Budapest olyan, mint az ogre. Ami meg olyan, mint a hagyma. Lefejtesz róla egy réteget, aztán még egyet, de mindig találsz alatta újakat. Új látnivalókat, új meglepetéseket. Ha a hagyma-város első, legnagyobb héja a Parlament, a Budai Vár és hasonlók, a középső héjak pedig mondjuk az eldugott, gyönyörű lépcsőházakat jelentik, akkor a most bemutatásra kerülő nevezetesség feltétlenül a a zöldség közepén található rügyet testesíti meg.

Maros utca. Itt járunk. Szeretjük ezt az utcát, már csak azért is, mert az egyik - szebbik - vége így fest:

Így hát nem lehet nem szeretni. A másik, Vérmező felőli oldala már egy kicsit mokányabb, de azért itt is találunk szépségeket. Itt kétségkívül NEM erre a lakóházra gondolunk:

Mégis, a bejárata mellett egy különleges installációval találkozunk. 

Eleinte nem tudjuk, mit is látunk: egy üvegkalitkában vasbetonból készült - és előre is elnézést a kifejezésért, de itt az előttem ismert írói kifejezések tanácstalanul vállat vontak - IZÉK mutogatják magukat. Ezek a vasbeton valamik láthatóan funkció nélkül állnak ott, nyakatekert formáikkal talán művészi értékeket kívánnak közvetíteni. Mintha egy balettiskolából kibukott ács próbálta volna megmutatni, hogy igenis lehetnek rejtett, mély, túlvilági tartalékok a zsalukészítésben is.

És létrehozta ezt.

A házban lakó egyik idősebb úr beszámolója szerint az üvegezéssel a későbbi korok látták el a művész munkáját, konkrétan a mai lakóközösség. Eleinte ugyanis csak úgy ott állt az alkotás, őrizetlenül, az utca népe szabad nézésére és tapogatására (mivel anyagában vasbeton, semmi veszélyt nem rejt egy kis tapera), mígnem kiderült, hogy így teleragasztják hirdetésekkel, a szomszédos üzletekből pedig ide járnak kávézni és sörözni meg cigizni az emberek, akik a plasztika vízszintes dimenzióit úgy értékelték, mint pohártartásra tökéletesen alkalmas felületeket. A tiszteletlenség nem ismer határokat, ugye.

Így aztán - még akkor is, ha az alkotónak ez nem volt szándékában - végül csak előállt a mai összeállítás. A világtól üveggel elzárt, megvédett vasbeton installáció, ismeretlen alkotó, homályos mondanivaló, de erős és határozott művészi nyelv, amit egy picit letompít a szemközti házsort visszatükröző felület. De ettől csak még izgalmasabb. 

Mutatja, hogy a vasbeton felvehet bármilyen formát, lehet belőle akár olyan házat is építeni, mint szemben. De a Maros utca 4- szám alatti elpusztíthatatlan plasztikát csak kivételes kezek és korok tudták odaönteni, ahol örökké állni fog, mindörökké ámen.