English

Egy nap a városban

Létezik ehető kiszállítós kaja? Naná!

Magyarósi Csaba 2018 január 04.
Címkék: gasztro

Na akkor csapjunk bele ebbe a 2018-ba is, kicsit megkésve persze, de egy rakás terméket rendeltem 2017. végén, és azoknak a megnemjövéséből tudom, hogy a cégek egy része például jövő hétfőig leltározgat, szóval azokhoz képest mi még egész hamar belekezdtünk itt az Egy nap a városan blogon.

Tehát: rendelős kaja.

Erről mindenkinek valami ehetetlen vacak jut az eszébe, okkal, mert jó éttermek nem nagyon szoktak ilyesmit vállalni, szóval eleve kilencven százalékos eséllyel valami olyan helyről rendelsz, ahová magadtól be nem tennéd a lábad, ráadásul a szállítás a legjobb ételt is kicsinálja, nyomorulttá teszi.

Múlt héten viszont nagyon-nagyon enni akartunk, nem volt itthon semmi és képtelenek lettünk volna elmenni, szóval rendeltünk, valami halvány emlékfoszlányra (ezek kiszállítanak) építve a korábbi olasz kajás toplistánk egyik erős résztvevőjétől, a Porcellino Grassótól.

A házhozszállítós étlap nagyon hosszú, némi vacakolás után kértünk tejszínes kagylólevest halgombóccal, papfojtó tésztát chilis paradocsomos pirított bélszíncsíkokkal és carbonarat, amivel kapcsolatban megkérdeztem, hogy az eredeti, tejszín nélküli receptet főzik-e, mire mondták, hogy igen, van náluk ilyen verzió, mire megkérdeztem, hogy azt nem vágja-e haza elkerülhetetlenül a kiszállítás (lényegében azt elkészülte után azonnal meg kell enni), mire elismerték, hogy de. Szóval a tejszínes jött.

És kiváló volt az egész. Itt vannak az ételek:

img_2567.jpg

img_2571.jpg

img_2568.jpg

Ezek azonban nemcsak abban az értelemben voltak jók, hogy mondjuk a 850 forintos pizzához képest, hanem a jó minőségű étterembe való beülést is sikerült egészen megközelíteni. A halleves ötcsillagos, még a mediterrán országokban is jónak számítana, a tészták meg egész jól kibírták az utat, kimondottan jól esett ezeket tolni.

Szóval van a kiszállításban potenciál, csak jó kaját kell csinálni és aztán oda kell figyelni arra, hogy az tényleg nagyon gyorsan megérkezzen a helyszínre. Lehet, hogy csinálok ebből egy sorozatot, ha van ötletetek, hogy kitől érdemes kiszállítást kérni, írjátok meg kommentben!

süti beállítások módosítása