English

Egy nap a városban

Egy étterem, ami beszippantja a látogatókat az Alföldről - Kisvendéglő a Hargitához

szucsadam 2017 november 02.

Megint egy vidéki étteremről írok, csakhogy míg a Macok és Brumbrum esetében az egri vár bejáratánál, tehát egy igazi országos központnál találtunk gyöngyszemet, most az ország keleti határához közeli Békéscsabán jártam, ott is egy falusias kis városrész egyik eldugott utcájában. Alig lehet megtalálni a helyet, csak az jön be ide, aki kifejezetten ide akart jönni.

dsc04568.JPG

Amit picit sajnálhatunk, hogy nem kifejezetten a csabai gasztronómia áll az étterem célkeresztjében, vagyis nem a környék esszenciáját kapjuk a tányérunkra (akármi is legyen az), az étterem neve már sejteti, hogy az ízek még keletebbről jöttek: erdélyi specialitásokat is találunk az étlapon, meg úgy általában magyaros ételeket.

Az enteriőr nem letisztult, az étlap nem szűk, a hely nem bisztró. Ezeknek épp az ellenkezője igaz: az étterem egy túlzsúfolt erdélyi múzeumházra emlékeztet, nincs egyetlen négyzetméter sem , ahol ne lenne legalább három tárgy, amit meg lehet szemlélni. Az étlap összesen 50 tételes, ami nem úgy áll össze, hogy ugyanazon alapanyagok ezerféle feldolgozását nyújtja, hanem tényleg változatos, az adagok pedig emberesek. Ez tehát egy nagyon masszív vendéglő, zsírtól csillogó, de izgalmas kivitelben, mindehhez pedig hozzátenném, hogy

ez egyben az ország egyik legjobb vidéki étterme.

Ugyanis iszonyú jól főznek.

Az árak viszont nagyon rendben vannak, nem tudtok nekem mutatni még egy helyet, ahol a pecsenye kacsamájat spenótos nudlival elkészítik 2600-ért, ilyen minőségben. Még most is érzem az ízét, pedig még nyáron jártam itt:

dsc04539.JPG

Kóstoltunk még szürkeharcsát is, amihez a köretként külön kikért saláta is iszonyú jó volt, de visszaköszön itt a puliszka is sok helyen, ahogy az erdélyi flekken vagy a csángó pecsenye, sőt a román mititeit is megtaláljuk, és ha rám hallgattok, akkor mindenképp itt esztek csorbát. Ettem én már egy talponállóban is a Kolosy téren nemrég, de aki az alapján ítélné meg a levest, rossz úton jár. Ez az etalon.

Én nem mondom, hogy Budapestről egy vacsoráért utazzatok két és fél órát oda, majd ugyanennyit vissza ezért a helyért, de az biztos, hogy ha a hely hatvan kilométeres körzetében autóztok épp, ennél jobb választást nem találtok. Mi egy hetet töltöttünk nem messze, a Hercegasszony Birtokon, ami önmagában egy fantasztikus wellness szálló, ősfákkal, hatalmas kerttel és saját Holt-Körös parttal, imádtuk és vissza is fogunk ide térni nemsokára. Ott is remek a konyha, bár kicsit modoros, de a szívünk még így is áthúz minket Békéscsabára majd.

Kisvendéglő a Hargitához
Cím: 5600 Békéscsaba, Tavasz u. 7.
Nyitva: H-V 11:30–22:00