English

Egy nap a városban

Karcsikám, már megint a Kakasba?

szucsadam 2016 január 15.
Címkék: gasztro étterem karcsi

Folytatódik a Karcsikám-sorozatunk, amiben rendszerváltást és gasztroforradalmat túlélő éttermeket kutatunk, olyanokat, amik változatlanul képesek voltak fennmaradni, és láthatóan a kétezres évek is tetszenek nekik. Megpróbáljuk kitalálni, mi a titkuk, hogyan élték túl emelt fővel az elmúlt évek kihívásait.

A Kakas étterem neve sok olyan embernek is ismerősen cseng, akik egyébként ki sem teszik a lábukat a belvárosból. Ez pedig amiatt is figyelemreméltó, hogy a 18. kerületben, 12 kilométerre a Budapest központját jelző nullás kilométerkőtől nem sok esélyed van a helyi arcokon kívül mást is látni.

Na, a Kakas nem ilyen.

Bodó Ferenc nyitotta a helyet, korábban még Kakas Csárda néven, a vendéglős 1985 óta dolgozik azon, hogy egy ilyen hírű étterme legyen. Magukat csak "gasztronómiai fellegvárnak" titulálják, ami mellé nem is kell kommentár, kizárólag egy tesztelő csapat, ami megnézi, mennyi igaz az állításból.

A hely tényleg messze van a belvárosból. Ki az Üllőin, el a Leonidasz mellett - most nem eszünk gyrost, pedig de jó is itt -, már majdnem a reptér vonalában járunk, amikor bevetjük magunkat a házak közé. Ott bújik meg a hely:

p1310406.JPG

Ami belülről is hatalmas. Nézzétek, ez csak az egyik irányban látható termek:

p1310423.JPG

Odakint pedig - most télen nem annyira izgalmas - egy kerthelyiség is található, kis patakkal, sziklakerttel. Egy vendéglátókomplexum.

A pincérek nagyon udvariasak, készségesek, a hely otthonos, kellemes, kimondottan egy egész estés program itt vacsorázni. Az asztalokon egy szál friss virág. Süt a helyről, hogy pontosan tudják, mi a vendéglátás, és hogyan kell ezt csinálni (ennek fontosságáról itt írtam nemrég).

p1310420.JPG

Az étlap különös keveréke a Karcsikám-helyek és a modern bisztrók étlapjának. Karcsikám, mert jóval több, mint 100 étel található rajta, a mindenféle módon kisütött és töltött húsok viszik a prímet, lehetőleg úgy, hogy ne találjunk két egyforma köretet egyikük mellett sem. Steakburgonya, hasábburgonya, burgonyarolád,  tejfölös burgonya, burgonyakrokett, majonézes burgonyasaláta, serpenyős burgonya: ezek csak a krumplis köretek, a sertésételeknél.

Ami azonban meglepő, és nem jellemző a Karcsikám-helyekre: külön feltüntetik, ha az adott ételt laktóz- vagy gluténmentes változatban is el tudják készíteni. Van külön vegetáriánus és paleo ételeket kínáló szekció. Oké, a vegetáriánus ételek esetében nem beszélhetünk hatalmas izgalmakról, viszont mindenképp elmozdulnak a rántott sajt - rántott karfiol univerzumból.

És persze a kakasok: a hortobágyi palacsintában kakas van. Kérhetünk kakaslevest tojásával (igen, jól tudjátok, a kakas nem tojik). Kakaspörkölt ékességeivel.

kakas.jpg

Az árak: hű. Nemcsak a Karcsikám-helyek között az egyik legdrágább étterem ez, de a belvárosban is nagyon-nagyon jó helyre kell menni ahhoz, hogy ennyit fizess egy-egy főételért. Nem a Michelin-csillagos magasságokig, de majdnem. 3200 forintos átlagos főételárak, ami a marhahúsoknál átlag 4500-ra ugrik. Ezek után tényleg kíváncsiak voltunk, hogy mit hoznak ki a tányéron.

p1310411.JPG

p1310409.JPG

p1310412.JPG

Az előételek és levesek közül a Hortobágyi palacsinta tanyasi kakasból, a gulyásleves és a tejfölös-kapros libaragulevest kóstoltuk meg. Tartalmas és ízletes cuccok voltak, egy anyósnak mindenképp nagy dicséret járna érte vasárnap, de különleges minőséget vagy újító ötletet nem találtunk benne.

A főételek tálalása elsőosztályú. Úgy tudják lerakni eléd az egyébként elég nagy adag ételt, hogy úgy tűnik, mintha alig lenne valami a tányéron. Ezt kétféle módon érik el: szép tálalással és díszítéssel, valamit hatalmas tányérokkal. Tényleg, gigásziakkal.

p1310414.JPG

p1310416.JPG

p1310417.JPG

A főételek közül a kacsacombokat, a kacsasteaket házi sajtkoronggal, grillezett polentával és zöldfűszeres pestóval, valamint az egyik "Kakas klasszikust", szűzérméket kapros gombapaprikással, libamájszelettel és galuskával próbáltuk.

Tényleg tisztességesen elkészített ételekről van szó, ízletes paprikással, szuper szósszal, és persze apró hibákkal (a libacombról nem omlott le a hús, a disznó helyenként rágós lett, a galuska kissé száraz), a libamájszeleten kívül azonban nem csalt egyik étel sem könnyeket a szemembe. Egyébként ezt nem is várom el egy Karcsikám-helytől, náluk a cél inkább a megszokott, magyaros éttermi fogások kompromisszumok nélküli, akár évtizedeken keresztül ugyanazon módon történő elkészítése, és ez a Kakasban egyértelműen megvan. Ezek az éttermek pont úgy tudtak változtatás nélkül fennmaradni ennyi ideig, hogy ha változott is a konyha, az újításokkal sem távolodtak el a gyökerektől.

Egyébként sok jóféle pálinka és rövidital kapható, csapolják a Krusovicét (790-ért), alkoholmentes búzasörben egy egészen jófajtát találtak, az egészen terjedelmes borlapon pedig találunk több olyan tételt is, amivel máshol nem, vagy nagyon ritkán találkozunk.

Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy az árak nincsenek arányban a minőséggel - legalábbis a konyháéval. Ez "csak" egy becsületes konyha, ennyi pénzért pedig ma már csúcsminőségű technológiát, valóban a legjobb alapanyagokat és izgalmas újításokat, egyszóval konyhaművészetet várhatunk el. Gasztroforradalom nélkül a Kakas tényleg a város egyik legjobbja lehetne, de az elmúlt tíz évnek köszönhetően inkább egy nagyon otthonos, hangulatos, a vendégekre maximálisan odafigyelő hely, ahová üzleti partnerrel és nagycsaláddal is be lehet ülni. Gasztronómiai fellegvárnak nevezni azonban túlzás lenne.

Kakas étterem
Cím: 1184 Budapest József utca 55.
Nyitva: H - Szo: 12:00 – 23:00, V: 11:30 – 22:00

Megszokott ízek 4/5
Minőség 4/5
Ár 1/5
Adag 5/5
Úri pincérek 5/5
Otthonosság 5/5
Extrák, specialitások, hungarikum! 3/5
Ház bora, söre, pálinkája 4/5

A sorozat alapötletét itt olvashatjátok.

A pontozási rendszerről itt írtam bővebben.

A hely értékelése: 78%
A titok:

A nagy adagok, átlagosnál jobb minőség, a szép tálalás és a  kivételes környezet kiemeli az éttermet nemcsak a kerületből - Budapest viszonylatban sem általános ez az igényesség. A környéken élőknek ideális családi összejövetelekre. 

süti beállítások módosítása