English

Egy nap a városban

A legjobb vacsoraélményem Magyarországon

Magyarósi Csaba 2017 augusztus 30.
Címkék: gasztro

Sajnos viszonylag ritkán sikerül mostanában meglepni valami igazán jó kajával vagy helyszínnel Budapesten, de ezzel gondolom ti is így vagytok.

Két oka lehet a közepes szintű apátiának:

  • az elmúlt évben annyi mindent láttuk és kóstoltunk itt a városban, hogy jóval magasabbak az elvárások és az ingerküszöbünk is feljebb került
  • tényleg középszerű helyek nyílnak egymás után Budapesten

Nagyon kevésszer sikerül emlékezetest alkotni, a legtöbb új étterem, streetfoodhelyszín csak felmondja a kötelezőt és hozza azt, amit már öt éve is tudott mindenki, ezek ha nyitás után fél évvel eltűnnek, észre sem veszi senki.

Na és akkor ott van Szabó Péter, aki megcsinálta az egyik legjobb budapesti halast, a Vörös Homárt a Hegyvidék plázában, majd elvesztette, aztán megcsinálta még egyszer legalább ilyen jóra a Hold utcában, de azt is elvesztette, azóta osztrigákat árul országszerte, meg csinált egy olyan kajálós eseményt, hogy hasonlóan jó gasztronómiai őrületre igazán ritkán sikerül Magyarországon.

Vagy soha.

A helyszín a Lupa-tó, ahol a szigetes Gerendai nyitott talán tavaly menő strandot. Most már szezon után vagyunk, mindenhol dolgoznak, van azonban egy nyugodt pontja a tópartnak, ahol Péter kéthetente olyan halvacsorát csinál, hogy az a legtengerpartibb tengerpartos élmény, amit Magyarországon el lehet képzelni. Sőt, valamivel tengerpartosabb a legtöbb tengerpartinál is.

Az asztalok lazán vannak elszórva a tóparton, kis fáklya ég rajtuk és a homokba szúrva is lobog a tűz, Péter pedig egy nagyobb sütőlap és egy rakás alapanyag közt készíti a fogásokat.

p8250483.JPG

p8250508.JPG

Az egész borzasztó esetlen, de nem is ez a jó szó, inkább keresetlen - olyan, mintha egy haverodnak lenne egy tengertóparti háza és ott készítene vacsorát a szűkebb baráti társaságnak. Egy másodpercig nem feszengsz, nem gondolkozol azon, hogy mit, hogyan, Péter a legnagyobb természetességgel jelenik meg tökéletesen rendszertelen időközönként az asztaloknál és mesél kábé 1-13 percig az alapanyagokról, az osztrigákról, a receptektől, és vesz fel rendeléseket.

Éppen ezért aki 30 perc alatt akar megkajálni, az rossz helyen jár, ez egy egész estés program, hála Istennek (utálom, amikor egy óra alatt kipörgetnek egy turnust).

És miközben fantasztikus fogások érkeznek egymás után Péter tovább fokozza az izgalmakat, amikor mondjuk a díjnyertes Gillardeau osztrigáról mesél, amit aztán fel is tálal:

p8250497.JPG

Vagy a Rockefeller receptről tart kiselőadást, kábé olyan szenvedéllyel, mintha ő lenne Brunelleschi, aki épp a firenzei kupolán dolgozik.

Őrületes. Ennél már csak a kaják jobbak, kezdve az osztrigától (életemben most először ízlett ez a szörny) a fantasztikus kagylókon át egészen a rákokig. És minden alapanyag remek és minden fogás kivételesen jó.

p8250524.JPG

p8250535.JPG

Ahogy ez a csomag is az, így, egyben. Ilyen helyszínek, események nincsenek Budapesten, csak a filmekben, mert a valóságban nyilván könnyű kiszámolni, hogy nem lehet megcsinálni és nem is érheti meg. Túl sok meló, túl sokfelé kell szakadni, kevés vendéget képes kiszolgálni a hely, üzleti tervet erre nem lehet építeni, de menő vacsorát annál inkább.

Csak aztán ne lepődjetek meg, ha 45 percet vártok az első fogás előtt, amiből 20-at azzal töltötök, hogy Péter sztorijait hallgatjátok a halakról, amitől csak még pokolibb lesz az éhség. De megéri. Ez nem egy rohanós, gyors projekt, ez egy szép, lassú, remek vacsora.

A következő eseményre itt tudtok becsekkolni, sok már nem lesz idén.