English

Egy nap a városban

A hónap játéka: Összeszerelni egy igazi tekerőlantot!

szucsadam 2018 február 21.
Címkék: játék hirdető

Oké, a Ugears modell/puzzle-jeinek minden darabja lélegzetelállító. Egyrészt mert kizárólag fa alkatrészekből, kizárólag fa kötésekkel kell összeraknunk egy működő, mozgó, lélegző valamit. És nem valami hintát vagy falovat: színházat, villamost, versenyautót. És autó alatt nem azt kell érteni, hogy forog a kereke, hanem működő dugattyús motor hajtja, aminek minden eleme fából, ragasztás nélkül, a mi kezünk által lett összenyomogatva meg bepattintva.

Én azonban akkor hidaltam le igazán, amikor megláttam a tekerőlantot:

Ez egy hangszer! Egy olyan hangszer, aminek az alkatrészeit nyolc vastag falapra perforálták, a 292 felé robbantott darabokból pedig nekünk kell működő mechanikát összeállítani.

Mi sem áll távolabb tőlem. Sosem volt Technic legóm, azt hiszem, ha valaki azt vett volna, még mindig felbontatlanul heverne valami pincében vagy padláson. Utálom összeszerelni az ikeás bútoraimat, és ha falfúrásról van szó, nagyokat sóhajtva és idegesen készülök neki ennek a férfit próbáló tevékenységnek.

Viszont imádom a hangszereket, szoktam is vásárolni belőlük. Viszont a két terület sosem találkozott a fejemben: hangszert összebarkácsolni nálam az a kategória, mint az élet születése. Filozófiai mélységei vannak, egyszer még egy csomó fadarab, a következő percben egy hangszer.

Hol az a pont, amikor a semmiből valami lesz? Hol van az Isten, aki lenyúl, és megérinti, hogy akkor működj?

Úgyhogy ezzel a misztériummal vágtam neki az összeszerelésnek. Tíz órára becsülték a Reflexshop eladói a szükséges időt, végül valamivel több mint hat óra alatt végeztem:

Csak raktam, és illesztettem, és viaszoztam, hogy csússzon. Fogalmam sem volt, éppen mit illesztek össze, de a tekerőlant mellé adott színes, hatalmas fotókkal telerakott füzet nagyon pontosan megmutatta mindig, mit kell tennem. Két alkalom volt csupán, amikor nem figyeltem, és összekevertem két nagyon hasonló alkatrészt, vagy épp fordítva tettem be egy másikat, ami szimmetrikusnak látszott, de nem volt az. Máskülönben nagyon világos volt a dolgom, és a perforált falapokon is úgy voltak elhelyezve és kivágva a darabok, hogy azokat könnyen kipattintsam a helyéről, és mindig átlássam, hol keressem a következőt (egyrészt a számozással is segítettek, másrészt minden lapnak vannak jellemző sziluettjei).

Nem néztem vissza, csak raktam. Végül elérkezett a pillanat: az élet születése. A misztérium. A csoda. Befűztem a két horgászdamilt, ami húrként szolgált, majd felhangoltam a kicsikét. Ekkor jöttem rá, hogy a hangolókkal mikor is foglalkoztam, hogy a billentyűkkel, amik érintéssel lerövidítik a damil hosszát, így azok magasabb hangot adnak ki, mikor is szenvedtem sokat, és hogy még a kirakás legelején az a hatalmas kerék volt a hangképző eszköz. Rögtön a legelső mozzanatoknál egy ilyen kritikus darabot rakattak ki velem, volt bátorságuk.

Oké, nem szól még úgy a tekerőlant, mint a videókon a profiknak. Vagy még csiszolnom kell a tárcsát, vagy feljebb hangolni, vagy állítani a húrmagasságon, ezeket próbálgatom. Kicsit hamis is két billentyű, ezeken is valahogy állítani kell majd. Mindenesetre hangszer, ami szól, és játszani lehet rajta. Látható a működési elve: egy fogantyúval egy nagy fakereket forgatunk, ami éppen hozzáér a húrokhoz, ezért azok rezonálnak, végig a testben. A billentyűk pedig, ha lenyomjuk őket, hozzáérnek a húrhoz, és csak a két kezünk közötti szakasznak engedik, hgoy rezegjen, ezáltal a rövidebb damil magasabb hangon szólal meg. A felső húrt D-re érdemes hangolni a készítők szerint, a másikat ízlés szerint oktávra, kvintre, tercre, ami jólesik.

A Ugears Tekerőlant megvásárolható a Reflexshop két üzletében, vagy online itt, 21.990 forintért. Ha más Ugears modelleket is megnéznél, itt keresgélhetsz közöttük, az egészen olcsóktól a drágábbakig. A budai Reflexshopban kiállítottak egy összeszerelt színházat is.

Érdemes megnézni, hogyan készülnek ezek a modellek, és hogyan vágják ki a darabokat a nyers fába lézerrel.

Disclaimer: a Reflexshop az Egy nap a városban blog partnere

Ebben az üzemben készítik elő a Zing hamburgereket

szucsadam 2018 február 19.
Címkék: gasztro hamburger

A hamburgerkészítésnek van egy egyszerű módja: megrendeled a kész húspogácsát, ledarálva, egy szállítótól, megrendeled a bucikat, becsomagolva, egy pékségből, elmész a Metróba zöldségekért meg szószokért, ez utóbbiakkal még játszol egy kicsit, hogy egyedi legyél, és kész a hamburger. Egy kis konyha elég egy sütőlappal, ahol megforgatod a húst, a zsemlét.

Mi van akkor, ha te magad akarod megvenni az érlelt színhúst? Mi van, ha magad akarod készíteni a zsemlét? És ha mindezek feldolgozását magas szinten akarod megvalósítani, minden élelmiszeripari szabályt maximálisan betartva? (Még akkor is, ha ezek nem mindig észszerűek)

Saját feldolgozó üzemet kell nyitnod, a hamburgereződ mellé.

A Zing tulajdonosai ezt tették. A Király utcai egység alatt volt sokáig az előkészítő munkák nagy része, de egyszerűen akkorára nőtt a nyomás, olyan sokfelé ágaztak szét az előkészítő folyamatok Nébih által előírt részei, hogy muszáj volt lépni.

Nemrég ellátogattam a frissen elkészült 1000 négyzetméteres (!) üzembe,

…ahol a dolgozók dupla öltözőben készülnek elő, a férfiaknak és nőknek külön-külön két öltöző áll rendelkezésre, egyik az utcai ruháknak, második a benti öltözetüknek és a zuhanyzóknak, és zsilipszerűen működnek (fekete és fehér öltöző). Beöltözve az üzem területe előtt egy kéz- és cipőfertőtlenítő dokkoláson esnek át:

Tovább olvasom

Mitől tud még mindig érdekes lenni Robert Capa, a tudósító?

Magyarósi Csaba 2018 február 16.

Valahogy nekem sikerül mindig a legvégét elkapnom a kiállításoknak és pont ez van a Capa Központban rendezett Robert Capa, a tudósítóval is: nyáron nyitott, hó végén zár, de még gyorsan sikerült beugranom az ötven képet összegyűjtő kiállításra, amiből 18-at direkt ide paszpartuztak, kereteztek, szóval ezeket Budapesten még nem nagyon lehetett máshol látni.

screen_shot_2018-02-12_at_9_06_05.jpeg

És bár Capa kiállításokkal főleg a Capa Központ miatt tele van a padlás, ez mégis tud valami újat nyújtani az eddigiekhez képest. Persze ott van a milicista halála, de Federico Borrell Garcia most nemcsak a híres lövés pillanatában látható, hanem jóval előtte is, így elveszti műtárgy jellegét, és hirtelen ember lesz, valamit a találat után talán egy másodperccel, ami meg új kontextusba helyezi az eredeti képet.

screen_shot_2018-02-12_at_9_05_50.jpeg

A kiállításon a villanásokból történetek lesznek, a teraszon lelőtt amerikai katona önmagában borzasztó erős állítás, de attól válik részévé a sztorinak, hogy utána látjuk, ahogy társai ütik az elfogott német mesterlövészt. De a kontextus ennél sokszor még nagyobb, például egészen újraszínez mindent az a kép, amelyiken elégedett és lenéző mosollyal figyelik a derék francia település lakosai, ahogy a kopaszra borotvált fejű nőt és anyját megfuttatják, megalázzák, mert német katonának szült a háború alatt gyereket.

screen_shot_2018-02-12_at_9_06_15.jpeg

És vannak olyan fotók, amik önmagukban talán tökre nem érdekesek, de miután tudod, hogy Capa nem sokkal az exponálás után taposóaknára lépett és meghalt, mégis többletjelentést kap a kép, hiszen ez volt az egyik utolsó dolog, amit a fotóriporter látott.

Oké, nem egy vidám kiállítás, de eléggé érdemes megnézni, ha valakinek van szabad 40 perce.

Robert Capa, a tudósító
Capa Központ, 1065 Budapest, Nagymező utca 8.
H-V: 11-19
Megtekinthető: Február 28-ig

Itt a churrosmennyország!

Magyarósi Csaba 2018 február 15.
Címkék: gasztro

Egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy a churros önmagában, egy légüres térben is jó kaja-e, könnyen lehet, hogy csak a körítés, a kontextus teszi azzá. Hogy aki ismeri, az valószínűleg valami spanyol nyelvterületről ismeri, ott kóstolta először, ott nem értette először, hogy mi ebben a jó, ahogy furán néztek a magyarok sok évtizeddel ezelőtt a kólára is, amikor először lehetett inni, aztán szépen-lassan megszokták és megszerették, ahogy a churros is a legtöbb utazó kedvence lett.

Mert máshol tényleg nem nagyon találkozol vele, csak a spanyoloknál, és amikor meghallod az étel nevét, valójában eszedbe jut a meleg, a sós pára, mindenféle tapas, az angolul nem beszélő pincér, meg egy jó adag abból az izgalmas, kicsit barbár, nagyon fennkölt kultúrából, ami Spanyolország bikaviadalostól, mezetástól.

De tök mindegy, mert ha egyszer kóstolod, kóstolod többször is és előbb-utóbb megszereted valamelyik verziót, aztán már szabadulni sem tudsz tőle: vágysz rá. Nekem ma már bejön az alapváltozat csokiba mártva, de legalább ennyire szeretem a nem kanonizált verziót is, a töltötted. Egyedül magában nem tudom csak fogyasztani, ahogy a madridi kemény arcok a chucheriákban, akik tényleg magában tolják, esetleg cukor nélküli kávéba mártogatva.

Szóval érthető, hogy örülök minden új churrososnak Budapesten, bár eddig nálam itthon mindig az volt a nyerő, amivel csak időszakos jelleggel találkoztam, a Szigeten. De mostantól a Nyugati és az Oktogon közt ott van az I Love Churros, ahol végre mindent e köré az édesség köré szerveztek és megpróbáltak minden igényt kielégíteni.

p2060478.jpg

p2060479.jpg

Igen, itt nem terelnek el alternatív opciók, édességek, tapasok, itt minden churros, rögtön két kivitelben: van hagyományos és töltött is. A töltött 400-ba kerül, a sima meg adagtól függően maximum 690-be, és nagyjából mindennel tudod turbózni a sztorit: fehér és tejcsoki öntettel, mindenféle cukorkás szórással, epres, nutellás, meggyes, vaníliás, karamellás töltelékkel.

p2060481.jpg

p2060480.jpg

p2060493.jpg

És itt a végeredmény:

p2060509.jpg

p2060510.jpg

Jól gondolod. Nem a diéta az első, ami eszedbe jut róla, és ez teljesen rendben van. Az első például nutellával töltött, cukorba forgatott, csokival locsolt, kék cukorral szórt, a második meg eperrel töltött, cukorba forgatott, csokival megöntözött verzió, mindegyikben négy napnyi kalória falatonként.

De tényleg szuperek, ezek vannak a legközelebb a teljesen agyeldobós, szerintem turisták kedvéért kitalált spanyol churrosélményhez, de akik a hagyományosabb verziót kedvelik, azok meg nyugodtan próbálkozhatnak a csokiba mártogatós sztenderd verzióval: kicsit kevésbé roppan, mint egy sevillai, kicsit töményebb, de egészen közel áll hozzá.

I love Churros
1066, Bp, Teréz körút 42
H-V: 10:30-20

Végre megint itt a TÉRKŐ!

Magyarósi Csaba 2018 február 14.
Címkék: városkép

Hatalmas szerencsénkre tovább zajlik a Kamermayer tér felújítása, ami remélhetőleg eltart majd egészen őszig, hogy a Gerlóczy terasza megint ne tudjon kinyitni, vagy csak félig tudjon, vagy bármi.

Röviden az előzmények: az ötödik kerületi önkormányzat az elmúlt években párhuzamosan túrja fel a környéket és szívatja módszeresen az itt működő éttermet. A sztori lényege annyi, hogy már jó ideje nem, vagy csak részben kap működési engedélyt a terasz, eleinte megfoghatatlanul hülye okokra hivatkozva ment a fenyítés, később aztán komoly felújításokba kezdtek és azzal magyarázták a tiltást (ami egyébként az innen ötszáz méterre, a kerület egy másik felújítása mellett üzemelő kávézóra azért nem vonatkozott, mert ott “másmilyen a por”).

Ezek az előzmények és akkor a konkrétumok: a Városház utca felújítása után most már javában zajlik a Gerlóczy és a Vitkovics Mihály felújítása a Kamermayer térrel együtt, és ez most valószínűleg nem érinti majd a teraszos szezont, mert már egy hete is erősen a finishben jártak:

Annak idején, amikor az első cikkeket írtam a balhéról, behívtak az önkormányzathoz és említették ezt a felújítási tervet, szóval a beruházás nem ért váratlanul, bár akkor még azt ígérték, hogy az Új Főutcához hasonló menő burkolat érkezik majd ide is, na pont ez az, ami nem történt meg. A legtöbb helyen inkább igénytelen térkőszerűség van, amitől például a Vitkovicsban található téglaház elvesztette belvárosi jellegét és váratlanul erős lakóparki beütést kapott:

img_2710.jpg

De azért a lerakás elsőre nem tűnik japánosan hézagmentesnek, sem olaszosan ízlésesnek:

img_2711.jpg

img_2712.jpg

img_2713.jpg

Nem mondom, hogy jobb lett volna hozzá se nyúlni, mert a végeredmény biztos jobb lesz, mint volt, de nyilván nem annyival, mint lehetett volna. Azért várjuk ki a végét, tavasszal újra fotózunk!