English

Egy nap a városban

Verssel fizettem a kávémért, amit egy költő hozott az asztalokhoz

szucsadam 2017 március 23.

A költészet világnapja számomra ugyanolyannak tűnt elsőre, mint bármelyik más világnap. Attól, hogy szép nevet kapott, mégiscsak egy kedd. Teljesen véletlenül azonban erre a napra időzítettem az éppen próbaüzemen működő Magvető kávézó látogatását, és kiderült, hogy jobb napot nem is választhattam volna.

A világnap szelleme utolért. Mindjárt elmondom, miért.

A Dohány utcában járunk, a Síp és a Nagy Diófa közötti szakaszon. Ezt az utcarészletet nyugodtan nevezhetnénk a könyvesboltok birodalmának, hiszen egy alig száz méteres szakaszon van itt egy nagy Libri (gazdasági bejárata) egy Bookline átvevő pont hátsó traktusa, egy Fókusz könyváruház, egy Líra és Lant központi raktár. Annyira minden a könyvekről szól itt, hogy ha bekukkantasz egy nyitva hagyott ablakon, ott is könyvraktárat látsz.

Itt nyitott meg nemrég a Magvető Kiadó kávézója, a Magvető Café, ami annyira ráérzett valamire, hogy szerintem egycsapásra a város kötelező célpontjai között találja magát. Ugyanis hiába telt el száz év, Budapesten még mindig szorosan összefügg egymással az írott szó és a kávé, ahogy összefüggött ez a nyugatosok idején az egész városban, amikor az összes irodalmi nagyságunk ötméteres belmagasság alatt, márványlapos asztaloknál körmölt, vitatkozott, hülyült és itta a feketét.

A Magvető Café tele volt. Még a lépcsőkön is ültek, még a hátsó folyosón is, ami egyébként a szomszédos könyvesboltba vezet, és ahol az asztalok inkább tűnnek egy dolgozók számára fenntartott pihenőnek. Az asztaloknál 14 és 60 év között mindenféle korosztály EGYMÁSSAL beszélget, anyukát kísértek el kamasz fiai, és így tovább. A pult mögött és az asztalok felé sietve a személyzet nem tűnik személyzetnek. Oké, nem ritka, hogy a bölcsészek végül pultosként kénytelenek elhelyezkedni, de ez itt nem tűnt kényszernek: a Magvető kávézójában tényleg úgy látszott, hogy a tejet gőzölő bármelyik embernek van legalább három ki nem adott regénye.

“Elnézést, hogy ezt mondom, de olyan különös a személyzet itt. Például te is, nem tűntök pultosoknak, inkább irodalmároknak” - próbálkozom a hölgynél, aki a süteményeket kínálta nekem még korábban. Mosolyog. “Akik az asztalokhoz viszik ki a kávét, tényleg írók és költők. A költészet világnapja alkalmából besegítenek”.

És tényleg. Egyenesen börleszkbe illik, ahogy az egyikük sehogy sem találta az asztalokat, tétován nézegetett körbe, hogy kinek lesz a kapucsínó és a dupla eszpresszó. Aztán, miután valaki kiált helyette egyet, és a célszemélyek jelentkeznek, a következő rendeléssel ugyanez. Aztán megint a következővel. Költő, Závada Péter.

A kínálat: semmi különös. A kávé tűrhető, a kekszek, a piték közül a csokis jó, a citromos nem annyira, van még tart, répatorta, hasonlók. Nagyon nem kell elájulni, de nem is ezért járunk majd ide, hanem a hangulatos berendezés, és az OSB lapokból emelt könyves dobogó miatt, ami játszótérré változtatja a helyet.

Az asztaloknál egy rakás lap, amin a Julius Meinl kínálja fel, hogy ebben a kávézóban is verssel fizethetsz a kávédért. Sajnos, ez csak március 21-re volt érvényes.

dsc02141_1.JPG

Egy rakás másik hely is részt vett az akcióban, ami egyébként zseniális. És ott körmöl egy rakás ember, görnyed gondolkozva a papír fölött, és írja akár a saját versét, amit eddig senkinek nem mutatott meg, és most felajánlja a jogokat a szabad felhasználásra. Nem az ingyenkávé miatt, persze az is jópofa. Hanem mert a felhívás megmozgatta az embereket, akik arctalan tömegeknek mutathatják meg a versüket akár anonim módon, vagy egymás asztalon felejtett verseit is olvasgathatják. Mint ahogy velem is megtörtént, és kamaszkorom utolsó nagy művén, a “Büdös van, és fázom”-on is elnevetgélt az utánunk következő csapat.

Nem tudom, mi lesz a versek sorsa. Nem tudom, mi lesz a Büdös van, és fázommal, hogy végre elfoglalja-e méltó helyét a világirodalomban egy Julius Meinl-es piros borítós kötetben, de nem is számít. Olyan ez, mint spermabankba menni: te a magot elszórtad, aztán hogy hol hajt ki, már nem a te kompetenciád.

Magvető, értitek. 

Hehe.

Magvető Café
Cím: 1074 Budapest, Dohány u. 13.
Nyitva: H 15:00 - 22:00, K-Szo 08:00- 22:00, V 08:00 - 15:00

 

Pata Negra Asador: gyerekállatok a csúcsra pimpelt spanyolban

Magyarósi Csaba 2017 március 21.
Címkék: gasztro

Miután az őszt elég alaposan Spanyolországban töltöttük, és ott elég alaposan megettünk minden létező spanyolos fogást (mert az éttermi árak, főleg Andalúziában, viccesen alacsonyak európai összehasonlításban), kellő önteltséggel önbizalommal vágok neki egy spanyol étterem tesztelésének.

De azért engem is érhetnek még meglepetések.

A helyszín a Pata Negra Asador, ami a harmadik Pata Negra a városban, de az első, ami idén nyílt, és ami tök más, mint az első kettő: azok barátságos tapas bárok, nem olcsók, de megfizethetők. Ehhez képest az Asador főleg grillezett húsokat ad, a tapasok itt valójában másfélszeres méretű, tehát jóval drágább előételek, a környezet meg nem annyira közvetlen, inkább jutt eszedbe valami elegánsan high-techre pimpelt barbár rítust a beltérről, mint egy baráti falatozgatás valahol Sevilla belvárosában.

Ja, és az árak is magasabbak. Jóval magasabbak.

Szóval belépsz az étterembe, a falakon bikaviadalokról, meg hasonlókról készült kiváló minőségű képek, amik ugye porral és vérrel járnak, ezekkel erős kontrasztban ott van a modern, letisztult, már-már hideg belső tér és az enyhe grillszag, ami a hatalmas sütőből tör elő néha.

dsc07233.JPG

Nem azt mondom, hogy az Asador barátságtalan, csak sokkal kevésbé barátságos, mint a többi Pata Negra.

Viszont az ételek itt is kiválóak, sőt, olyan ételek is megjelennek az étlapon, amik nemcsak a másik két étteremben, de még Magyarországon is ritkák.

Van például borotvakagyló, ami elég visszataszítóan tud viselkedni a tengerparton:

Viszont tök jó a tányéron:

dsc07206.JPG

Ugyanígy finom volt a szívkagyló, bár nem jobb, mint egy hasonló fogás a másik két Pata Negrában, csak drágább, de cserébe nagyobb is az adag, meg már a másik két helyen is eleve jó a kaja.

dsc07207.JPG

És ettünk még faszénen sült zöldségeket kecskesajttal, ebben a fogásban főleg a kecskesajt volt a jó, egy kicsit szétcsúszott a koncepció mind vizuálisan, mind ízében a tányéron:

dsc07210.JPG

A főételeknél bajban voltunk, mert az Asadorban főleg gyerekállatokat sütnek meg, ami teljesen jó választás, hiszen ezeknek friss, puha a húsuk, de Ádám az egész műfajtól elvette a kedvem két éve Segoviában, ahol bébimalacot raktak elénk, ami annyira omlós volt, hogy tányérral vágták szét a húsát. Ott ez a szokás.

Szóval a szám szélét nyalva estem neki a malacnak, amikor Ádám látványosan közbemerengett, majd arra jutott, hogy gyerekállatot enni egyszerűen nem helyes. Erről aztán vitatkoztunk egy kicsit, hogy miért jobb a disznónak, ha egy év múlva vágják le, mintha azonnal, meg ez az élőlény úgyis csak azért jön a világra, hogy megegyük, de végül Ádám merengésre valahogy átterjedt rám is és azóta nem tudok jó érzéssel megenni valamit, ami csak azért tölt el több hónapot az anyja hasában, hogy születés után egyből torkon szúrja egy joviális böllér.

Szóval hiába volt az Asadorban tejesbárány lapocka, vagy tejesmalac lapocka, esetleg tejes kecskegida, amik biztos mind egytől egyig fantasztikus fogások, sőt, hiába volt bresse-i bébicsirke (pedig legalább öt éve akarok bresse-i csirkét enni végre, és itt van, itt VAN!), ezek valahogy kiestek, de sebaj, mert jött egy kis ibériai sertésnyak, ami bőven kárpótolt mindenért, főleg a zöldbors mártással és életem legjobb köretével, a grillezett, sajtal és serrano sonkával töltött burgonyával.

Mert ez tényleg fantasztikusan jó fogás volt:

Pedig az ember viszonylag ritkán fut bele félig átsütött disznóhúsba, kacsával vagy marhával szokás ilyesmit művelni, de itt olyan jó minőségű volt az alapanyag, hogy simán alkalmas volt az féligátsütésre. Remek fogás, és egyetlen kis állatot sem kellett levágni a kedvéért.

Desszertből, ne kérdezzétek, miért, csokoládét kértem olíva olajjal, pirítóssal és sóval, szóval olajos kenyeret csokival, ezt már egyszer kikértem a Kálvin téri étteremben is, és utólag akkor sem értettem magam, pedig sokkal jobb, mint amilyennek hangzik.

dsc07226.JPG

A többiek ilyesmiket rendeltek, azokba is beleettem, finomak voltak:

Az Asadorban tehát ehetsz tök jó dolgokat, de valamivel formálisabb a környezet, mint a másik két helyen és az árak is magasabbak, ezt érdemes figyelembe venni választás előtt.

Pata Negra Asador
1061 Budapest, Paulay Ede utca 39.
+36 1 406 2728
Ny: 11-24

Ha nem bírod kivárni a tavaszt, kávézz egy virágboltban

szucsadam 2017 március 17.
Címkék: gasztro kávézó

Várat magára az igazi tavasz, úgyhogy még ki kell húzni valahogy, virágillat nélkül, és mérsékelt madárcsicsergéssel, itt-ott poloskákkal. Mondjuk ha a Kossuth tér felé jársz, és beülnél valahová, az első problémán tudok segíteni.

A Smúz - Virágneked nevű hely egyike a korábban már általam emlegetett, egyre divatosabb multifunkciós helyeknek. Vagyis egyszerre két feladatot lát el: kávézó és virágbolt.

És hogy milyen egy virágboltban kávézni? Virágillatú.

Mondjuk a hely kábé 70 százalékban inkább vendéglátóhely, a sok-sok virágot felfoghatjuk mennyiségi díszítőelemnek, amiket mellékesen - hogy mégse legyen akkora a pazarlás - meg is lehet vásárolni. Persze felvesznek rendeléseket is virágra, szóval azért megáll ez a láb is, de a Parlament mellett szerintem ebből nem lenne egyszerre folyamatosan húsz-harminc vendégük (bár lehet, hogy sok férfi dolgozik errefelé, rossz lelkiismerettel, ki tudja...).

Azt meg azért milyen jópofa sztori odahaza mesélni, hogy képzeld, a magyarországi Országház mellett virágboltban hozták ki a kávét.

A kávé egyébként egész jó, profi gépen készül, van test, de a crema picit vékony, és az íz sem túl mély. A croissant alapvetően jó, csak sajnos kiszáradt. Viszont a smoothie, na az aztán odaver rendesen, a virágillatban gyümölcsöt inni a legjobb tavaszvárás, amit el tudok képzelni. 

És akkor az árak. A Parlament mellett vagyunk, kilátással a Dunára, ezt csak azért mondom, hogy legyen mihez viszonyítani, minden kábé 40 százalékkal drágább, mint mondjuk Erzsébetváros menő részein. A croissant 530, a quiche 2450 forint, espresso 550, kisfröccs 900. Gondolom mindenki ebben a sorrendben szokta kérni.

Van virágos menü szerelmes pároknak, a koktél és rózsa menüben például található 2 db koktél, ami mellé egy szál rózsát hoznak ki, 3990-ért.

Jópofa, világos, aranyos és drága hely, de kétségkívül nagyon jó párosítás a virágbolttal egybekötött kávé. Amikor ott jártam, szinte teltház volt, és egy lány próbálta állni a sarat, amitől kissé barátságtalan lett a hangulata - talán itt lehetne javítani a szolgáltatáson. Ha már prémium, akkor legyen a felszolgálók számában is az.

Ja, a legfontosabbat kihagytam: úgynevezett “kis hungarikumhatározó“ könyveket is árulnak, illetve sálat, pólót és táskát is, ha bármelyiket elhagynánk esetleg a kávézóba menet, útközben. Matyódesign.

SMÚZ - Virágneked
Cím: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 18.
Nyitva: H-P 9:00 - 20:00, Szo-V 10:00 - 20:00

Egy budapesti vállalkozás beindítása - Hogyan tedd ismertté a helyed?

szucsadam 2017 március 16.
Címkék: vállalkozás

Posztsorozatunkban arról írunk, hogyan lehet beindítani egy budapesti vállalkozást. Megmutatjuk, mit kell tenned, hogyan kell tervezned, és mire számíthatsz, ha a fővárosban nyitnál egy új helyet. Akik eddig alkalmazottak voltak, így belelátnak, milyen kockázatokkal jár a vállalkozás, akik pedig vállalkoznak, segíthetnek a posztokon, kommenteken, emaileken keresztül, hogy mások is vállaljanak kockázatot, mert - sokszor - megéri.

A feleségem - marketing-tanácsadó - azt szokta mondani, hogy marketing az a szakma, amihez saját bevallása szerint mindenki ért. Hiszen józan ésszel, és fogékonysággal sok mindent meg lehet oldani. Apróságnak tűnő dolgok felett elsikkadunk, de kit érdekel, ha már ilyen sok mindent készre hoztunk. Ki a fene kötne bele egy táblába, egy logóba, a helyesírásba, egy Facebook oldalba, a Facebook oldalon a kommentembe, egy sajtómeghívóba, ha egyszer itt van ez a nagyszerű termék?

A fenti kérdés az üzletnyitások legpusztítóbb gondolata.

Aki ezt felteszi, és megvonja a vállát, gyakorlatilag halálra ítéli magát. Úgyhogy gondoljuk át még egyszer.

A termék nem az, amit árulsz, amit mindig is készíteni szerettél volna, és alig várod, hogy mások is kipróbálják és megdicsérjék. A termék az egész, amit ennek eladása érdekében teszel, minden, amit a vendég lát. Még a fáradt mosolyod is a nap végén.

Kaptam egy levelet korábban, egy PupiCake nevű hely üzemeltetői írtak: szeretnék megmutatni, amit létrehoztak. Az én írásaim ihlették őket - mondták. Úgyhogy elmentem, a Bartók Béla útra, egy családias helyre, amit egy fiatal pár nyitott sütiző-szendvicsező bárnak. Imádnivalóan aranyos, mondanám - ha az egyik barátom nyitotta volna. Bagelek, amikből nincs kispórolva a cucc, házi készítésű sütik, nem fantasztikus cukrásztechnológiával, viszont szeretettel és odafigyeléssel. Mi lehet a baj? (update: a hely ottjártam óta sokat fejlődött, érdemes megnézni a változásokat)

A helyiség előtte könyvelőiroda volt. Most sem tűnt másnak: lelakott falak, középen egy új pult, de sehol egy látványos előkészítő műhely, a kaják a hűtőben vagy csak úgy, a pultra kirakva állnak. A falon nincsenek kajafotók vagy étlap, az egész olyan, mint a limonádéárus lányok adománygyűjtő standja, ahol, ha veszel száz forintért egy italt, segítesz a nyári táborra gyűjteni.

(update: a hely ottjártam óta sokat fejlődött, érdemes megnézni a változásokat)

Mi történt? Elfogyott a pénz. Felújították, ameddig tartott, megvették az alapvető gépeket, alapanyagokat, kifizették a kauciót, bérleti díjat, és kész. Talán majd lesz tábla, meg egyenruha, meg weboldal, meg frissen előkészítő pult.

Basszus, ezt nem szabad. Az a hely, ami limonádéárusként nyit, csak iszonyatos nehézségek árán kerül ki ebből a megítélésből. Az pedig, hogy igazán minőségi helyként gondoljanak rá, szinte kizárt.

Persze, egy ideális világban elég lenne, hogy jó terméket készítesz. De sajnos ma már más a helyzet: az első pillanattól lehengerlőnek kell tűnnöd ahhoz, hogy lehengerlő legyél. Ez miből áll?

  1. Egy szép, kifejező logóból, ami alapján beazonosítanak (PupiCake-nél még megvolt)
  2. Egy egyértelmű üzenettel, önazonosítással, amit mindenhol képviselsz
  3. Egy naponta-kétnaponta frissített Facebook oldalból, és saját oldalból az egyéb közösségi médiumokon. Ehhez profi fotók.
  4. Külön weboldal előny, de nem kötelező. Ha van, az lehet valami egyoldalas, egyszerű fekete-fehér dizájner-rajzolgatós.
  5. Cégér vagy tábla, hogy lássák az üzletedet
  6. Csinos vendégtér, ahol a bútorok minőségét összhangba hozod az ételek minőségével
  7. Színes-szagos tábla, amivel bemutatod a kínálatot, és újra kiemeled az erényeid
  8. Egyenruha a dolgozókon előny, hiszen ezzel sugallod, hogy aki itt kiszolgál, nem az utcáról esett be, hanem elkötelezett az általad előírt minőség iránt

dsc00084_copy_2.JPG

Ne nyisd ki a helyet, ha még hiányzik az utolsó egy-két millió. Várj még, és akkor vágj bele, ha a fentiekre is tudsz még költeni. 

Jön a következő nehéz feladat: hogyan tudasd az emberekkel, hogy létezel? Magyarul hogyan tedd ismertté a helyed, hacsak nem akarsz a szájhagyományban bízni?

Rögtön nagyon fontos, hogy besoroljuk, miféle helyet is nyitottál épp? Egy ismert, menő séf dolgozik a konyhádban, a vendégtered valami tematikus állatság, és bármelyik valamirevaló dizájnerblog szívesen kitenné a sajtófotóidat? Ez esetben ne aggódj: az első nagy löket a látogatókból biztosan érkezni fog. A legtöbb blog és weboldal sietni fog, hogy egy nyitás környéki riporttal szolgáljon a közönségnek - a saját oldaluk és a főszerkesztő naprakészségét hirdetendő -, ha újító vagy a területeden, akkor még a nagy online lapok gasztro rovatából is számíthatsz gyors látogatókra, és persze a szájhagyomány is működik majd. A Facebook oldalad lájkjai- ha költöttél egy kis pénzt profi fotósra, és szépen csorgatod a jól fényelt fotókat - meredeken emelkedik ötezerig, egy kis pénzben kifejezhető ráhatással (Boost) tízezerig is. 

img_0755_copy.jpg

Gyorsan tegyük hozzá az aranyszabályt: a kezdő löket, az első gyors ötszáz vendég nem a siker titka. Akik először jönnek, azoknak másodszor is jönniük kell, mert ha mindenki csak egyszer eszik nálad, gyorsan végigmész a város erre fogékony szeletén, és kimerülsz. Az első idő az esély, hogy megmutasd, mit tudsz: ha biztató kezdet után gyors a visszaesés, valamit elszúrtál, és komolyan szembe kell nézned azzal, amit létrehoztál.

Oké, mi van, ha nem vagy ennyire menő? Jó minőséget lőttél be, jó helyen vagy, és költöttél a vendégtérre, a fotós által készített képek szuperül festenek. Van hitvallásod, amit szívesen megosztasz, és elkötelezett vagy a fejlődés irányába. 

Ha jó helyen nyitottál, és figyelsz a fent felsoroltakra, akkor az adatbázis-építésben érdekelt oldalak (akik lehetőleg minden újdonságról írnak valami szépet, hacsak nem kritikán aluli), felkeresnek majd. A legtöbb blogger pénzért lesz majd hajlandó írni rólad. Eltelik egy-két hét, már nem parázol annyira, úgy érzed, kész vagy a nagyobb forgalomra is, és ekkor kezded aktivizálni magad. 

Most pedig abban szeretnék segíteni, hogy az Egy nap a városban blogot megkeresve mire számíthatsz. Mert a mi esetünk más, mint amivel a piacon máshol találkozol.

  1. A most nyíló helyedet bemutató, teszt jellegű írásra ne is kérj árajánlatot tőlünk, ilyennel nem foglalkozunk.
  2. Ehelyett írj nekünk egy levelet, amiben felkelted az érdeklődésünk. Ki vagy, miért nyitottál, mit akarsz elérni, és miben vagy más, mint mások.
  3. Ha lehet, ezt a levelet ne a nyitás után három héttel küldd el nekünk, hanem inkább három héttel előtte. Sokkal jobb esélyeid lesznek, hogy felkészülünk a látogatásra.
  4. Ne írj nekünk olyat, hogy “átküldöm a cikkeket, amik eddig megjelentek rólunk, reméljük ez felkelti az érdeklődéseteket”. Ne kérd tőlünk, hogy hatodikként ugyanazt írjuk meg, mint előttünk öten. Próbáld megérteni, nekünk mi a fontos.
  5. Nem jelentkezünk be előre, nem mutatkozunk be az ajtóban.
  6. Akár írsz, akár nem, mi nem vállaljuk, hogy mindenképp írunk rólatok.
  7. Nem tartoztok nekünk azért, mert írtunk rólatok. Magatoknak köszönhetitek.
  8. Nem tartozunk nektek azért, mert írtunk rólatok. Nem írjuk át a posztot, csak akkor, ha tévedés található benne.

Ami még nagyon fontos: ideális esetben mindent szakember csinál. A szakács főz, a pincér felszolgál, a PR-os kapcsolatot tart, a marketinges kampányol, a fotós fotózik. Persze ritkán van valakinek induláskor annyi pénze, mint mondjuk Zsidai Roynak, így megpróbálunk minél több mindent magunk megoldani. Egy jótanács azonban: ami nagyon nem megy neked, add ki valaki másnak.

Néhány személyes tapasztalat. Egy szuper pizzákat készítő hely tulajdonosa például úgy gondolta, hogy a Facebookon reklamáló vendégeit ő maga osztja ki a közösségi oldalon. Nem tudta, hogy a közösségi oldalon a választ sohasem annak írod, akinek épp válaszolsz. Mindenki másnak írod, akik olvassák: őket kell meggyőznöd arról, hogy korrekt vagy, és még véletlenül sem húzod senki fejébe a sapkáját. Engem vendégként egy szörnyű szusiélmény után kiosztott egy másik étterem menedzsere, kérdőre vonva, hogy ugyan jártam-e Japánban, és ha nem, akkor milyen alapon mondom, hogy a lazacuk büdös. De fenyegetett meg már amerikaiskodó büfétulajdonos perrel, és hogy a szakma képviselőit is kritizáljam picit: volt, hogy profi PR-os írta nekem egy negatív kritika után, hogy minden bizonnyal a konkurencia pénzelt le engem, hogy rosszat írjak az ehetetlen ételükről.

Ilyeneket nem szabad. Ha nem tudunk higgadtan, méltósággal kezelni ilyen helyzeteket, bízzunk meg valaki mást, aki tud.

Gasztro PR-ost is megbízhatunk, hogy kiküldje nyitásunk sajtóközleményét a címlistájára, így az újságírók közül sokan megkapják a hírt. Ha több pénzünk van, rendezhetünk sajtóetetést, akár buszoztatással egybekötve, piknik jelleggel, erre egymillió körüli összeget kell elkülöníteni.

Ha komolyan gondolod, és idővel növekedni tudsz, úgyis saját embered lesz, aki felel a marketingért és a PR-ért. Ő majd kitalál finom kis kampányokat még, el lehet költeni a világ pénzét is a jó megítélés oltárán, de amiket fent írtam, egy gyors kezdésnek bőven elegendőek.

A következő részekben foglalkozunk az alkalmazottak felvételével, és megtudhatjuk, milyen feladatok várnak még ránk a vállalkozásunk beindítása után.

Az emberek, ahogy a csukott ajtók mögött élnek

szucsadam 2017 március 14.
Címkék: film városkép

“Egy gyerek szemével, és a majd ott élők szemével kell ránéznünk a tervekre. Istent játszunk” - mondta Emile Aillaund építész, aki egy 1969-es archív felvételen a párizsi Cité des Courtillières lakótelep panelházait tologatja egy terepasztalon. Itt egy kis tér, amott befordul a házak vonala. 

screen_shot_2017-03-11_at_9_42_28.png

Amikor a Budapesti Építészeti Filmnapokat ajánlottam néhány hete itt a blogon, azt írtam, hogy a városban, az épületekben élő ember lesz az egyik fő témája - ahogy egyébként a blog is ezzel foglalkozik.

Hogy ennek mi a jelentősége? A Betontörténetek című dokumentumfilmben a panellakások építői szólaltak meg - ott hangzott el a poszt indító idézete is. Istent játszik az építész, hiszen amit ott leragaszt, a valóságban sok száz tonnányi betonból kötik hozzá a földhöz, és generációk élnek majd benne. Azt, hogy hogyan teszik majd ezt, mennyire élvezik a lakóhelyüket, milyen benyomások érik őket majd az évtizedek során, amikor ezredszer is rámerednek ugyanarra a falfelületre: az építész kezében emberi sorsok vannak. 

A filmnapok kínálatából kifejezetten azokat az alkotásokat néztem meg, amik erre reflektálnak. Hogy mennyire sikerült ez a feladat, a "sorscsinálás" az egyes koroknak, alkotóknak. Hogy miként élnek az emberek a falak mögött - ezeket a titkokat általában csak az láthatja meg, aki szintén ott él. A Betontörténetekben panellakások építését, megítélését mutatják be, a Finoman átalakított lakóházban egy korábban már pusztításra ítélt lakóházat alakítanak át teljesen, a 25Bis című filmben egy elegáns, Eiffel-torony közeli lakóépület otthonaiba kapunk bepillantást a gondnok segítségével, míg a Formák az élet vonatkozásában - A bécsi Werkbundsiedlungban egy különleges lakótelep életét kísérhetjük figyelemmel.

screen_shot_2017-03-14_at_8_41_16.png

“Lakni valahol több, mint hogy fedél van a fejed felett, élvezni kell az életet. Például itt van a sarki kocsma…” - hangzik a hatvanas évekbeli deutsche érvelés a panel lakótelepek mellett, egy ott élő szájából. A film bemutatja, hogyan gondolkoztak ezekről a lakótelepekről az akkori építészek, ott élők, és az alkotóművészek. Láthatunk részleteket propaganda-interjúkból, szovjet panel-balettekből, ahol a fiatal pár ragyogó szemmel piruettezi végig a szobákat, és persze friss beszélgetésekben is megismerhetjük, mit gondolnak ma a panelről az ott lakók.

screen_shot_2017-03-10_at_20_55_39.png

screen_shot_2017-03-11_at_10_19_47.png

Az egész jelenséget a volt szocialista blokkal azonosítjuk, ám a dokumentumfilm gyorsan rávilágít, hogy a házgyár, az előre elkészített elemek gyors összerakása francia találmány, és ott ugyanúgy ünnepelték ezt a felfedezést, mint nálunk a hatvanas években. Tíz munkás két lakást összerak egy nap alatt, negyven panelből - szólt az állítás, ami tényleg fantasztikus teljesítmény. Egy csehszlovák építész egyenesen azt állítja, hogy szerinte ma a legideálisabb lakóhely egy külvárosi panel, hiszen az ott élő egyformán közel vannak a városhoz és a természethez. De azért az ő szíve is belefacsarodott volna azokba a felvételekbe, amik a cseh Most városában készültek. 1967 és 1982 között az óvárost teljesen lerombolták az alatta található barnakőszén miatt. De nem akármilyen városról van szó: úgy képzeljétek, mintha Erzsébetvárost robbantanák darabokra.

screen_shot_2017-03-11_at_10_29_15.png

Hogy ez legyen belőle végül, egy újváros, kicsit odébb:

Tovább olvasom

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu