English

Egy nap a városban

Köszönjük Berthának, aláírás: 2016 - Fat Mama

szucsadam 2016 január 04.
Címkék: gasztro grill kazinczy

Nagyon lassan indul be 2016. Idén negyedikére esett ugyanis az év első napja, és még most is csak remélhetjük, hogy ma már tényleg elkezd majd pöfögni a motor, és beindítjuk a gépezetet.

Pedig szombaton és vasárnap tényleg megpróbáltam megkeresni a várost. De miután beszéltem néhány ismerőssel, akik saját bevallásuk szerint épp csak elkezdtek gondolkozni azon, hogy adjanak-e esélyt a gondolataiknak arra, hogy megszülessenek a fejükben (via Douglas Adams), rájöttem, hogy nincs esélyem. A város kihalt volt, a Múzeum körúton az egyetlen nyitva lévő könyvesboltban dolgozó hölgy is úgy nézett rám, mint aki ritkán lát élő embert, a Trafóban pedig az elvileg vasárnap is nyitva lévő Hangjaink kiállítás elmaradt, miután a "galériás csávó nincs itt", ahogy a bejáratnál tájékoztattak udvariasan. 

Persze a részükről megvolt az igyekezet, együttesen megpróbáltuk a hatvan konnektorba megfelelően bedugdosni a zajkeltő eszközöket, de kevés sikerrel jártunk. "Önök is a kiállításra jöttek?" - kérdezte az egyik alkalmazott az ajtón mögöttünk belépő, mosolygó emberektől. "Nagyszerű" - tette hozzá, és megpróbálta életre kelteni a kiállítást. 

Ilyen tehát egy átlagos január három, ha vasárnapra esik. Nem baj.

Szóval ezzel a poszttal szeretném kiemelni azok munkáját, akik ezen az álmos hétvégén is odatették magukat. Gondolok itt a Madách Színházra, ahol a József és a színes szélesvásznú álomkabát kábé ezredik előadását is a közepesnél nagyobb lelkesedéssel, és vérprofin, szórakoztatóan adták elő a színészek, valamint a Fat Mama étkezdében dolgozóknak, akiknek köszönhetően kiszakadhattam a karácsonyi maradékok eltakarításának bűvöletéből.

p1310223.JPG

p1310226.JPG

Egyrészt azért taps utóbbiaknak, mert elég szerényen nyomják, a Facebook oldalukon így definiálják magukat:

A Fat Mama Eatery egy klassz, sülthúsos, halas hely a belvárosban. Az ételeink legjavát egy angol, faszén tüzelésű kemencében, a Berthában készítjük.

Ő Bertha:

0151013_glb2006.jpg

Másrészt tényleg működik a dolog: én, aki alapvetően mindig félek a faszéngrilltől (amit hajlamosak sok helyen faszénízűre égetett ételekkel összekeverni), itt bátran bepróbálkoznék máskor is, nemcsak armageddon esetén. Olyan spéci pácokat, szószokat, fűszerezést használnak, hogy kimondottan izgalmas lesz tőle minden falat, és hiába kérsz egy tök egyszerűnek tűnő csirkemellet zöldségekkel, a végeredmény rágásakor egy másodpercre sem unatkozol.

p1310235.JPG

Ez a hely ráadásul pontosan egy olyan, amiről a vegetáriánus éttermek tesztelésénél beszéltem: úgy bánnak a zöldségekkel, a húsmentes ételekkel is, hogy azok izgalmasak maradjanak, és simán berendelje őket olyan húsevő is, mint én. Tessék, a portobello gomba fűszeres túróval, remek kaja:

p1310236.JPG

De ha csak simán sült zöldség köretet kérünk 600-ért, már azzal is többet kapunk, mint a vega helyek 90 százalékában, ahol a főtt-fonnyadt, íztelen szárakat és terméseket próbálunk élvezni. Ha a Fat Mama történetesen nem három, hanem harminc vega fogással büszkélkedne, és valami megbocsáthatatlan ok folytán szakítanának a hússal, hirtelen lenne egy izgalmas vega helye a városnak a Napfényes után.

De van itt ehelyett minden: szilvásváradi pisztráng, csirkeszárny, oldalas, T-bone steak, minden a Berthából, spéci szószokkal. Aki pedig megkerülné az 500 fokos csajt, annak harcsapaprikást is ajánlanak túrós csuszával, az ételt, amit legalább háromféleképpen szoktak katasztrofálisan elrontani az átlagos éttermekben. Legközelebb megkóstolom ezt is ezen az új Kazinczy utcai helyen, ami a szintén nemrég nyílt Situval egészen felrázzák a zsinagóga környékének gasztronómiai kínálatát.

Ja, és az árak rendben vannak: 2-3 ezer forint egy főétel, hacsak nem igényeljük a drága alapanyagot, ebben benne van a hús, a köret és a szósz. A vega kaják inkább 2000 alatt mozognak, de ebben nincs benne a köret ára. És hadd emeljem még ki a számtalan alkoholos ital mellett a craft soda nevű specialitásukat, ami szintén hiánypótló: enyhén ízes, enyhén édes szénsavas ital, egy régóta várt átmenet az uncsi víz és a lelkifurdalást okozó színes, tömény cukoroldatok között.

p1310228.JPG

Fat Mama Eatery
Cím: Kazinczy utca 24, Budapest, 1075
Tel.: 06 20 235 1897
Nyitva: V-CS 8:00 - 00:00 P-Szo 8:00 - 02:00

disclaimer: a helyre szokás szerint bejelentés nélkül érkeztünk, és a számlát saját zsebből fizettük, mert mi ilyen srácok vagyunk