Új címadási kategóriát nyitunk. A "Vártunk, ettünk, írtunk" sorozatba azokat a helyeket tesszük, amiket valami miatt már a megnyitó előtt beírtunk a naptárunkba, és a poszt megírásának apropója kizárólag ez a figyelem. Azért írunk róluk, mert valószínűleg ti is kipróbálnátok, és fontosnak tartjuk, hogy előtte olvashassatok egy elfogulatlan és inkognitóban végzett próbát, hogy tudjátok, mire számíthattok. Nem csak átütő élményekről írunk tehát ebben a rovatban.
Megnyitott az ország első autentikus libanoni étterme - így hirdette magát pár hete a Baalbek, a Klotild Palota legújabb üdvöskéje. Ennek megfelelően amikor Franciska összehívta a baráti társaságot egy jó kis kedd esti próbára, a leggyakoribb válasz a "nem túl puccos az a hely?" volt. A képek alapján tényleg úgy tűnhet, de ha besétálsz az ajtón, érezni fogod, hogy az öltöny annak ellenére sem igény, hogy az egyetlen másik foglalt asztalnál ottjártunkkor épp egy csokornyakkendős férfi ült. Én pólóban és kardigánban is teljesen jól éreztem magam.
Ugyanis annyira kényelmes a hely. Pontosabban a fal menti ülőkék, amik annyira besüppednek, hogy a párnák között lavírozva alig tudod belápjárózni magad, de amikor kész vagy, az olyan érzés, mint az anyaméhben. Még az újonnan érkezett barátaidat sem állsz fel üdvözölni, csak intesz, mint Woody Allen a vakrandin.
Még a világon semmit nem rendeltél, de már kapsz egy deci fekete teát mentával, és egy kosárnyi pitát mindenféle savanyított zöldséggel. A nagyi savanyító technikái tt eltörpülnek, ezek annyira savas falatok, hogy a tarkódat csiklandozza, amikor lenyeled.
A ilyen fajta, számunkra kissé szokatlan, de tőlünk délkeletre, akár már Bulgáriában is ismerős mezze - előétel - valójában egy kis töményért kiált. Az aperitivek 900-1900 forint között mozognak, pálinka nincs, van viszont Campari, Martini vagy Noilly Prat vermut.
Apropó itallap. Míg az étlapot böngészve elégedett lehetsz, hogy a Ferenciek terén, a Klotildban 1300-ért kapsz levest, 2800-ért pedig már főételt, addig az itallap már tágítja a pupillát. A legolcsóbb ásványvíz, a 2,5 decis Aqua Panna 850 forint, ugyanennyi két deci gyümölcslé, három deci gyümölcsnektár pedig 2500 forint. Valamilyen különös okból a két decis Coca Cola csak 690, vagyis olcsóbb a víznél. A koktélok 2400 körül vannak - izgalmas, ahogy az itallapon az egyes koktélokat kronológia szerint állították sorrendbe, aszerint, hogy mely korszak kedvencei voltak -, a korsó Dreher 1500 forint.
Rá is térek gyorsan az ételekre. A konyha korrekt, helyenként kimagasló, helyenként az átlagba csúszó, ezeket teljesen váratlanul és kiszámíthatatlanul produkálva. Például a marinált bárányborda kitűnően elkészített, omlós, ízletes hús, de az állaga alapján fagyasztott-gyanús sült krumplival hozzák, az asztalra folyamatosan hordott pita pedig hideg és gumiszerű. A csirkekrémleves nekem nagyon bevált, de a Harira, a fűszeres bárányleves például meghálálta volna, ha koncentráltabbra, erőteljesebbre készítik. A padlizsános bárány kebab is nagyon jóra sikerült.
Igen, az ételek nagy része úgy kezdődik, hogy végy egy bárányt.
A vegetáriánusoknak a főételek között egyetlen találat sincs, ők az előételek közül választhatnak olyan jelentkezők sorából, mint a falafel vagy a tabbouleh (oké, nagy sor nincs, még sambouseket lehet kérni meleg előételben, húsmentesen). A petrezselyemsaláta nekem nagyon bejött, citromos, tömény, és leginkább petrezselyemből áll - alig látni rajta a bulgurt, ami szerintünk inkább volt kuszkusz -, de ha csak ezt esszük, azért gyorsan eltelünk vele, és nem lakunk jól.
A desszertnek kikért rózsavízzel készített puding, a mouhalabieh egy érdekes kísérlet az európai ízlésnek, kicsit olyan, mintha parfümöt nyalogatnánk, de alapvetően hálás vagyok az élményért. Egyszer.
Szóval a konyha egyelőre még változó, lehet rajta javítani. A séf egyébként nem libanoni, hanem szír: Mohammad Kutaini a pincérünk elmondása szerint a Buddha Bar éttermét már régóta vezető Osama Kutaini testvére. Osamával tavaly találkoztunk, amikor egy videóban mutattuk be egy napját a városban, a nap végén pedig a konyhában készített nekünk gyorsan valami harapnivalót. Akkor pont az a lezserség fogott meg, ahogyan összedobta az alapanyagokat, aminek a végeredménye egy nagyon ízletes étel lett. Ez a lezserség hiányzik innen is, mert a Baalbek ételei nem arra lettek kitalálva, hogy aranytálcán hordják ki a vendégek elé - képletesen persze - , hanem hogy hanyagul dobják elénk, hogy tessék, ilyen egyszerű ez.
Műfaji kavarodást éreztem tehát, annak ellenére, hogy szerintem maga az étterem kényelmes, a pincérek kedvesek és profik, és az olyan extrákkal, mint a vízipipázási lehetőség, vagy a tradicionális arab teaszertartás kipróbálása - amire én most nem kerítettem sort -, bőven becsúszik a legalább egyszer kipróbálandó helyek listájára.
Baalbek
Cím: 1052, Budapest, Váci utca 34. (bejárat a Kígyó utca felől)
Tel.: +36 1 799 7303
Nyitva: H-V 12:00-23:00
Disclaimer: a helyre szokás szerint bejelentés nélkül mentünk, és a számlát saját zsebből fizettük, mert mi ilyen srácok vagyunk