English

Egy nap a városban

Hatalmas lehetőség előtt Budapest: Bocuse d’Or 2016

szucsadam 2015 március 30.
Címkék: verseny gasztro bocuse

Már jó ideje tudjuk, hogy 2016 májusában Budapest rendezi meg a szakácsversenyek Bentley-jének, a Bocuse d’Or-nak az európai döntőjét, ami után a nemzetközi versenyt szokás szerint Lyonban rendezik majd meg 2017 januárjában. Óriási lehetőség ez Budapestnek, hogy a régióban is kivételes négy Michelin-csillag után még hangsúlyosabban legyen jelen a világ gasztronómiai körforgásában.

Mondom, nagy a tét.

A hosszúra elnyúló szervezés is jól mutatja, mekkora: ma írták alá a szerződést a budapesti döntőre vonatkozóan, itt van a városban jelenleg is Jerome Bocuse, Paul Bocuse fia. "2017 már elkezdődött" - hirdette az egyik felirat, a hazai gasztroélet legfontosabb alakjai pedig titoknak látszó közhelyeket sugdolóztak egymásnak a New York kávéház folyosóján. Az izgalom már tapintható a levegőben, a szervezők pedig azt tűzték ki célul, hogy

a budapesti lesz minden idők legjobb európai döntője.

Én meg azt mondom, pont így kell belevágni. Aztán majd meglátjuk.

p1270218.JPG

És a munka már rég folyik: azért, hogy 2014 elején kihirdessék Budapestet a 2016-os döntőre, már sokat le kellett tenni az asztalra. Bizonyítani kellett, hogy rátermettek vagyunk - nem gasztronómiai, hanem szervezés tekintetében. Hogy otthont tudunk-e adni egy ekkora eseménynek. 2017 nekünk már 2013-ban elkezdődött.

A Bocuse d’Or pedig annyira jelentős szakácsverseny, hogy már nem is szakácsverseny. Országok megítélését befolyásolhatja, így amikor elsőként került ki magyar a világdöntőbe, és rögtön a tizedik helyet csípte meg, mindenkinek leesett az álla. Magyarország úgy robbant be Széll Tamással a képbe, hogy ledöntött pár vitrint. Molnár Gábor pedig idén januárban tizenharmadik lett huszonnégyből, ami szintén jó eredmény.

Hogy idén ki bizonyíthat 5 óra 35 perc alatt a Hungexpón, a januári elődöntő eredménye alapján dől el. Ezután a legjobbakat profi felkészítők veszik kezelésbe, hogy május 10-re már tudják, mire számítsanak. A legjobb 11 kerül tovább a 2017-es világdöntőre (korábban ez a szám 12 volt, tehát élesedik a verseny).

p1270231.JPG

De van a versenynek még egy nagyon fontos tétje: ez pedig a beszállítók versenye.

A szervező ország és a Bocuse d’Or alapítói számára is fontos, hogy lehetőleg a házigazda ország saját helyi alapanyagai legyenek ott a versenyen, ezekből készüljön a húsos és a halas fogás. Vagyis a mostani verseny azt is eldönti, mennyire javult a beszerezhető alapanyagok minősége, és az évek óta hangoztatott fejlődés valóban olyan mértékű-e, mint amilyennek hisszük. A Michelin-csillagos Onyx egyik menüje már kizárólag magyar alapanyagokból készített ételeket tartalmazott - mondta el Hamvas Zoltán, az étterem egyik tulajdonosa, a Bocuse d’Or Akadémia elnöke. Vagyis biztos, hogy a beszállítók már nemcsak időnként, hanem stabilan tudják hozni a magas minőséget.

A kérdés most az, hogy amikor egész Európát be kell teríteni a verseny előtt ezekkel az alapanyagokkal, tudjuk-e hozni ezt a szintet. Ezt dönti el hamarosan a "vének tanácsa", a verseny ízlelőbimbó-specialistái, akik tüzetesen megvizsgálják az általunk javasolt alapanyagokat.

De ennek az eredménye csak jövő januárban derül ki. A projektet a kormány is támogatja: külön kormányhatározat született arról, hogy minden anyagi feltétel rendelkezésre álljon jövő májusig. Nagy hajrá a szakácsoknak, akik jelentkeznek, és akik megpróbálják Budapesten bebizonyítani, hogy ott a helyünk Lyonban, újra.

p1270233.JPG

süti beállítások módosítása