English

Egy nap a városban

Ennél menőbb lacipecsenyézőt nem találsz - Kurucz

szucsadam 2017 január 31.

update: úgy tűnik, a hely bezárt:(

A Klauzál téri piac még mindig nagyon jól fest a felújítás után több mint egy évvel is. Oké, hétköznap délután odabent nincs nagy pörgés, ha nem lenne a Spar, nagyjából senki nem látogatná a helyet. Mégis, a vásárcsarnokban immár két ígéretes üzlet verseng a frissen sült húsok imádóiért. Rögtön a bejáratnál már látszik a konkurenciaharc, az egymásnak feszülő erők, Pali bácsi és a Kurucz családi vállalkozás között húzódó néptelen frontvonal.

dsc01464.JPG

dsc01494.JPG

Pali bácsi megcsinálta Pestet, ahogy a művelt angol mondja, az ő bio alapanyagairól már írtam itt. Pali bácsit nemcsak azért lehet szeretni, mert Pali bácsinak hívják, hanem mert finom húsokat, hurkákat, kalbászokat is süt. Erre próbált meg most rálicitálni a Kurucz. Tegnap megkóstoltam, hogy sikerült nekik.

A Kurucz egy második generációs családi vállalkozás, növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoznak. Mindent egy kézben: megtermelik az állatoknak szánt GMO mentes növényeket, kikeverik a takarmányt, hizlalják a disznókat, majd a saját húsüzemben fel is dolgozzák a húst. A teljes életút nyomon követhető, egy kézben van.

Egyrészt nyersen értékesítik a húst, de kolbászokat, szalámikat, meg minden hasonlót is készítenek belőle. Sokáig úgy dolgoztak, hogy nem volt saját boltjuk, csak viszonteladókkal álltak kapcsolatban. Aztán nemrég úgy gondolták, hogy mégiscsak jó lenne találkozni a végfelhasználókkal, a drágalátos húsevőkkel, így aztán megnyitották a Kurucz Hentes és Lacipecsenyét, először Debrecenben, majd nemrég Budapesten, a Klauzál piacon.

Az üzlet valami elképesztően profi. Oké, első látásra is világos, hogy itt adtak a megjelenésre, és mutatós könyöklőket, fából készült galériát építettek, de az apróságokon lepődsz meg igazán. Például hogy a hentes mögött egy nagy tévén a Kurucz farm bemutatkozó kisfilmjét nézhetjük, látjuk a kombájnokat, a desznyókat, így bepillantást kapunk az elénk került hús életútjába. De nem ám valami mobillal felvett snitteket képzeljetek el, ahogy ott remeg előttünk egy homályos ól: erre a kisfilmre nagyon sokat költöttek, és az üzletben felfedezhettek még pár ilyen "nem kötelező jellegű" elemet.

A nyers húsok gyönyörűek, a színük, a mozgásuk-rengésük hibátlan. Ez a hely ugyanis a klasszikus lacipecsenyék stílusát követi: egy hentesbolt, ahol egyébként ki is sütik a húst, ha a kedves vendég már nem bírja hazavinni és elkészíteni magának, az éhhalál veszélye miatt. Így aztán a jobb oldali pulton egy melegítőn ott vannak a készételek, tokány, rántott hús, különféle kolbászok, oldalas, malacsült, hagymás krumpli. 

A kolbászok nem a hagyományos fűszerezést követik, a "pirospaprikából és fokhagymából nincs olyan, hogy sok" elv ugyan nosztalgikus - én is kedvelem -, de lássuk be, az e szerint fűszerezett kolbászokat csak egy jó adag csípős mustárral vagy ecetes paprikával lehet megszelidíteni. Amit én kértem, a citromos-chilis és a zöldfűszeres kolbász visszafogott volt, izgalmas ízeket előcsalva, miközben a hús érvényesülhetett. Nekem a citromos nagyon bejött (vittem is haza sütnivalót), a feleségem nem szerette, szóval ez azért erősen ízlés kérdése. Mindenesetre hazaérve betettem a fagyasztóba a cuccot, jó lesz az a vendégeknek, meg nekem.

dsc01482.JPG

dsc01486.JPG

A mustár mindenesetre tök felesleges volt a tányérra kérni, ehhez a kolbászhoz nincs rá szükség.

A malacsült omlós, kissé sajnos már kiszáradt, mire odaértem, az íze sem volt nagyon izmos. A kenyér nem a legrosszabb fajtából való, de azért élesztős. Mindehhez magyar kólát ittam, a Tikkadt Szöcskét, ami ugyan savakban elmarad a régi, jól bevált multinacionális receptúrák mögött, de egyrészt a cukorfokra nem lehet panaszunk, másrészt ez mégiscsak a miénk. Még talán azt is mondhatjuk, hogy kézműves, így egymás között, hiszen a vegyészek és a marketingesek kétkezi munkáját dicséri az ital a weboldaluk szerint. 

dsc01476.JPG

Az egészért fizettem kétezer forintot. Ha 10 és 14 óra között jöttök, 990-ért ebédmenüt is kérhettek, ami egy adag hús vagy kolbász, egy adag köret, egy kis savanyúság és egy pohár szóda. 

Szóval a Kurucz egy üde színfolt a budapesti hússütögetők piacán, eszméletlen profi a kivitelezés, szépek a húsok, nyomon követhető a teljes előállítási folyamat, egyediek az ízek, taps. 

Kurucz Hentes és Lacipecsenye
Cím: Klauzál téri piac, 1072 Budapest Klauzál tér 11.
Nyitva: H-V 10:00 - 21:00

süti beállítások módosítása