnal belenyúlt valamibe a cég: egyre komolyabb eladásokat produkáltak, egyre egyértelműbb lett, hogy új korszak köszönt a vállalatra. 

Minden nap olvastuk az Apple-lel kapcsolatos híreket, követtünk minden eladási becslést, negyedéves jelentést, készítettünk grafikonokat, elemzéseket. Azonban néhány évvel később éppolyan tátott szájjal csodálkoztunk rá, mivé lett az Apple, mint az, aki egyáltalán nem érdeklődött iránta. A világ legértékesebb tőzsdei cége, akkora készpénzállománnyal, hogy országokat vásárolhatna. Mindezt amiatt a telefon miatt, amiből végül is nem is vettek olyan sokat. A sokkal kevésbé izgalmas utódaiból viszont annál többet, és hiába foglalkoztunk a számokkal: nem tudtuk felmérni, mekkora a különbség aközött, hogy valamiből 18 vagy 37 millióval vásárolnak többet egy negyedévben. Sorozatban, éveken keresztül. Sok ez is, sok az is.

Oké, kanyarodjunk vissza Budapesthez, mielőtt mindenki abbahagyja az olvasást. Hová akarok kilyukadni?

Budapest két területen is ott tart, mint az Apple a 2008 utáni néhány évben, és ha nem figyelünk oda, ugyanúgy lemaradunk a lényegről. 

Az egyik ilyen terület a turizmus. Nagyon örültünk, amikor Jeremy Irons 2011-ben szépeket mondott Budapestről. Amikor ugyanebben az évben négy cikkben foglalkozott a New York Times a várossal. Hogy reklámokat forgattak, hogy egyre több brit és más nemzetiségű turista hányta járta végig a zsidónegyedet. Olyan lett bemenni a városba egy augusztusi estén, mintha nyaralnánk. A Széchenyi fürdőben mellettem két amerikai lány beszélgetett egymással, és egymás szavába vágtak, mennyi minden jó itt, hányféle élményt lehet szerezni minden utcasarkon. Nem csak a romkocsmákat, pedig ők csak azért jöttek: ezt adta a turizmusnak Magyarország. Mellette meg azt az izgalmas várost, aminek mi is ismerjük.

p1030591.JPG

p1220048.JPG

p1220772.JPG

p1230589.JPG

Ha azonban azt gondoljuk, hogy a folyamat itt megáll, tévedünk. Még csak most kezdődött.

Most márciusban 8,4 százalékkal több külföldi aludt nálunk szállókban, mint tavaly márciusban. Nem kavart nagy port a hír, pedig kellene. 8,4 százalék az sok. Az öt év alatt, változatlan emelkedés mellett majdnem pont 50 százalék. De a növekedés gyorsulni fog, ahogy Budapest a "titkos európai tipp" státuszból átlép a mainstream úti célok közé - ha átlép. A fővárosi szállodák kihasználtsága már most is nagyjából 70 százalékos, a szezonidőszakokban tele vannak a jobb helyek, és a szezon egyre inkább kitolódik a télen kívül minden évszakba. Úgy néz ki, anélkül válik nemzetközi sztárrá a város, hogy egyáltalán észrevennénk.

A Jeremy Irons nyilatkozat és a "turisták mindenhol" állapot között pedig fel sem fogunk majd semmit.

A másik ilyen terület a gasztronómia. Egy Michelin-csillag. Tűzijáték. Kettő. Pezsgőpukkanás. Három. Wow. Négy: pont eggyel több, mint tavaly. Aztán már nem is tudjuk pontosan, hogy négy vagy öt van (persze aztán utánanézünk, hogy már öt, de jó!). Meg persze a többi remek étterem, ami egyre magasabb minőségre törekszik. Aztán a streetfood, és a megfizethetőbb minőségi kajáldák felemelkedése. És persze most legutóbb Széll Tamás, aki a Bocuse d’Or-on, a legrangosabb szakácsversenyen Európa legjobbja lett. És mivel a világdöntő legjobb séfje is az európaiak közül került ki eddig valamennyi Bocuse d’Or-on, ez az eredmény túl is mutat a kontinensen.

Uj Péter egy remek cikkben arra szólít fel minket, hogy ne gondoljunk többet a győzelem mögé annál, mint amennyi valójában ott van. És igaza van, kár lenne a világhírű magyar konyháról vizionálni, azt azonban észre kell venni, hogy egy újabb fontos lépcsőfokot tettünk meg. A hazai gasztronómia olyan gyorsan fejlődik, hogy egyáltalán szemmel tartani is nagy kihívás annak, aki egyébként nem ezen a területen tevékenykedik.

Látva a fejlődés irányát és ütemét, annyi biztosan kijelenthető, hogy az a néhány év, amikor a gasztroforradalom szó mámorossá tett minket, amikor elkezdtünk tobzódni a finom falatokban, eltörpül majd a későbbi eredményekhez hasonlítva. És kíváncsi vagyok, mikor csodálkozunk majd rá, hogy jé, milyen kevésnek is tudtunk örülni egykor.

Van azonban egy jelenség, ami miatt aggódom, és ami tönkreteheti ezeket az erőfeszítéseket.

Mindkét, fent említett területen megfigyelhető ugyanis a kormányzat és holdudvarának új keletű, személyes érdeklődése. Egyre többször halljuk, hogy a kormánynak új elképzelése van a turizmusról, az ezekről szóló egyeztetéseken pedig a szakma jelenlegi zászlóvivői nem nagyon vesznek részt. 

A Bocuse d’Or budapesti elődöntőjének szervezésében is egyre nagyobb szerepet vállalt az állam. Lassan kaptak észbe, de annál vehemensebben: egyre nagyobb összegeket toltak a versenybe. Lehet, hogy nemsokára ebben a ügyben is leülnek majd egyeztetni arról, hogyan kell megreformálni a hazai gasztronómiát.

Pedig nincs erre szüksége, egyik területnek sem. A turizmus nem a külföldön bevetett "fürdők városa" kampányok miatt lett keresett úti cél, hanem egy alulról jövő kezdeményezés után, amire a piaci résztvevők a saját érdekük szerint feleltek, jól. A gasztronómia nem azért tart itt, mert olyan színvonalas a szakácsoktatásunk - éppen annak ellenére jutott oda, ahová. Úgy tűnik, hogy minden várakozás ellenére sikerült kitermelnie a városnak, az országnak a sikert ezen a két területen, anélkül, hogy központi reformokon bárki törte volna a fejét. 

Most pedig izgulhatunk, hogy mit is jelent a központosítás, mit is eredményez a kormány közeli családtagok, üzletemberek jelenléte ezeken a területeken. Vajon a szép, felfelé ívelő görbét, ami a saját erejéből jutott el oda, ahová, nem töri-e meg a beavatkozás, és nem zárja-e be a mostani, nyitott piacot azok előtt, akik maguk is kipróbálnák magukat egy új étterem nyitásával vagy egy új, romkocsma-kompatibilis ötlet megvalósításával? Vagy, ahogy a jelenleg is folyamatban lévő példa mutatja: a meglévő, jó helyek félhetnek-e attól, hogy tönkreteszik őket mondvacsinált okokra hivatkozva?

Éppen az segítette a turizmust és a gasztronómiát, hogy bárkinek _szabad_ volt megvalósítani a saját ötletét, ezáltal egy nagy üstben tényleg csak a legfinomabb falatok maradtak a lé tetején. A központosítás és a "majd mi megmutatjuk, hogy kell ezt" hozzáállás viszont félő, hogy pont ezt a jól kialakult, működő rendszert veri majd szét, és kezdhetjük ott, ahol tíz éve abbahagytuk.

Ilyen menő reklámja még nem volt múzeumnak!

szucsadam 2016 május 18.

István hívta fel a figyelmünket, hogy nemrégiben a Garay utca elején bukkant fel egy új budapesti falfestmény. Rövid kutatás után kiderült, hogy a Neopaint csapata az elkövető, maga a munka pedig zseniális, aprólékos, színátmenetes és sorolhatnám:

p1330049.JPG

Így készült:

Róth Miksa (1865-1944) üvegfestő és mozaikművész születésének 150. évfordulójának alkalmából, a „Tiroli fiú” című művét festettük meg. Az alkotás valamikor 1885 és 1890 között készült, de pontosabb adatot nem tudni róla.

Róth Miksát szerintem senkinek sem kell bemutatni. Ha megakad a szemünk a budapesti palotákban, az Országházban, vagy akár csak egy egyszerű lépcsőházban egy lebilincselő, színes ólomüvegen, szinte biztos, hogy az ő keze van a dologban. Egész Budapesten fellelhetőek a munkái.

Ha pedig már itt voltam, életemben először ellátogattam a Róth Miksa Emlékházba, ami hogy-hogy nem pár utcára innen található. És rajzolni sem lehetne nagyobb kontrasztot a művész munkásságát népszerűsítő, trendi falfestmény és a művész munkásságát bemutató múzeum között.

p1330054.JPG

Imádnivaló volt például a nyugdíjas csoportnak jegyeket kitöltő kedves néni ebben a környezetben, mintha csak Punxsutawney-ba tévedtem volna, ahol a helyi festő kiállítását mutatná be a jótékonysági horgolókör alelnöke. (Tényleg, nagyon kedvesek és aranyosak voltak, az őrrel együtt, puszi nekik.)

p1330056.JPG

Pedig Róth Miksa világszínvonalú munkáit láthatjuk a falakon, valamint a művész és családjának lakását, eredeti bútorokkal.

Tovább olvasom

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu