English

Egy nap a városban

St. Andrea: Az étterem, ahol köveket szolgálnak fel

Magyarósi Csaba 2017 május 16.
Címkék: gasztro

Régóta nézegettem én a St. Andrea borbárt, de eddig csak a nézegetés volt. Mindig elmentem mellette, aztán azzal a lendülettel mentem is tovább.

Pedig az elmúlt években volt bőven olyan körülmény, amiért érdemes lett volna bemennem. Egyrészt remek az elhelyezkedés, az Eiffel Palace így felújítva újra Budapest egyik legütősebb épülete, és akkor az ember próbál nem gondolni az épület körüli furcsa adásvételekre meg közpénzjellegeliminációra.

Aztán: az alapok nagyon erősek, az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok konstans állócsillag, és az alapkoncepció az volt, hogy Budapest belvárosában idézzék meg a pincészet, a dűlők, a vidéki színek hangulatát. Nem tudom, hogy pont ez mennyire sikerült, de a beltér kellemes.

És végül: az elmúlt években minden fontos gasztrokiadvány ott díjazta a helyet, ahol tudta, szóval nyilván kevés kétség maradt, hogy jó-e az étterem.

De egészen mostanáig kimaradt, aztán kábé két hete a barátaink meghívtak, és szerencsére pont ide, szóval lecsaptunk az étteremre, annak is a degusztációs menüjére, ami, már fogalmam sincs, hány fogásból áll, de szerencsére fotóztam, szóval össze tudom számolni: TÍZBŐL.

Nem fogok mind a tíz fogáson végigmenni. Nyilván mindegyik jó volt, pontosabban az izgalmastól a fantasztikusig terjedt a skála, nem volt botlás, nem volt gyengébb tétel, nem volt olyan dal, amit csak azért vettek fel a lemezre, hogy kijöjjön a 45 perc.

De volt néhány fogás, ami még ezen a mezőnyön belül is kiemelkedett.

Oké, az első nyilván azért, mert olyan fura volt: a kavics.

Tényleg. Kihoztak egy tálca kavicsot, aztán jó étvágyat. A trükk az az egészben, hogy a marék kavicsból fejenként egy ehető, és azt meg kell találni, szerencsés esetben nem ráharapós módszerrel. Kicsit kopogtatva aztán előkerültek az ehető darabok, mondjuk ezeket volt a legkevésbé érdemes megenni, de értjük, geg, megidézzük a dűlőket, jópofa az ilyen.

Viszont: amire utoljára gondoltam volna, hogy engem egy zöldborsós, spárgás összeállítással lehet majd lenyűgözni, de a St. Andreának sikerült, mert ez a fogás annyira egyben volt, olyan kiemelkedően finomra sikerült, hogy szinte szomorú voltam, amikor abba kellett hagyni.

Az egész menü az ízek nagyon jó arányú, izgalmas keveréséről szólt, és arról, hogy nem feltétlenül eddig tök ismeretlen alapanyagokat hoznak ki a tányérodra, hanem hogy ezeket az alapanyagokat néhány izgalmas csavarral párosítják, hogy végül valami meglepő, de persze kötelezően jó jöjjön ki.

St. Andrea
H-1055 Budapest Bajcsy-Zsilinszky út 78.
H-P: 11-23
Sz: 18-23