A várnegyedben sétálva ritkán botlunk magyar szóba. Az utcán járkáló emberek közül bőven több a turista, mint a helyi lakos, a Budapest alsóbb felén élők közül pedig valamiért kevesen jutnak fel ide. Pedig már liftek is segítenek a kissé barátságtalan várfal magasságának legyőzésében, több ponton is úgy téve, mintha nem lógna a belünk eleve, míg mondjuk a Vérmezőről felsétálunk a Gránit lépcsőn. 

Ha a Mátyás-templomból kisétál szélesen mosollyal az arcán a menyasszony és a vőlegény, az arcukat leginkább távol-keleti turisták fényképezőgépének vakui villantják meg. A nézelődők hátizsákkal, rövidnadrágban állnak be a násznép közé, és az iPadjüket az ünneplők feje fölé tartva nyomkodják az exponálógombot. Mégsincs itt annyi látogató, amennyit érdemelne a környék: a Tóth Árpád sétányon például annak ellenére lézengenek kevesen, hogy az egyik legszebb sétaútvonal a városban. Rajta pedig egy megható emlékmű, amire Török András könyve hívta fel a figyelmem: a 145 éves török hódoltság utolsó helytartójának állítottak emléket a Hadtörténeti Múzeum mögött. Úgy ítélték meg, hogy amikor 70 évesen, 1686-ban elesett a várfal közelében, hősi ellenfél volt.

És ha már itt sétálunk, könnyen belebotlunk a Ruszwurm cukrászdába, ami mellett nem érdemes legyintve elsétálni, mint ahogy egy átlagos turistacsalogató hellyel tennénk. Ugyanis a hely 1827-ben nyitott, 188 éve, és azóta is működik. Belépve az ajtón érezzük a kort, a biedermeier belsőnek még mindig központi eleme az egykori híres budai asztalosmester, Krautsieder által készített cseresznyefa-pult, valamint az I. Ferenc idejéből származó óralap.

Tüchtig, ingbe és szoknyába öltöztetett fiatal lányok szolgálnak fel, akiknek érdemes integetni, ha leültünk, mert simán elmennek mellettünk négyszer is, mire észrevesznek. A süteménylap pedig kissé meglep minket: miközben Budapest egyre több trendi cukrászdájában kerül 700-800 forintba egy szelet torta, akár a város külső kerületeiben is (igen, a Szlovák útra célzok), addig itt 350 forinttól indulnak a sütemények, és valahol 650 forint környékén állnak meg. 

A hétvégén megkóstoltam a kötelezőket: a krémesüket, a linzerüket és a Ruszwurm elnevezésű csokitortájukat. És azt kell mondanom, hogy elképesztően jó volt mindegyik. Nem gondoltam volna, hogy ennyire.

A krémes krémjéről sokat elmond ez a kép:

Súlyos, nehéz, mindenféle trükk nélkül is határozottan álló krém ez, ami láthatóan nagyon szeretne már magába roskadni, de épp csak a határáig jut el ennek. Nem hagyja a molekulasűrűség. Helyenként valódi vanília is feketéllik benne, a sütemény alja villával könnyen vágható, a tetejének levétele pedig egy külön izgalom: a krém nem akarja engedni, kapaszkodik bele, utána nyúl.

A Ruszwurm linzer eléggé felturbózott változat: a vékony tésztán és a lekvárrétegen kívül egy nem elhanyagolható marcipánréteg is került a csokoládés borítás alá. A linzer név egyébként ehhez a cukrászdához kötődik: 1846-ban Müller Antal vette át a hely vezetését, a legkedveltebb vendége pedig Linzer Rudolf főhadnagy volt. Az ő nevére keresztelte el állítólag a süteményt.

A csokoládétorta érezhetően jó minőségű kakaóból készült, a piskóta alig jut szóhoz, a krém kapja a központi szerepet. Ha megkóstolod, nem nagyon kell ízlelgetni, berobban a szádba az egész.

A pogácsák is nagyon jók, simán felfoghatóak reggelinek is, egy tejeskávéval. Tömör, zsíros cuccok, a húsos haséban található ragu is remek:

Rájöttem hétvégén, hogy a Ruszwurm küldetése nagyon fontos. Olyan, amit alig néhányan vállalnak magukra ma: a hagyományos receptek következetes, magas minőségű elkészítése.

A Karcsikám-helyek tesztelésénél jöttem rá arra, hogy ez a fajta felfogás kiveszőben van Budapestről. A trendi, az alapanyagokra nagyon odafigyelő, minőségi éttermek legjobb esetben is újraértelmezik a magyar konyhát, de leginkább nemzetközi trendekkel keverik. Ami alapvetően jó és izgalmas folyamat, csak sajnos közben azok, akiknek a klasszikus ízek fennmaradásán kellene ügyködni, bezárnak, vagy egyre lejjebb adják a minőséget. Egyre jobban elszakad egymástól az élmezőny és a "futottak még" kategória, és alig marad középen valaki, aki gondosan, a minőségre ügyelve, kísérletezésektől mentesen kínálná nekünk a száz éves ízeket.

Cukrásztermékekben a Ruszwurm ilyen. A Szamos család tulajdonában álló hely pontosan azt teszi, amit kell: 188 év történelmére építve, kompromisszumok nélkül készíti el a megszokott süteményeket, amiért tisztességes árat kér a vevőktől. Így lehet, hogy a vendégek fele csak a turista, a másik fele itt élő budapesti, aki gyerekkora óta ide jár, és a pulthoz áll sorba, hogy becsomagolva hazavihesse a rendelését.

Ruszwurm
Cím: 1014 Budapest Szentháromság u. 7
Nyitva: H-V 10:00 - 19:00

Disclaimer: a helyre szokás szerint bejelentés nélkül érkeztünk, a számlát pedig saját zsebből fizettük, mert mi ilyen srácok vagyunk!