English

Egy nap a városban

Hol tart a magyar streetfoodforradalom?

Magyarósi Csaba 2016 szeptember 29.
Címkék: gasztro

Azt látjuk, hogy mekkora változáson vagyunk túl: néhány éve még igazi kihívás volt rendes gyorskaját enni Budapesten, de akkora, hogy ma már minősíthetetlen éttermek voltak a sztárok az éjszakai életben. Emlékeztek még, hogy mekkora kultusza volt a fagyasztott hússal dolgozó csalamádés hamburgerezőknek és a körúti katasztrófákat áruló gyrososoknak?

Amikor az első toplistáinkat írtuk, még nekünk is meg kellett küzdenünk ezzel a közeggel, a 2010-es hamburgertesztünk alatt például elég komoly nyomás alá helyeztek minket a kommentekben azzal, hogy demiértnemkerültfelaványamamahamburgeremikorolyanaranyos?

Mert szar, azért.

Az elmúlt években aztán fénysebességgel kilőtt a budapesti streetfoodműfaj és ma már a legjobb ötven-száz étterem bármelyikében olyan minőséget kapsz, hogy az a 2010-es Budapesten belefért volna a legjobb ötbe.

És ez fantasztikus. Meg a változatosság is, hogy hányféle hamburger, jó gyros, pulled pork kapható.

De elég ez? Mármint oké, hogy önmagunkhoz képest sokat fejlődtünk, de állapítsuk meg újra, hogy ez az önmagunk néhány éve még őszintén tudott örülni a fagyasztott húsból, konzerv csalamádéból és túlfújt buciból készített hamburgernek.

Mit tud ehhez képest a világ és hol helyezkedünk el benne?

Erre a kérdésre tök egyszerűen megkapjuk a választ, ha megnézzük, hogy mi a menő tőlünk nyugatra és keletre.

A nyugati helyzetet az elmúlt egy évben elég alaposan sikerült felmérni: ettünk Párizs, London és New York legjobb vagy épp legelismertebb hamburgerezőiben, amik azért referenciapontnak meglehetősen jók.

A párizsi hamburgeres élményt itt tudjátok megnézni 9:17-től:

A londonit meg itt 12:33-tól:

A New York-iról meg egy fotó készült:

dsc08510_1280.jpg

dsc08512_1280.jpg

Párizsban egyebek közt a Cantine Californiában, Londonban a Honest Burgerben, New Yorkban meg a Shake Shackben ettünk, ezek mind kiemelt helyek, olyanok, amiket elismernek, amikről beszélnek.

És hát az a helyzet, hogy mindegyik jobb volt, mint a magyar csúcsmezőny. A párizsiban minden közhelynek megfelelve olyan sajtok voltak, hogy azok egészen új dimenzióba helyezték a műfajt, a londoni éttermekben a hús minőségével sikerült kiváltani a, vigyázz, kemény szó, áhítatot, a New York-i meg egyszerűen nagyon egyben volt, tökéletes egyensúlyban volt a cucc.

Csakhogy: a külföldi verziók jóval drágábbak, mint a magyarok. A londoni hamburger csak a font jó ideje tartó gyengülésének köszönhetően hozható el már 3500 forintért, nem is olyan rég még 4000 fölött volt az ára, a párizsi hamburger még most is 4,5 ezerbe kerül, egyedül a New York-i van a magyar árak közelében, a Shake Shackben már egy duplát is megkapsz valamivel kétezer fölött, de azt is tegyük hozzá, hogy ez tényleg nem sokkal mellbevágóbb, mint a magyar, csak valamivel jobb. A másik két esetben viszont a hazai ár duplájáért adnak jobb minőséget, és persze vannak is extra költségeik a bérleti díjakat és a béreket tekintve, de a húst, sajtokat, péksüteményeket itthon sem lehet olcsóbban beszerezni, ilyen árakat viszont nyilvánvalóan nem lehet nálunk elkérni.

És mindezek mellett is az a helyzet, hogy bár a párizsi, londoni hamburger egyértelműen jobb, mint a budapesti, ezek már egyáltalán nem elérhetetlen vagy vagy innen nézve valószerűtlenül magas csúcsok.

Ha a kiindulási pont a tíz éve még általánosan elérhető fagyasztott húsos konzervborzalom, az elérhető csúcs meg a londoni, párizsi csoda, akkor nagyjából úgy lehetne felvázolni a fejlődést, hogy az abszolút nulla és a maximális száz pont közti út hetven százalékát megtettük. Az, amit mi eszünk, aminek örülni tudunk, bármelyik nyugati világvárosban elmenne és ez hatalmas fejlődés ahhoz képest, ahonnan indultunk, vagy ami tőlünk keletebbre tapasztalható. Én sok mindent nem próbáltam arra, Attila viszont, a Vízum blog szerzője Moszkvában és Bukaresben is megpróbálkozott a helyi streetfoodkultúra megismerésével és nyilván nem próbált ki minden helyet, de azért szerzett némi tapasztalatot arról, hogy a helyiek szerint mi ott most a menő. A román fővárosról írt is nekünk röviden:

Bukarest belvárosában a városnéző séta végén épp vacsora után kutattunk, amikor a szemem megakadt egy érdekes foghíjtelken. Persze láttam már egy rakás Street Food udvart efféle környezetben, de a Kelet-európai régióban Budapesten kívül hasonló placcokkal nemigen találkoztam még. A hely maga nem nagy, de a térkép szerint van itt minden, román, olasz, török, sőt magyar is, no meg persze a kötelező burger. Körbejárva több ígéretes helyet is láttam, és bár a Kürtőseria lángosára is kíváncsi lettem volna (egy sima 620), mégis inkább a a steakes szendvicses felé vettem az irányt, amiből egy adag sültkrumplival 1800 forintért csak tudhat valamit.

Na szóval: steakből nyilván nem a legjobb angol bélszínt vártam, de azért legalább valami színhúst, nem pedig daráltat. A sajt a legkommerszebb trappista volt, ráadásul túl vastagon és kb. majdnem olyan állagban ahogyan azt a hűtőből kivették. A saláta a gyorséttermekből ismert aprólék, némi majonéz, a kenyér pedig egy pita és pászka között valahol félúton lévő, már nem olyan kellemesen túlégetett valami volt. A krumpli különösebb említést nem érdemel, nem volt rossz, de boldogságérzet sem fogott el miatta.

Egyszóval nem volt egy nagy élmény, legalábbis gasztronómiai értelemben, sőt, mondhatni csalódás. Mert amúgy tényleg drukkoltam annak, hogy Európa keletebbi tájain is találjak egy jó és ígéretes streetfood éttermet. Persze kár egyetlen próbából messzemenő következtetéseket levonni, de a bukaresti ismerőseim szerint ez egy olyan helyszín, ami új, izgalmas és érdemes kipróbálni.

Szóval ha kicsit keletre nézünk, látjuk, hogy honnan indultunk, nyugatra meg ott lebeg előttünk a cél, de végignézve ezt a távolságot az látszik, hogy az út nagyobb és problémásabb részét már megtettük, lehet pezsgőt bontani!

És ha neked is van tapasztalatod, akármelyik irányból, írd le kommentben!

Ezzel az appal elkezdhetsz bringázni Budapesten!

Magyarósi Csaba 2016 szeptember 27.

Izgalmas folyamat, ahogy a budapesti bringázás egy szubkultúra hobbijából tök átlagos közlekedési eszköz lett a kétezres években. Jó tíz évvel ezelőtt még csak a legelszántabbak ültek itt biciklire és sokáig tartotta magát az a legenda, hogy aki Budapesten bringázik, az az ördöggel cimborál. Aztán szépen lassan tanulók, könyvelők, igazgatók is elkezdtek tekerni és hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy a bicikli már nem extrémsport többé volt légiósoknak és egyéb túlélőknek, hanem sima közlekedési eszköz.

Néhány évvel ezelőtt részt vettem egy kerekasztal beszélgetésen, ott kezdte el feszegetni az egyik felszólaló, hogy milyen is pontosan a budapesti bringás. Tök jó érzés volt azt válaszolni rá, hogy igazából semmilyen: ez már nem egy homogén közeg többé, tízévestől kilencvenévesig mindenki teker, akkora tábora lett a bringázásnak, hogy a biciklit leszámítva szinte semmi sincs a közös halmazban.

Tavaly volt egy óriásfelmérés is, amiből kiderült, hogy húsz év alatt megtízszereződött a kerékpáros forgalom a városban, az emberek leginkább hétköznap tekernek, tehát munkába járáshoz, ügyeket intézni, ha az időjárás tíz fok fölött van, a város tele van biciklikkel, főként a XI. kerület és XIII. kerület és a XIII. kerület és a III. kerület tengelyen.

img_6337.jpg

Én kábé öt éve kezdtem el tekerni Budapesten és eleinte azért volt ebben némi izgalom, hiszen egy szűk utcában elég stresszes tud lenni egy hirtelen mögötted megjelenő busz vagy teherautó, de még egy sima személyautó is. Bár azt is tegyük azért hozzá, hogy a legendásan állat módjára vezető autósokkal nekem többnyire csak jó tapasztalataim voltak ebben az öt évben - általában mindenki türelmesen vagy előzékenyen viselkedett.

Ezzel együtt akkor és azóta is inkább a kerékpársávot használom, ha van ilyen, és a tavalyi monstre felmérésből is az derült ki, hogy az emberek többsége keresi a biztonságos közlekedési lehetőséget, pont azért, amit a cikk elején írtam: mert ez nem extrémsport többé, és a bringások nem a kalandot keresik, hanem azt, hogy miként tudnak biztonságosan és gyorsan eljutni A-ból B-be, lehetőleg kerékpársávon.

Na és akkor el is jutottunk a Bringamánia appig, amit a héten adott ki a biciklizős buliban különféle rendezvényekkel amúgy is évek óta szügyig elmerülő McDonald’s, és ami pont a fent vázolt problémára ad megoldást: ez egy bringás navigáció, ami nagyon-nagyon odafigyel a bringautas lehetőségekre, már ha erre van igényed.

bringa1.jpg

Ugorjunk vissza: indításkor vagy létrehozol egy új felhasználót, vagy belépsz Facebookkal, utóbbi néhány spéci előnnyel jár, de erről majd később. Belépés után jön a program egyik legszimpatikusabb vonása: be tudod állítani, hogy milyen biciklis vagy: kezdő, haladó vagy pro és a program ennek megfelelően ajánl majd útvonalakat. A készítők ugyanis a legtöbb budapesti utat beszámozták attól függően, hogy melyik milyen forgalmas vagy kockázatos. A kezdőknek óriási segítség ez a program, ami elintézi nekik, hogy szinte végig csak bringautakon és kisebb forgalmú útvonalakon kell tekerniük, én öt évvel ezelőtt a fél teleszkópomat odaadtam volna egy ilyen funkcióért (nincs teleszkópom).

A haladóknál a program már képes az optimálishoz közelebbi útvonalat is választani, ezt használtam én, és van a pro beállítás, ami meg már majdnem egy autós navigáció, Nagykörúttal és egyéb nyalánkságokkal.

És tök jól ajánl útvonalakat a program, kipróbáltam és a legtöbb esetben nagyjából pont arra visz, amerre én is szoktam járni két pont között, pedig én ezeket az irányokat hosszú évek alatt kísérleteztem ki. Sok a bicikliút, de szinte sosem kell kerülöm miattuk, viszont mindig elkerüli azokat az életveszélyes szakaszokat a program, ahova semmi kedvem menni.

bringa2.jpg

A navigáció egyébként úgy néz ki, mint bármelyik autós programban, látod magad előtt a teljes útvonalat és az app azt is mutatja, hogy mikor merre kell kanyarodni. A fejlesztők a kerékpáros szervezetekkel és gyakorlott bringásokkal egyeztetve arra jutottak, hogy a program nem beszél, mert akkor fülhallgatót kéne használnod, ami közlekedéstechnikailag veszélyes lehet, szóval ezt az appot a kormányra kell erősítened valami erre kitalált konzollal és időnként rá kell nézned, hogy merre tovább, bár forduló előtt pittyeg is egyet a mobil.

Egyébként meg van még benne egy rakás opció, elmentheted a kedvenc célállomásokat, az app megmutatja az érdekességeket a közelben, nem kifelejtve persze a McDonald’s-okat és ha Facebookkal regisztráltál és az ismerőseidet meghívtad a programba, akkor akár chatelhetsz is velük. Sőt, az appba belépve láthatod azt is, ha nemrég valamelyik ismerősöd az appot használva húzott el melletted, szóval be tudsz mellé csatlakozni.

Bónusz, hogy lehet jelezni vele az úthibákat. Persze arra senki sem vállal garanciát, hogy ki is javítják azokat a hibákat, de az is biztos, hogy ha tömegesen jelentik őket, akkor talán döntéshozói oldalról kevésbé lehet majd figyelmen kívül hagyni őket.

bringa3.jpg

Na és akkor egy vörös sarok: bringázni őrült jó dolog, Budapesten is. Van, aki még mindig csak egy extrém sportnak gondolja az ilyesmit, de ő megrekedt húsz évvel ezelőtt, a világ meg jól eltekert mellette. Ma már hatalmas tömegek bicikliznek a városban, mert gyorsabban és élvezetesebben jutsz célba, mint bármi mással. Aki bringázik, az nem áll dugóban, viszont olyan jól meg tudja figyelni a várost, ahogy senki más. És aki teker, az rengeteget tesz azért, hogy Budapest jobb hely legyen, ahol egy nap majd nem kell belefulladnunk a szmogba. Ahol nem kell néhány évvel kevesebbet élnünk a lehetőségeinkhez képest, csak mert annyira telepöfékelik a várost az autók. Az ilyen és ehhez hasonló appok, kezdeményezések azért jók, mert olyanoknak is segíthetnek elindulni, akik eddig nem mertek bringára szállni, viszont lehet, hogy őt év múlva már ők sem akarnak majd jó időben mással közlekedni, csak a biciklivel.

És ez őrült jó minden szempontból.

Az appot innen tudjátok letölteni iOS-re és Androidra is.

Disclaimer: a Bringamánia app az Egy nap a városban blog partnere.

Xlife: Árammal csapatásom igaz története

Magyarósi Csaba 2016 szeptember 26.

Én voltam a legjobban meglepődve, amikor ott álltam a kilencedik kerületi edzőteremben és kábeleket dugdostak a ruhámba, hogy egy edzésnek hívott kínzás során megrázzanak árammal.

Hogy kerültem ide?

Mi ez egyáltalán?

Kis előzménysztori: néhány hónapja megkeresett levélben L. azzal, hogy üljünk le kávézni, egy ismerőse most indított egy szuper vállalkozást, tele van szívvel, szeretettel, beszéljünk róla. Sok ilyen megkeresés érkezik hozzánk, általában elütjük ezeket azzal, hogy kérjük a címet, ha érdekesnek találjuk a témát, elmegyünk inkognitóban, köszönjük.

De itt nem sikerült ennyivel lezárni a sztorit, L. ugyanis ragaszkodott a személyes találkozóhoz, én meg ragaszkodtam ennek az elkerüléséhez, főleg, hogy azt sem tudtam, miről van szó. Utána meg már minek. Aztán vagy nyolc levélváltással később kiderült, hogy az ismerőse edzőtermet nyitott, ami után még kevésbé érdekelt a történet: már van edzőtermem, évek óta ugyanaz a hely és elég jól megvagyok ott.

De csak nem sikerült ezen a ponton befejezni a levelezést és néhány fordulóval később, én sem értem, hogyan, megígértem, hogy elmegyek és megnézem ezt a helyet.

Tudom, hogyan: a varázsszó valószínűleg a személyes jelleg lehetett, az, hogy ebben az edzőteremben egyszerre csak egy vendég lehet, akire maximálisan odafigyelnek, mert ez elég nagy ritkaság, és elkezdett érdekelni, hogy miként lehet az edzést szeretettel művelni, ahogy az a levelezésből kiderült.

Na most ha bárki elmondja nekem előre, hogy ez ilyen árammal rázós kínzás lesz, akkor valószínűleg a hely közelébe se megyek, de ez már csak belépés után lett tiszta, onnan meg gyávaság lett volna visszafordulni.

Aki nem tudja, hogy mi ez, annak itt van néhány fotó a helyről, nagyon mosolyognak rajta a vendégek, de tíz edzés után sincs fogalmam arról, hogy miért (leszámítva, hogy az edző, Adrienn tényleg nagyon jó fej):

screen_shot_2016-09-19_at_15_39_53.png

screen_shot_2016-09-19_at_15_39_42.png

screen_shot_2016-09-19_at_15_40_09.png

Szóval gyávaság lett volna elmenekülni, pedig mindig lenéztem az ilyesmit, úgy gondoltam, hogy aki az árammal csapatást választja a hagyományos edzés helyett, az meg akarja spórolni a befektetett energiát, nem is ér el majd komoly eredményt. Hogy az áram hatására megfeszülő és elernyedő izmok csak azoknak valók, akik meg akarják úszni a valódi küzdést, éppen ezért nekem, aki hetente háromszor is eljárok sportolni, olyasmi lesz ez, mint mesterlövésznek a vurstli: kínosan könnyű, sőt, alantas.

Amikor fél órával később kikéredzkedtem a vécére hányni, már egész másként néztem az Xbody-ra.

A kettő közt ugyanis olyan kemény húszperces edzésem volt, mint még soha. Tíz perc alatt belefeszegettek a szoros ruhába, rám kötötték az ÁRAMOT, elmagyarázták az alapokat, aztán kezdődött az edzés.

És az nem olyan volt, amilyennek képzeltem, mert ráztak ugyan árammal, de közben ugrálni kellett súlyzókkal, meg húzódzkodni, meg felüléseket végezni, szóval: kínozni magam. És nem volt szünet, mint az edzőteremben, mert az áram folyamatosan stimulálta az izmaimat, meg Adrienn és a hely tulajdonosa, Liza is, akik egy perc türelmet sem hagytak, folyamatosan újabb és újabb gyakorlatokat eszeltek ki.

Adrienn persze megkérdezte azt is, hogy pihenjünk-e, hogy jól érzem-e magam, de én csak nem akartam elfogadni, hogy kétszer két kilós súlyzó emelgetése a végítélet napjánál korábban fárasztó lehet, pedig majd’ megdöglöttem, de folytattam.

Aztán amikor húsz perccel a startgomb lenyomása után elfehéredtem, kikapcsolták a gépet, én meg kimásztam a vécére, ahol végül: nem hánytam.

A többi alkalom, mert ezek után elmentem többször is, hogy kiderítsem, mi ez az egész, már eseménytelenül zajlott: nagyon jó hangulatú edzések voltak, amik mindennel, vetkőzéssel, sportolással, zuhanyzással, öltözéssel együtt is alig negyven percet vettek el a napomból, de jobban igénybe vettek, mintha másfél órát hagyományos sportolással töltöttem volna.

Általában ilyen jókedvűen kezdtem:

img_5773_1280.jpg

És eléggé leamortizáltan végeztem:

img_5781_1280.jpg

És az izmok is nagyon gyorsan reagáltak az extrém igénybevételre, miközben tényleg megvolt az az érzés, hogy mindenki velem foglalkozik, mert így is volt: egyszerre egy vendég van csak a X Life Privát Fitnessben, akinek figyelik a fejlődését, az edzés elején kapsz izotóniás italt, a végén fehérjeturmixot, a kettő közt meg mosolyogva, szuperkedvesen hajtják ki belőled a szart is.

Amit ezúton is köszönök.

X Life Privát Fitness
Budapest, Erkel utca 14.
06305950717

Itt tartunk Hősök!

Magyarósi Csaba 2016 szeptember 23.
Címkék: város hőse

Tavaly ősz elején indítottuk el a Város Hőse projektet, lassan egy éve, itt az ideje, hogy megnézzük, hol tartunk, hány gyermeknek segítettünk, mennyi pénz folyt be.

Akik valamiért még mindig nem tudják, mi ez, azoknak egy mondatban: támogatod az éhező gyermekeket havi 3750/5000/7500 forinttal, cserébe kedvezménnyel ehetsz Budapest legmenőbb helyein, így a támogatásod összege hó végére visszakerül a tárcába és a gyerekek is jól laknak.

És a helyzet az, hogy az önjáró projekt a terveink szerint működik. Nem számoltuk még fel a gyermekéhezést, ahogy terveztük, attól nagyon messze vagyunk, de tettünk egy nagyon fontos lépést ebbe az irányba: az elmúlt hónapokban eddig több mint 15 millió forint gyűlt össze. Ez rengeteg pénz, ez közel kétezer havi élelem. Havi leosztásban így nőtt a támogatásból vett havi adagok mennyisége, persze mindegyik oszlopban benne van az előző havi teljes támogatás is:

varoshose2_001.jpeg

Ha arra vagytok kíváncsiak, hogy mi a megoszlása a befolyt pénznek, és a növekmény hogyan néz ki havi bontásban, akkor itt a másik grafikon:

varoshose1_001.jpeg

Jól látszik, hogy a folyamatos növekedés mellett főleg a 3750 forintos támogatások adják a bevétel legnagyobb részét, de nagyon sok pénz jött össze 5000 és 7500 forintos támogatásokból is annak ellenére, hogy ez a két mezőny valamivel soványabb: a nagyobb összeg ellensúlyozta a kisebb darabszámot. Nyáron volt ugyan egy kis megtorpanás a támogatások összegében, de ősztől várhatóan tovább növekszik a támogatható gyerekek száma, ha ti is úgy akarjátok.

A fenti összegek alapján elmondható, hogy augusztusban már havi szinten 208 gyermek étkezését tudjuk megoldani a programmal, ami elsőre talán nem tűnik hatalmas számnak, de képzeljetek el kétszáz éhező kisgyereket, akik nektek köszönhetően nem éheznek többé.

Hatalmas dolog ez!

Az első támogatások Kabára és Veszprémbe érkeztek, ezeken a településeken 60 gyermeket támogattunk, a következő körben Balatonfőkajár került be a projektbe, így elértük a 90 főt, és azóta több újabb települést is bevont a Gyermekétkeztetési Alapítvány, így összesen már stabilan több mint 180 főnek érkeznek meg az ételek Borsosberény, Diósjenő, Inárcs, Szendehely, Tiszabezdéd, Tiszaszentmárton, Tatárszentgyörgy és Dömsöd településeken melyek jellemzően a következők: sárgaborsó főzelék, babgulyás, paradicsomos húsgombóc, lencsefőzelék, zöldbabfőzelék pörkölttel, székelykáposzta, krumplifőzelék, pulykahús falatok zöldborsóval, rakott káposzta, lecsós tarhonya, töltött káposzta, illetve tésztát, tésztaszószt, száraz lencsét, babot,  is kapnak a gyerekek.

Igen, jól látjátok, mindig van egy kis különbség a befolyt összeg és a támogatott gyermekek száma között, erre azért van szükség, mert a GYEA nem akar olyan helyzetet teremteni, amelyikben bevonnak egy újabb települést és a következő hónapban egy átmeneti csökkenés miatt már meg is kell szüntetni a támogatást, de a különbség nem párolog el, az is odakerült étel formájában a gyermekekhez.

És az elmúlt hónapokban voltak események is, az egyik támogató étterem tulajdonosa, Wang mester például száz kisgyereket látott vendégül a Város Hőse program résztvevői közül:

És akkor a további tervek: rövidesen bekerül néhány újabb remek étterem a támogatói körbe, akikért már önmagában érdemes lenne csatlakozni a programhoz. Dolgozunk kicsit az appon is, hogy minél inkább kiszolgálja az igényeiteket. És most már elkezdenek befutni az appba a fotók a gyerekekről és az üzenetek is, mert végre atomstabilan üzemel az egész rendszer. Addig is itt tudjátok megnézni a legújabb rajzokat és írásokat, amiket nektek készítettek a gyerekek:

Köszönjük az elmúlt évet, óriási, amit véghezvittetek és legyen cél az, hogy év végére érezhetően kevesebb gyermek éhezik Magyarországon, mint most. Havonta 350-en már most is nagyon sokat tesztek ezért, de szóljatok minél több embernek és meséljétek el nekik, hogy miért jó Hősnek lenni.

Hajrá!

Urban Tiger: betyáros ebédmenü 3 ezer alatt

Magyarósi Csaba 2016 szeptember 21.
Címkék: gasztro

Imádom én az ebédmenüket, mert délben olyan éttermekben ehetsz néhány ezer forintból, ahol este kifizetnéd a gatyád, de legalábbis háromszor mélyebbre kéne a zsebedbe nyúlni. Még a blog indulásakor volt is egy ebédmenüs sorozatunk, sőt, talán az volt az első sorozatunk a blogon, azzal alapoztuk meg az Egy nap a városban ismertségét, ami bizonyítja, hogy titeket is érdekel a téma.

Mert itt van például az Urban Tiger, ami remek étterem, hétköznap este ütős ázsiai kajákat ehetsz itt fejenként egy tízesért, és hát ne legyenek illúzióink, egy ilyen minőségű helyen ez a sztenderd árazás, de idejössz egy kedd délben is bármikor tolhatsz egy háromfogásos ebédmenüt 2500-ért (plusz 12 százalék szervizdíj, naná), ami egészen más kategória: bemész egy gyorsétterembe és kikérsz egy nagyobb menüt, akkor már csak 6-700 forinttal úszod meg olcsóbban, és hát érted.

Gyorsétteremben nem kapsz ilyen menüt:

img_5788.JPG

img_5793.JPG

img_5798.JPG

Minden étel ázsiai, de nem az a domesztikált, megúszós fajta, az Urban Tiger este is nagyon kemény: az édesburgonya leves vörös curry-vel pont annyira csípős, hogy a nagyon kényes vendégeket már zavarni fogja, a feketebabos, chilis császárhús jázmin rizzsel sem egy vegánmenü, zsíros, szószos, fűszeres, atomkemény cucc, de közben meg egy percig sem tolakodó, amit nem tudom, hogy érnek el. De elérik.

Végül jött egy kis mogyoróvajas brownie, na ez már visszafogottabbra sikerült, de hát ennél nyilván máshonnan kellett meríteni, mert az ázsiai konyhában a desszert az nem egy olyan nagyon létező dolog. Főleg nem a jó desszert. De ez az.

Szóval: az Urban Tiger ebédmenüje: ajánlott!

Urban Tiger
Kecskeméti utca 3.
H-Szo: 12-24
+36 1 424 9030

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu