English

Egy nap a városban

Dupla avantgárd a Ludwigban

Magyarósi Csaba 2017 május 06.

Itt a hétvége, szóval nyilván elkezd időnként csöpörögni az eső, mert bizonyos években hétvégente mindig ezt csinálja, ami betesz a szabadtéri programoknak, de szerencsére Budapesten ilyenkor is van mit csinálni.

Oké, amit most javaslok, az nem feltétlenül egy tömegesemény, ami mindenkit érdekel, de akit igen, az nagyon jó kis láblógatós szombatot vagy vasárnapot tud kerekíteni belőle.

Szóval: ott a MÜPA. Szép nap épület, lehet benne csak úgy tekeregni, vagy benne büfé, ahol adnak nem túl jó, de egész ehető pizzát, ha valaki gyorsan akar valami nem szendvicset tolni, ott van egy könyvesbolt, ahol jó nézelődni és ott van a Ludwig, amiben most két kortárs kiállítás is van egyszerre, három emeletre bontva (az első és a harmadik tartozik össze, a második a másodikon).

És az a jó ebben a két kiállításban, hogy miközben drasztikusan mások, mégis egy tőről fakadnak: mindkettő a kelet-európai avantgárd próbálkozásokat mutatja be, ugyanabból a korszakból, csak az egyik a magyar, a másik a volt jugoszláv irányzatokra koncentrál.

Előbbi a Párhuzamos avantgárd, ami a Pécsi Műhely tevékenységét gyűjti össze 1968-tól 1980-ig. A Pécsi Műhely a hazai konstruktivista és avantgárd hagyományok megújításán, új vizuális kultúra megalapozásán munkálkodott, a Bauhaust tartották irányadónak.

A másik kiállítás Marinko Sudac gyűjteményét mutatja be (El nem kötelezett művészet) - a fickó hihetetlen mennyiségű alkotást gyűjtött össze a volt Jugoszlávia területéről, és most ezekből elég sokat megnézhetünk a Ludwigban.

És a láblógatás ezen a ponton meg is bukik valamelyest, mert azért viszonylag masszív, embert próbáló tárlatok ezek, a képek, üzenetek megfejtése sokszor igénybe veszi az agyat, máskor meg egyszerűen csak sokkol, gyomorba vág. Az avantgárd viszonylag ritkán jár együtt önfeledt röhögéssel, főleg, ami diktatúrákból születik, és ez a fajta párhuzamosság remekül meg is figyelhető a két eltérő gyökerű, de hasonló helyzetben lévő nemzet művészeinek avantgárd művészetében.

Oké, szóval nem láglógatáshoz, de megfelelő érdeklődés esetén egy csepergő esős hétvégéhez ajánlott program.

süti beállítások módosítása