English

Egy nap a városban

Itt az egyik legjobb budapesti lángos!

Magyarósi Csaba 2017 augusztus 10.
Címkék: gasztro

Szóval: a hely haveré.

De szerencsére egyáltalán nem az a nyomulós fajta, szóval amióta megnyitott, nem hívogat, hogy menjek már oda, kóstoljam meg, írjak róla, forgassak. Csak elejtette, hogy nyitott egy lángosost a Városligetben, és ha gondolom, kóstoljam meg. Annyira nem promózta, hogy még arra sem válaszolt, milyen lángosok vannak, azt mondta, menjek el és megtudom.

Ez volt vagy két hónapja. És nemrég épp arra jártam, amikor megnéztem, mi lett a Szépművészetiből és akkor eszembe jutott, hogy akár ehetnék lángost is, hiszen ott van a régi bódék helyen, nem messze az Állatkert bejáratától, a pofásan felújított pavilonok mellett egy épületben.

Ebben:

dsc08194.jpg

A kínálat klasszikus és ez jó: nincsen bolognais lángos, de nem mentek el mélyebb megfejtések irányába sem, mert a lángos az az, ami, arra nem kell konfitált kacsa, mert csak őszintétlen lesz, meg mondjuk szar is.

Ez helyette a felhozatal:

dsc08196.jpg

Olcsónak mondjuk nem olcsó, de engem eléggé lázba hozott a sajt-tejföl-bacon-kombó, ami lényegében minden, amit egy lángostól valaha is vártam és b ár ez a legdrágább, mert 850 forintba kerül, majd később leírom, hogy teljesen jól lehet lakni vele.

Szóval: jól lehet lakni tőle.

dsc08199.jpg

dsc08198.jpg

Betoltam dél körül és csak este hét magasságában jött rám úgy igazán az éhség, nagy is az adag, meg benne is van minden, ami kell. És hozza a cucc a legjobb lángoshagyományokat: kívül enyhén roppan, belül vaskos és puha, az olaj nem ilyen megfáradt, ezerszer elégetett izé, a tejföl és a sajt rendben van, a bacont kötelezővé tenném.

Egy lángosban ennél több nincs, viszont a Városligetben Budapest egyik legjobb lángosát árulják most, ami remek hír!

Cím nincs, a Városligetben van az Állatkert körúton, az Állatkert és a Cirkusz közt kábé félúton.

süti beállítások módosítása