English

Egy nap a városban

Szuper hely az augusztusi éjszakákra: Zsiráf

Magyarósi Csaba 2016 július 27.
Címkék: gasztro

Menő szabadtéri helyből viszonylag kevés van Budapesten, olyan ritkán futok én is bele ilyesmibe, hogy ha mégis, cigánykerekezek örömömben. Azért van néhány, a Mazel Tov például a megnyitása óta nagy kedvenc, a Pántlikába is rendszeresen kinézünk és nemrég a Pántlika tulajdonosai másokkal összeállva nyitottak egy újabb helyet, méghozzá ott, ahol a legnagyobb szükség volt rá: a Nyugati tér mellett.


Errefelé ugyanis nem a kerthelyiségekből, de úgy általában a jó helyekből is nagy hiány van, ínséges környék ez hangulattalan körúttal és néhány zárványként működő pompás étteremmel, cukrászdával. Erre jött a Zsiráf, ami úgy, ahogy van, lefedte a néhány éve felújított, de kicsit céltalanul csillogó Eiffel teret, leszórták az egészet kaviccsal, kiraktak néhány széket, asztalt, növényt és lampiont és már kész is lett Budapest új remek szabadtéri helye, ahol sok fokozattal jobb a hangulat, mint amire a környéken számítanál.

A recept nagyjából ennyi és tényleg elég egyszerű: nagyon ügyes eszközökkel sikerült élettel megtölteni a környéket és az ételek sincsenek túlbonyolítva, főleg azokat a hamburgereket eheted itt, amit a tulajdonosok másik két helyén is, legfeljebb más néven, némi salátás opcióval kiegészítve.


Ezek mind remek ételek egy nyári esti láblógatáshoz, a hamburgereket mindenféle jópofasággal tömik meg, hogy különbözzenek az átlagos felhozataltól, és amikor feta sajttal meg aszalt paradicsommal, meg hasonlókkal eszed a burgert, akkor

  • 1: eszedbe jut a Pántlika
  • 2: örülsz, felrakod a lábad egy székre és nézed az esti mozit, mert hogy időnként filmeket is vetítenek a Zsiráfban.

13641294_235876476805594_4017122031554661263_o.jpg

Disclaimer: a Zsiráf tulajdonosai barátaim, de a helyre bejelentés nélkül érkeztünk és fizettünk.

Zsiráf
Teréz körút 53.
V-Sze: 16-00
Cs: 16-01
P-Szo: 16-02

süti beállítások módosítása