English

Egy nap a városban

Ha nincs betépve, akkor nagyon irigylem - Choco Deli

szucsadam 2015 január 23.

Van egy hely, egy kávézó, vagy cukrászda, vagy nem tudom mi, ahová úgy mész be, mintha egy haverod konyhájába mennél. Már akkor is ha először jársz ott, és soha életedben nem láttad Balázst, a cukrászt.

Úgy néz rád, ahogy belépsz, hogy na helló, hát te mi járatban? De nem érzed emiatt kellemetlenül magad, inkább azt gondolod, illene bemutatkozni a házigazdának, ha már a konyhájában vagy. Hiába számolgatod, összesen két asztal van, meg hátul még egy, és ennyi. A kávégép a pulton, a sütemények kint az utcán, egy hűtőben. Ha kérsz egyet, a főnök úr kimegy a hidegbe, és behozza neked.

p1250977.JPG

p1250992.JPG

Balázs iszonyú laza, hozzá képest Bob Marley 1979-ben, ahogy a fejét hátracsapva énekelte, hogy No Woman No Cry, egy görcs.

“Vigyél anyádnak” - mondja az üzletbe belépő fiúnak (a fia lehetett), és a kezébe nyom egy nagy csomagot. Vizet kértek? - fordul hirtelen hozzánk, majd hirtelen, minden további bevezető nélkül hozzáteszi, hogy

“aqua?”

...mintha a "víz" szó némi pontosításra szorult volna. Igen, köszönjük. A másik asztalnál ülő vendégek épp felállnak, elmennek, a cégérről érdeklődnek, mert a bejáratot alig találták meg. “Hát, az nincs, vagyis…én vagyok a cégér” - mondja nekik búcsúzóul Balázs, az arcánál is szélesebb mosollyal.

Szeretném elmesélni, milyen a berendezés, de ez nem könnyű. Aki járt már Tolcsván, az Ős-Kajánban, ahol nem tudod, hogy az étteremnek kinevezett parasztház következő szobájában egy csontváz ugrik-e rád, vagy egy könyvespolc, és ahol a szikvizes üveg simán jól érzi magát az orvosi lexikonra állítva, az tudja, milyen. Mintha belépnél a tulajdonos fejébe, aki úgy rendezte össze a dolgait, ahogy épp jött. Szeretettel, kaotikusan, otthonosan.

p1250980.JPG

p1250991.JPG

p1250990.JPG

De ez nem úgy otthonos, ahogy a színészek játsszák el a szerepet. Nem olyan, ami félig igazi, félig megjátszott. Itt fullba nyomják az otthonost.

Balázsnak egyébként nem ez az első helye. A Teleki Hunyadi tér átellenes oldalán volt sokáig, sőt ma is az ottani műhelyben készíti esténként az itt árult süteményeket (találkoztam is vele egyszer egyik este ott). A Népszabadság még ott talált rá korábban, egy fotót meg is mutatok a cikkükből, nekem nincs ilyen jó képem Balázsról:

826919.jpg

fotó forrása: nol.hu

“Azt a helyet sosem nyitottam meg. Egyszerűen csak sütöttem ott, és az emberek odajöttek, én meg adtam nekik sütit” - mondja. Mire észbekapott, a környékbeliek odaszoktak, néhányan befértek a műhelybe, nézve ahogy dolgozik a mester, mások kint ültek le tonettszékekre eszegetni, iszogatni. Itt élő külföldiek egész kolóniái érezték úgy, hogy a Choco Deli kell nekik, mert ilyet máshol nem láthatnak. És milyen igazuk van.

Ja, és a sütik. Elég jók. Nem világbajnokok, Budapesten sem verik szanaszét a topmezőnyt, de nagyon rendben vannak. Egy mille-feuille-t és egy brownies-kekszes töltelékű, vaníliás cuccot kértünk, mindkettő szépen összerakott és finom volt. “Mondhatnám, hogy céklalé, de hát ételszínezék, mit tegyünk” - mondja Balázs, amikor a piros tésztára mutatok. A diótorta csöpög a karamellizált cukortól és a pörkölt diótól.

p1250984.JPG

p1250985.JPG

Ez egy olyan hely, ahonnan egy csomó élménnyel távozol. Fura az egész helyzet, az intim légkör, a tulajdonos különös, mosolygós, lassultra lazult hangulata (ha nem fűtől van, akkor nagyon irigylem), a berendezés, a konyhából előresétáló, arcizmát sem mozdító fiú (tényleg, mintha maszk lett volna rajta), mégis jól érzed magad. Úgy érzed, egy rakás mesélni való élménnyel távozol, pedig csak ettél egy sütit vagy ittál egy kávét.

ChocoDeli
Cím: 1067 Budapest Csengery u. 48.
Nyitva: H-V 08:00 - 20:00

süti beállítások módosítása