English

Egy nap a városban

Létezik Király utcai hely a Király utcaiaknak?

szucsadam 2017 október 24.

Amikor Laura nevű olvasónk írt nekünk (köszönjük), hogy ajánl egy helyet a Király utcában, ami szerinte a Király utcában élőknek készült, felkaptam a fejem. A város utcáinak 99(,9) százalékára igaz, hogy az ott nyílt helyek főleg az ott élőknek épültek, de a Király utca biztosan nem tartozik ebbe a többségbe. A turizmus olyannyira meghatározza a környék kínálatát, mint a Váci utca esetében, és mostanra odáig jutottunk, hogy

nem is tudom elképzelni, hogyan tudna valaki a helyi lakosságra célozni ezen a helyen.

Végül ellátogattam a Fat Fairy-be, ami alapvetően egy cukrászda, meg vannak paninik is, húsos, halas és vega változatban. A neve alapján a hely nem tűnt egy tipikus helyi üzletnek, bár igaz, hogy hogy a Kövér Tündér név sokkal kevésbé bájos, mint a Fat Fairy, úgyhogy itt még nem gyanakodtam.

dsc05136.JPG

Belépve az üzletbe balra a pultot, jobbra könyöklőket találunk, az igazi kaland azonban a hátsó teremnél indul. Ott ugyanis, a legutolsó asztal felett egy sejtelmes installációt találunk:

dsc05116.JPG

Amit látunk, az egy növényekkel keretezett tapéta, amit ha megpillantasz, beszippant a hangulata: ha a sarokban ott szürcsölné a smoothie-ját Zsákos Frodó, egyáltalán nem csodálkoznál. Aztán ahogy közeledünk a terem végéhez, ehhez a beszippantós tapétához, jobbra pillantva leesik az állunk. Ezt látjuk a falba ütött átjárón keresztül:

dsc05120.JPG

Egy szálloda recepciója. 

Nagyon ritkán teszünk ki szmájlikat a blogra, de ennél a pontnál gondoltuk azt, hogy ha ez a Király utcai hely a Király utcaiaknak, akkor :))))))

Egyébként mindez nem számít, amikor megkóstolod a sütiket, a répatortát, a háromcsokis csodát, vagy a pisztáciás-málnás rudat, mert mindegyik isteni finom, de főleg a répatorta üt, amihez szerintem - ha jót akartok - kértek egy ananász-bébispenót-uborka smoothie-t. Én úgy érkeztem, hogy semmi kedvem nem volt a cukorhoz, de ez a kombináció alattomosan rácsavart rendesen az édességekre. A répatorta azt mondogatta, hogy én nem is vagyok igazán édes, a smoothie pedig rábólintott. A pisztácia mellett a málna is arról győzködött, hogy ez itt tulajdonképpen savanyú étel, az italomban az uborka pedig újra helyeselt. Mire a csokoládéhoz értem, már el voltam veszve.

Szóval na, a hely tök jó, mert finomak a sütik, kedvesek az eladók, de hogy a betérő vendégek 80 százaléka idegen nyelven szólal meg, az egészen biztos.

A Király utca első fele nem az a hely, ahol a helyieknek nyitnak helyeket, de azért ők is találhatnak maguknak kedvenceket.

Fat Fairy
Cím: 1061 Budapest, Király u. 6.
Nyitva: H-Cs 08:00 - 20:00, P-Szo 08:00 - 22:00, V 09:00 - 18:00

süti beállítások módosítása