English

Egy nap a városban

Milyen közösségi oldal lenne méltó egy hétmilliárd ember lakta bolygóhoz?

szucsadam 2016 október 25.
Címkék: közösség

Amikor a sci-fi írók megpróbálják bemutatni, milyen is lesz a jövő, vagy kitalálnak egy alternatív univerzumot, általában vesznek egy mindenki által ismert, modern civilizációs jelenséget, és megmutatják, mennyivel másként néz ki ugyanaz sok száz év múlva. Ha lesz még egyáltalán.

A Facebookot szerintem senki nem látta előre. Elég ártalmatlan dolognak tűnt addig, amíg nem kezdte el nagyjából mindenki használni, naponta órákat töltve a falon, és nem vált így a hírek terjedésének egyik elsődleges eszközévé, szűrőjévé. Mert ami hobbinak ártalmatlan, elsődleges eszköznek veszélyes lehet: a Facebook ma már egyre szeparáltabb csoportokat alkot, ismerősök és egymással egyetértő, hasonló gondolkozású emberek közösségeit, akik egyre kevesebbet hallják más hangját a magukén kívül. Ez pedig veszélyes, hiszen nekünk együtt kell élnünk, aminek elengedhetetlen feltétele a párbeszéd. Arra, hogy mit okoz ennek hiánya, senkinek sem kell példákat hoznom, elég szomorú, milyen indulatokkal teli országban, világban élünk ma.

Most tehát legyünk sci-fi írók. Tessék, találjuk ki, hogyan lehetne ezt jobban? Milyen bolygón átívelő közösségi oldalt tudnánk elképzelni, ami a Facebook káros hatásait ki tudná küszöbölni? 

Először is lássuk, mit tud a Facebook, és miért nem alkalmas valódi közösségként kezelni hétmilliárd embert. Sőt, még csak hétezret sem nagyon.

Mi az oldal szervezőelve? 

Az, hogy ki az ismerősünk.

Ki látja, amit posztolsz? 

A ismerőseid közül azok, akik egyébként is rád figyelnek máskor is.

Miről posztolsz? 

Hogy milyen hétköznapi dolgok történtek veled, vagy milyen jól érzed magad.

Kivel beszélgetsz a posztjaid alatt? 

Ez egy még szűkebb réteg, azokkal, akikkel egyébként is gyakran érintkezel.

Miről szólnak a beszélgetések? 

Akik megszólalnak, általában egyetértenek veled, így megerősítitek egymást. Ritkán vállaljuk a konfliktust.

Van tartalomszűrés? 

Van, automatikus és egyedi is, ízlésnek és meggyőződésnek megfelelő.

Milyen a közösségi élet? 

Mivel táborokba rendeződnek az emberek, hasonló vélemények erősítése zajlik a kommentekben, közéleti vagy politikai témában sok indulattal, érzelemmel. Egyre több kis csoport egyre zártabban lesz jelen.

Milyen hírcsatornák jelennek meg? 

Egy idő után mindenki a saját ízlésének megfelelő lapok híreinek megosztását látja, sok esetben alacsony minőségű, kattintásvadász blogok és gyűjtőoldalak linkjét is megosztják.

Látható, hogy mi a baj. Egyrészt maga a közösségi oldal, másrészt te magad is szűkíted az általad elért emberek körét, ahogy egyre több embert ismersz meg, sőt ahogy egyre többen élünk a Földön, úgy figyelsz egyre kevesebb és kevesebb ember véleményére. Ezt a folyamatot segíti a Facebook. Szeparál. Kényelmes.

Oké, most nézzük meg, mik lehetnének a válaszok az egymás mellett élést jobban támogató világban?

Mi az oldal szervezőelve? 

Egy olyan téma, ami mindenkit érdekel, és ami köré önszántukból gyűlnek az emberek. Ilyen például a humor.

Ki látja, amit posztolsz? 

Bárki láthatja. Minél magasabbra értékeli a közösség a posztodat, annál többen látják.

Miről posztolsz? 

Téged érdeklő, érintő jelenségekről, többnyire humorral, de a véleményedet kifejezve. A poszt lehet semmitmondó vicc, vagy akár egy HVG címlap szintű társadalmi tükör. De mindenképp egy alkotás.

Kivel beszélgetsz a posztjaid alatt? 

Mindenkivel, aki látja, amit posztolsz, és van hozzáfűznivalója, véleménye.

Miről szólnak a beszélgetések? 

Akik hozzászólnak a posztodhoz, a legritkább esetben értenek veled teljes mértékben egyet. Kiegészítik, cáfolják a poszt tartalmát, majd őket is kiegészítik, cáfolják mások, de a párbeszéd a konszenzus felé konvergál.

Van tartalomszűrés? 

Nincs, egyedül azt kérheted, hogy a jobbnak értékelt posztokat láthasd.

Milyen a közösségi élet? 

A sok millió felhasználó egy-egy, a közösséget érdeklő téma alatt összegyűlik, és összeadja a tudását. Ilyen mennyiségű ember beszélgetésénél minden esetben egy kollektív igazság keresése kerül előtérbe, a szélsőséges véleményeket gyorsan letörik, vagy ignorálják, ilyen eszméknek nincs táptalaja. Minél több ember beszélget, annál több nézet és tudás találkozik, és annál racionálisabb a beszélgetés iránya.

Milyen hírcsatornák jelennek meg? 

Ha hírről posztolnál, az adott hír értelmezését kell posztolnod egy frappáns, rövid összefoglalóval, mémmel, tanulsággal, forrás nélkül. A poszt mögötti háttérinformációkat aztán úgyis pontosítja a közösség, ha érdemesnek találja.

Egy olyan közösségben, ahol van több százezer kutató orvos, nem fogod az esővíz rákkeltő hatását ecsetelni. Egy olyan közösségben, ahol van több százezer mérnök, nem fogod állítani, hogy megtaláltad az örökmozgót. Egy olyan közösségben, ahol minden náció mindenféle vallású és meggyőződésű képviselője összegyűlik, senkit nem pécézhetsz ki magadnak, azt állítva, hogy ő nem ér annyit, mint bárki más. Vagyis megpróbálhatod ezeket az önbecsapásokat, de gyorsan megbánod. Mert megszégyenítenek a nálad nagyobb tudással rendelkezők.

Ilyen az, amikor összeadódik a tudás. Az Egy nap a városban blog csak néhány tízezer állandó olvasóval rendelkezik, de még így is tudja demonstrálni a jelenséget: bármiről írok, bármilyen kérdést teszek fel egy posztban, mindig van valaki, aki jobban meg tudja válaszolni a kérdést. Ez az ember korántsem mindenben okosabb, nem mindenben nagyobb tudású a többieknél, de abban az adott kérdésben igen. Egy másik kérdésben valaki más lesz a megmondó, és így tovább. Ez az igazi közösségi erő.

Van egy olyan oldal, ami szerintem sokban hasonlít erre az idealizált közösségre. Már több mint két éve olvasom rendszeresen, egyrészt a posztok, de még inkább a közösségi reakciók miatt. Ez a 9GAG.

Tudom, komolytalannak tűnhetek, amikor egy humoroldalt hasonlítok a Facebookhoz, hiszen más a rendeltetésük, a céljuk (éppen ezért csak néhány aspektusból lehet összehasonlítani őket). Komolytalannak tűnhet az is, hogy egy humoroldalt emelek piedesztálra, ahol ráadásul sok esetben tinédzserek panaszkodják el béna szerelmi életüket, vagy agyatlan poénokat erőltetnek mémekre. De istenem, a tinédzserek is részei a közösségnek, nekik ezek a problémáik. És istenem, valakinek olyan a humora, amit mi szeretünk, másoknak pedig nem. Ennek ellenére szinte mindegyik komolyabb témát feszegető poszt alatt kialakul az érdemi párbeszéd: a tinit a kommentekben kapott pofonok, és az érettebb, segíteni szándékozó tapasztaltabb sorstársak, vagy egyszerűen csak a hasonló problémákkal küzdők sztorijai vághatnak helyre. És hogy a tanács honnan jött, hány kilométerre tőlünk, hány éves embertől, nem tudjuk. Van hogy még azt sem, férfi vagy nő segített.

9gag.jpg

img_1540_1.PNG

Az  első látásra komolytalan oldalt az évek alatt elkezdtem nagyon is komolyan venni. Meg is mondom, miért.

A posztok által közvetített üzenetek formája legtöbbször a humor, ami azért jó, mert képes kikerülni a zsigeri ellenállást, és behatolni a gondolkodó ember lényegéig. A tartalma azonban lehet bármi, aktuálpolitika, pszichológia, tudomány, életvitel tanács, szerelmi bánat, egy figyelemreméltó saját élmény, egy kilyukadt esernyő, egy orbitális fing. Ennek megfelelően lesz a beszélgetés könnyedebb vagy mélyebb igazságokat kereső. De ha a DNS-ről, az óceánok élővilágáról, vagy akár egy bazi nagy bogárról posztolsz, biztos lehetsz benne, hogy egy kutatóorvos, egy óceanológus vagy egy entomológus előbb-utóbb hozzászól, kijavít, és a kommentje a közösség upvote-jai után felkerülnek a beszélgetés tetejére (tehát a baromságot kommentelők is megjelennek, csak annyira alul, hogy odáig úgysem görgetsz). Úgyhogy az olvasás ritmusa a következő: elolvasod a posztot, megnyitod a kommenteket, elolvasol pár tucat upvote-olt hozzászólást, aztán néhány vitát, ami érdekel.

gag2.jpg

Valamelyik nap az egyik 9gagger azt posztolta, hogy a NASA központi épületében milyen hihetetlen nagy a netes sávszélesség. Erre jött valaki, aki épp ott dolgozik, és elmondta neki, hogy jó nagy hülyét csinált magából, mert az az intranet, ami nem egyenlő az internettel. Egy másik posztot egy férfi tette ki: épp most ment el az exbarátnője, aki két év után jelent meg az ajtajában egy két éves gyerekkel, és azt állította, hogy az övé. A közösség először mérlegeli, hogy a sztori igaz lehet-e: visszakérdez, megszólal-e az OP (eredeti posztoló). Ezután jöhetnek a vélemények, tanácsok. Dráma a köbön. Vagy igaz, vagy nem, de érdekes szempontok kerülnek fel a felszínre.

Ha itt egy általad, és a szűk közösséged (család, barátok, országod stb.) által alapvető igazságnak hitt, de egy hétmilliárd ember szemszögéből beszűkült és ostoba látásmódot erőltetsz, gyorsan és alaposan elmagyarázzák neked nagyjából százhetvenen, miért vagy idióta, amiért ezeket leírod, és miket nem veszel figyelembe a véleményed kialakításánál. Minél jobban erőlteted, annál hülyébbnek tűnsz, míg végül két út áll előtted: vagy csendben elkullogsz, és megtanulod, hogy a hülyeségnek még akkor sem kell hangosnak lennie, ha Trump lesz az USA elnöke, vagy elismered, hogy tévedtél. Aki egyszer így jár, az vagy kussol, vagy a legközelebbi hozzászólásánál már nagyon fog igyekezni, hogy álláspontja védhetőbb legyen, kevesebb marhaságot tartalmazzon. Használja a fejét. Csiszolódik.

Javul.

Ugyanígy csiszolódik egy-egy állítás is. Ha bedobunk egy hazug propagandát, álhírt az állóvízbe, itt egészen más történik, mint mondjuk a Facebookon. Ott a megosztás köré gyűlnek az adott megosztásnak fenntartások nélkül hívők gyülekezete, mindenki más menekül. Itt a közösség, ha épp veszi a fáradtságot és nem unja -, szétcincálja az állítást, ismét összeadódik a tudás, és a közösség megtisztítja a kosztól a posztot. 

Szociológusoknak remek terep: az a közismert hazugság, ami már itt is csont nélkül megy át, nagy valószínűséggel végleg igazsággá vált. Valószínűleg van ilyen is bőven.

Minden nagyon tökéletesen hangzik, persze valójában nem mindig ilyen a közösség. Itt is vannak például trollok, akik hazugságokkal akarják átverni a többieket. Van, hogy nem alakul ki értelmes párbeszéd, vagy egy hülye uralja a beszélgetést, nincs aki leálljon vele vitatkozni. Jelen vannak a nagyhatalmak dezinformációi, a propagandaszövegek, amikkel azért nem tud érdemben foglalkozni a közösség, mert a teljes igazságot senki sem ismeri. A közösségnek, bármennyire is vegyes, van saját személyisége: például elveti a politikai korrektséget, helyette a nyíltságot, és a témák szabad megbeszélését tartja helyesnek. Az USA-ban szerinte általában hülyék laknak, Kanadában kedves emberek, Ausztráliában pedig bármikor megölhet egy arra tévedt állat. A sok millió olvasóból álló lény a racionalitást tartja a leginkább elfogadható hozzáállásnak, a vallásokat feleslegesnek tartja. Persze mivel nem egyetlen élőlényről beszélünk, ezek nem határozott álláspontok, de a tömeg nagyobb és hangosabb részének érvelései alapján ezek a személyiségjegyek rajzolódnak ki. Azok, akik másként gondolják, inkább bele se mennek a saját nézőpontjuk kifejtésébe ezeken a területeken, vagy azért, mert alapvetően jóleső érzés a kollektív személyiség tudata, vagy azért, mert érveikkel a racionalitás talaján elvéreznének.

A fentiek miatt tehát valószínű, hogy a közösség mégiscsak szűrt. Akik nem tudnak azonosulni ehhez a laza egységtudathoz, akik nem a racionalitást tartják az emberi elme legfontosabb tulajdonságának, vagy akiknek a humora nagyon eltér a többség humorától (bár nehezen hihető, hogy ne találna az ízlésének megfelelő posztot), visszapattanhat az oldalról. Szóval nem, a 9GAG nem tökéletes, és nem is akart soha az lenni. A készítőinek nem állt szándékában egy olyan közösséget kialakítani, ami végül kialakult a posztok alatt. Ahogy a Nemzeti Színháznak ásott gödör köré sem a gigantikus tévedés miatt gyűltek a szórakozni vágyó fiatalok az Erzsébet téren annak idején. Ez csak úgy megtörtént. 

De az a helyzet, hogy számomra általában felüdülés az ottani beszélgetéseket olvasni más közösségi oldalakhoz képest (ha nem görgetek nagyon mélyre). Izgalmas látni a pillanatokat, amikor egymásra talál két olyan ember, akik között elvileg hatalmas kulturális szakadék tátong. Aztán mégis megegyeznek valamiben, amit igaznak tartanak. 

Ez persze nem jeleni, hogy minden pillanatban ilyen jelenségeknek lehetünk tanúi. Azok a párbeszédek, amiket itt említettem, a 9GAG-en leütött karakterek 10-20 százalékára igazak. A maradék nyolcvan-kilencven százalékban továbbra is szívatják egymást az emberek, szórakoznak, baromságokkal foglalkoznak, kikapcsolódnak. De ezek a tevékenységek is éppen annyira emberiek és fontosak, mint a komoly párbeszéd.

Még az is lehet, hogy az az arány az ideális számunkra.

Disclaimer: Tudom, hogy almát hasonlítottam össze a körtével, de csak így tudtam megmutatni, hogy sokszor ott vannak a lehetőségek valami másra, újra, ahol nem is számítanánk rá.